Egy magáncégnél dolgozó ember kapkodja a fejét, amikor arról olvas, hogy az állami szektorban dolgozók magas fizetéseik mellé mennyi plusz juttatást, pótlékot kapnak. Választásokra készülődve, az Ilie Bolojan előtti kormányfők célkeresztjében rendszerint csak közalkalmazottak kerültek: ők tudták legjobban zsarolni a kormányt – tüntettek, követelőztek –, megbénították a hivatalokat, iskolákat, bíróságokat, közegészségügyet, stb., amíg követeléseik nem teljesültek.
A reálszektorhoz hasonlóan több állami intézményben valóban kicsik voltak a fizetések, de az elmúlt években a közszféra minden területén két-, vagy három számjegyű mértékben emelkedtek a bérek, amivel viszont óriási nyomás nehezedett az államkasszára. Ahova nem folyt be több pénz, miközben egyre több kifizetésre került sor, amit hitelekből lehet csak fedezni. Az egymást követő kormányok úgy emeltek fizetéseket a közalkalmazotti szférában, hogy a magánszektornak – az államkassza bevételeit megtermelő cégeknek – szinte semmi plusz juttatást nem nyújtottak.
Mára ez a roppant káros folyamat tetőződött, amikor a román államkassza mintegy tíz százalékkal költ többet, mint amennyi bevétele van. A felelőtlen költekezéssel egyedülálló ,,teljesítményt” nyújtunk Európában, ahol sokan nem értik, mi történhetett Romániában, ahol nem olyan rég az Európai Unió egyik legmagasabb gazdasági növekedési rátáját mérték.
Aki valamennyire ismeri e ,,mioritikus ország” történetét, illetve az 1989-es rendszerváltás óta eltelt három és fél évtizedét, tisztában van vele, hogy valójában mi történik. A mindenkori felelőtlen politikusréteg adja egymás kezébe a hatalmat, miközben a felhizlalt állami szektorban helyezi el politikai holdudvarának siserahadát.
A ,,megmentőként" érkezett Ilie Bolojan kormánya valószínűleg nem fog csodát tenni. Ha kibírja az első száz napot, talán esélye van rá, hogy év végéig valamennyit lefarag a hatalmas deficitből. Szerencséje van a nyárral, mert a tiltakozásra készülő közalkalmazotti réteg éppen Európa turistaparadicsomaiba készül nyaralni – bőven van hozzá pénze –, így talán szeptemberig nem lesznek nagyobb utcai megmozdulások, és egy-egy nyári hivatalbezárást kibírnak az emberek.
Kérdés, persze, hogy mi lesz ősztől? Hogyan sikerül megmagyarázni a romániai társadalomnak, hogy nincs tovább? Hogy az eddig megszokott pénzosztogatásnak vége szakad.
Olvasom sok ember bejegyzéseit, hogy a hiányt miért nem fizetik vissza az előző kormányfők? A lehetséges válasz erre az, hogy a hatalmas államháztartási hiány az orvosok, tanárok, bírák, hivatalnokok – mintegy 1,3 millió közalkalmazott – megemelt bérében, illetve sok millió nyugdíjas magasabb nyugdíjában keresendő. Amiből egy jelentős szeletet a különleges nyugdíjakra szánt kiadás képezi, amivel a jelek szerint nem tud mit kezdeni a kormány, mert a szintén érintett alkotmánybíróság minden idevágó kezdeményezést leseper az asztalról. A kabinet azt tehetné, hogy a különleges nyugdíjra ácsingózó, és frissen nyugdíjba vonuló nemzedékek idéntől már ne kapjanak olyan kiemelt nyugdíjat, amiért nem fizettek társadalombiztosítást. Volna rá jogi megoldás, de a valós hatalmat kézben tartó politikai elit sem érdekelt egy ilyen döntésben, ami viszont hiteltelenné teszi a kormány megszorító intézkedéseit.
A rendszerváltás óta Ilie Bolojan az első miniszterelnök, aki nekilát a kiváltságosok kasztjának megnyirbálásához. A feladata nagyon nehéz, mert egy olyan kihizlalt állami rendszert kell fogyókúrára fognia, amelyik ellenérdekelt a változásban. Akár a feje tetejére állíthatják az országot, minden lehetőségük adott a tiltakozásra. Abban azonban senki ne reménykedjen, hogy egy esetleg kormánybukás és előrehozott választások után jobb világ jön. A szélsőséges román pártok által vezetett kormány esetén a mostani pénzügyi gondok eltörpülnének amellett, ami az országra várna.
A kérdés egyszerű: van-e összefüggés az amerikai vizsgálatnak a romániai választások érvénytelenítésére vonatkozó szála, Călin Georgescu bíróság elé állítása és Alex Florența főügyész „produkciója” között? De mi a helyzet Nicușor Dan kijelentésével?
Jóformán divattá vált a magukat haladónak hirdető, zömmel baloldali vagy balliberális vezetésű nyugati országok körében, hogy az emberi jogok melletti fenenagy elkötelezettségük kinyilvánításaként sorozatosan jelentik be a palesztin állam elismerését.
A Legato Alapítvány és az Erdélyi Magyar Kultúráért magyarországi civil szervezet a Protestáns életutak a diktatúrában című kutatói projektje keretében 2025. szeptember 13-án Nagyváradon tartott konferenciát Tőkés Lászlóról.
Felbolydult a világ. Meghalt Charlie Kirk. Sokan persze nem tudják, hogy ki volt. Őt elsősorban a fiatalok ismerték, akik Amerikában hallgatták előadásait. Vagy azok a fiatalok, akik világszerte követték bejegyzéseit.
A pedagógusok elégedetlensége kapcsán sok a pró és kontra vélemény. Aki nem lát bele az oktatás folyamatába, nem érti, miért panaszkodnak annyit a tanárok. Érdemes azonban megnézni az érem másik oldalát is.
Egy olyan konfliktus őrli a román állam intézményeit, amely nem látható a tévében vagy az interneten. Polgárháborúban vagyunk, és ezt nagyon világosan ki kell mondani – írja Marco Badea az Explicativ című román portálon.
Vlad Pascut jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélték, miután a konstancai ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú döntést. Nemrég volt két éve a balesetnek, amelyben a tengerparton két fiatal életét vesztette. Román lapvélemény a bortányos ítéletről.
Kitiltani az iskolákból, a tanítási és tanulási folyamatból a mesterséges intelligenciát annyit tesz, mintha évszázadokkal ezelőtt betiltották volna a könyveket, mert túl könnyűvé teszik a tudásszerzést.
Ion Iliescu elnöktől tanultam meg, hogy a demokráciát nehéz elsajátítani. Közvetlenül az 1989-es forradalom után az ország nem tudott 180 fokos fordulatot venni.
Normális esetben az első reformcsomagnak a politikusokat kellett volna kellemetlenül érintenie – írja publicisztikájában a Rapublica.ro oldalon Ciprian Dîrjan Hunyad megyei kollégiumi tanár.
Jóformán divattá vált a magukat haladónak hirdető, zömmel baloldali vagy balliberális vezetésű ...
Felbolydult a világ. Meghalt Charlie Kirk. Sokan persze nem tudják, hogy ki volt. Őt elsősorban a fiatalok ismerték, akik Amerikában ...
Kitiltani az iskolákból, a tanítási és tanulási folyamatból a mesterséges intelligenciát ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.