Nicușor Dan sötét napjai

Nicușor Dan számára a kiindulópont ezúttal is az őrült eladósodás volt, amit Gabriela Firea hagyott hátra, és egy olyan helyi tanács, amely pártok képviselőiből állt össze, mint szétszórt gyöngyök. Ha azt nézzük, hogy politikailag túlélte, akár még sikernek is nevezhetnénk. De ha csak a hétfői vihar által előidézett helyzeteket vizsgáljuk, világossá válik, hogy nem sokat ért el.

A főváros rosszabbul nézett ki, mint valaha, ami azt bizonyítja, hogy az előző polgármester csak foltozgatott, ígérgetett, és ment tovább.

Ezzel a „ragyogó” tapasztalattal, és azoknak a művészeknek a támogatásával, akik korábban Gabriela Fireánál is felléptek, most Cotroceni felé próbál hajózni. Így hát folytatódik Románia pénzügyi helyzetének toldozása-foldozása. Hétfő este vártuk a programtervezetet, amit a sznobok és a haladárok „draftként” emlegetnek.

Ezt ígérte nekünk (az ígéret most is csak üres beszéd volt, porhintés). Vártunk éjfélig. Nem érkezett meg. Nicușor Dan elindult. Másik kézilabda-mérkőzése van Nagyszebenben. Kézfogásra készül a spanyol királlyal, akit elöntött a nosztalgia a cincui spanyol katonák iránt. Aztán – mintha katonai csomag lenne, újabb (természetesen csak erkölcsi) segítségekkel – felszáll egy katonai repülőre, és elrepül Chișinăuba. Ott újabb kézilabdameccset játszik Maia Sanduval, aki nagyjából Cristina Neagu helyzetében van. Egy kis hazafias propaganda a megrögzött haladó számára.

A választási kampányban és a szavazáskor megkapta a moldovaiak voksát. Hát most meg is kell köszönnie nekik, különösen, hogy barátnőnk mostanság elég beteges.

A „költségvetési hiány” a „kiskutyákra” maradt. Írjanak ők egy programot. Amúgy sem derült ki semmi a választási kampányból. Csak annyi, hogy „költségvetési hiányunk” van, és hogy Nicușor Dan, aki akkor még főpolgármesterként indult az elnökválasztáson, két-három ötletet merített bukaresti tapasztalataiból. Részleteiben nem mutatta be őket, mert alig egy perc állt rendelkezésére, és amúgy is nehezen fejezi ki magát húsz szónál többel. Ráadásul a „költségvetési hiány” se a moderátoroknak, se a jelölteknek, se a nézőknek nem tetszett. Olyasmi volt, mint a „szenvedély halála” egy tévévitában, ahol a show a lényeg, nem pedig az ország sorsát érintő problémák és megoldások.

És el is érkeztünk a választási mulatság utólagos számlájához, a parfümillatú hab szertefoszlásához, amit hisztérikus propaganda kavart fel „gyorsított eljárásban”.

A császár meztelen és hebegő, az eladósodott kincstárban süvít a szél, a postaládában az IMF üzenetei fenyegetnek, az értékes javak és erőforrások szinte már el vannak zálogosítva, a szakértők mit sem értenek az egészhez, és ugyanúgy viselkednek, mint bármely politikai fecsegő, a támogatók pedig eltűntek. Elutaztak az ország különböző pontjaira, a polgármesteri hivatalok által szervezett koncertekre, hogy így fizessék vissza (alaposan!) a kampányból származó tartozásokat.

Így aztán nagyjából felébredtünk (bár nem mindannyian!) a csata után hátramaradt pusztaságon, és fogalmunk sincs, mihez kezdjünk. Még azt sem tudjuk, mivel kezdjük. Nicușor Dan ötletei és tapasztalatai úgy festenek, mint egy polgármester összefüggéstelen mondatfoszlányai, akit megbénítanak a reflektorfények és a saját tudatlansága. A pártokat megbénítja a korábbi tapasztalat: vagyis hogyan szerezzenek fontos pozíciókat, amiket aztán feloszthatnak egymás között. Miféle filozófia!? Miféle projekt!? Miféle áldozat!? Miféle költségcsökkentés!? Hogyhogy a saját embereiket rúgják ki!?

Cotroceni-ben összeültek a pártok félműveltjei és a pénzügyi véleménygyárosok, és próbálják összehangolni az érdekeiket az országéval, de sehogy sem jutnak egyezségre. Az elnök beleunt. Távozik. Vannak fontosabb események.

Emberünk a dombtetőről mindent irányítani akar. De távolról. Ő akarja megoldani a költségvetési hiányt, a kormánylistát, az SRI vezetését, a vagyonnyilatkozatokat, mindent, mindent. Ezért választotta meg a nép, az SRI, Franciaország és Brüsszel. És ezért támogatja Ursula asszony is, és veszünk részt mi is az európai fegyverkezésben.

Senki sem meri már kimondani, hogy a kormányprogram nem az elnöknél készül, hogy normális esetben a konzultációk után az elnöknek először miniszterelnök-jelöltet kellene javasolnia, akitől elvárható, hogy többséget alakítson. Talán sikerül. Ha nem, akkor újra próbáljuk. Ha akkor sem sikerül, viszlát! Újra szavazunk. Volt egyszer egy javaslat, egy sűrűn emlegetett név. De már nincs. Hiányzik az a „jelölt”, aki egy csapatot és egy kormányprogramot is összerakna, amellyel át tudna menni a parlamenten.

Átmegy? Átmegy. Nem megy át? Viszlát, adja vissza a megbízatást! Minek ez a sok maszatolás nyilatkozatokkal, munkacsoportokkal, gazdasági kóklerek véleményeivel?

Az egész nem más, mint egy alkudozás egy olyan kormányformuláról, ami megfelel az elnöknek és azoknak a csoportoknak, akik mögötte állnak.

Fordította Kisréti Zsombor

Ilie Bolojan nem tesz csodákat

Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.

Szégyenérzet semmi. Hitelesség még annyi sem – Román lapvélemény a kormánypártokról

Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.