A szövetségen belüli érdekek mindenkoron úgy kottázzák a csárdást, hogy az a bukaresti mánélére is passzoljon. Ám a kottalapok elkeveredése nemegyszer teremt skizofrén állapotokat.
Azon túl, hogy jogos az elkeseredés a magyar állam fontos bástyájának, Budapestnek az „elvesztése” miatt, legyünk realisták, és nézzük a választási eredmények számadatait. A kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg az ellenzék 1,45 milliót.
Remélhetőleg a hibákból mindenki tanult, a szervezők és a magyar nyelvű média egyes képviselői is. S ha jövőre ismét Kolozsváron rendezik meg az úszógálát, akkor minden sokkal gördülékenyebben fog működni.
Caroline Farrowellen idén márciusban vizsgálatot indított a helyi rendőrség, mert a polgárjogi aktivista egy tizenhat éves fiú nemátalakító műtétjét nyilvánosan megcsonkításnak és gyermekbántalmazásnak nevezte.
A szabadságért, a hazáért, az emberi méltóságért, a nemzetért éltek-haltak – hullnak ránk évről évre politikusaink szájából a fényüket vesztett, aprópénzre váltott szólamok. Minden gyásznapon, nemzeti ünnepen, egyforma szürke megszövegezéssel.
Gyakran megesik, hogy a politika iránt érdeklődő ember utólag megbánja, hogy adott pártra adta a voksát, mert csalódni kénytelen azok teljesítményében. Ez legtöbbször azért szokott előfordulni, mert éles az ellentét az ígéretek és megvalósítások között.
Néha azt szoktuk mondani, hogy a múlt rendszerben a lakosság fele a besúgókból, másik fele a besúgottakból állt. Most, harminc évvel a nagyon is megkérdőjelezhető változások után kiderül, hogy a fenti megállapítás nem is olyan megmosolyogni való.
Többen a nemzetállamok szuverenitását sértő újabb intézményt látnak az Európai Ügyészségben (EPPO), amely az európai liberális és baloldali pártoknak az Egyesült Európai Államok vízióját erősíti.
Az uniós statisztikák már a szegénységnek is mércét állítottak Európában. Romániának sikerült a legszegényebb nyugdíjasok listájára leküzdenie magát – mintegy kétmillió szenvedő alannyal.
Az erdélyi magyarság szempontjából különösebb tétje nincs a román államelnök-választásnak, hiszen egyetlen olyan román jelölt sem akad, akire érdemes volna magyar emberként szavazni.
Kampányüzemre váltott az RMDSZ. És várhatóan így is fog működni a törvényhozási választásokig. Az európai parlamenti megméretésen tapasztalt magas részvételi arány s az ebből következő izgalmas végjáték valószínűleg megnyomta a vészcsengőt a pártban.
Alig egy hónap van még hátra az önkormányzati választásokig. A magyar választóközönség soha nem tulajdonított akkora jelentőséget a helyhatósági választásoknak, mint az országgyűlésieknek. De megeshet, idén ez másképpen alakul.
Románia minden lehetőséget el akar játszani a magyarokkal történő békés együttélés tárházából. Immár az államot és a többségi állampolgárt is ugyanaz a vágy vezérli: tűnjünk el az országból, és mindent hagyjunk hátra nekik.
Ha Romániában valaminek kivizsgálására létrehoznak egy bizottságot, szinte mérget vehetünk arra, hogy annak az ügynek az aktái hamarosan mélyen el lesznek temetve.
Az úzvölgyi cirkusz lecsengett. A dormánfalviak által a magyar haditemetőbe becsempészett nagy betonkeresztes sírok a helyükön maradnak, a magyarság pedig nyalogatja a sebeit. Végül is nincs ebben semmi meglepő, hiszen száz éve ugyanez történik.
A magyarok megszokják lassan, hogy Nagyváradon, sőt Bihar megyében egyetlen nemzeti ünnep sem múlhat el botrányok, beszólások, csúsztatások nélkül. Erdély- és Partium-szerte nincs tán még egy olyan megye, ahol ennyire ki lennének élezve az indulatok.
ErdélyiNapló.ro
