Mikor lesz 300 tagú a román parlament? – Nem egy balkáni, „romános” reform kell, hanem egy valódi

Országunk a szakadék szélén áll... valahogy így fogalmaz a reformokat elkezdő Ilie Bolojan. Nicuşor Dan elnök ennél kevésbé drámaian mondaná: az ország nincs éppen jó helyzetben, ezt be kell ismernünk. Vajon miért jutottunk idáig?

Túl keveset beszéltünk azokról a valós okokról, amelyek ide vezettek bennünket.

Ugyanazok az emberek voltak hatalmon, kisebb eltérésekkel: Szociáldemokrata Párt (PSD), Nemzeti Liberális Párt (PNL), némi Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), RMDSZ és kisebbségek. Ők tudták, mi történik, de nem tettek semmit, hogy működésbe hozzák az országot, hogy népszerűtlenné válva is olyan intézkedésekkel álljanak elő, amelyek gazdaságilag, társadalmilag egészséges alapokra helyezik az országot. A politikusokat kizárólag a következő mandátum, a kiváltságaik megtartása, a székük megőrzése érdekelte, meg az, hogy a rokonaikat elhelyezzék ezekben a hatalmas kiváltságokkal és minimális teljesítményelvárással működő intézményekben. Egyfajta piramissémaként

az államot elárasztották ezrekkel alapított cégek, felesleges intézmények, amelyek a politikai klientúrát szolgálják. És tudjuk jól, hogy ezek mind megtévesztően bújtatott, bukott politikusokkal vannak tele, akik politikai kegyből kerültek pozícióba, és engedelmesek a rendszerhez.

Én azt mondanám, hogy – a miniszterelnök szavaival élve – országunk kétféle repülés között lebeg: Georgescu radar alatti repülése és Nicuşor meg Bolojan légörvényes útja között. Vajon képesek lesznek biztonságban célba juttatni a Románia nevű repülőgépet? Jelenleg nem állunk valami fényesen. Az első intézkedési csomag az adók emelésével, a nyugdíjak megadóztatásával és az oktatási rendszer módosításaival nem sokat segít rajtunk. Csak itt-ott foltozgat. Mintha a lakosság, a nyugdíjasok és a tanárok lennének a hiány fő okozói. Valójában a politikusok attól való félelme, hogy elveszíthetik a pozícióikat és a kiváltságaikat, vezetett oda, hogy nem merték meghozni a szükséges intézkedéseket, és így eljutottunk a ,,bóvli" szintre.

Normális esetben az első csomagnak őket kellett volna kellemetlenül érintenie. Másrészt érthető, hogy az európai intézmények nyomása olyan nagy volt, hogy sürgősen elő kellett állni egy intézkedéscsomaggal. Nem volt idő olyan lépéseket megfogalmazni, amelyek elviselhetőbbek lettek volna az állampolgárok számára. Eddig az intézkedéseket bármely kormány meghozhatta volna – ezek olyan döntések, amelyek rossz képet festenek a kormányról, egy szakmaiatlan kormányról. Hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy

nálunk, tanároknál például a törvényt egyik napról a másikra lehet módosítani – a 18 órából 20 óra lesz –, miközben a különleges nyugdíjak reformjáról évek óta beszélünk.

• Az ügyészség egy közleményében megemlíti a bírák elleni negatív társadalmi hangulatot, azzal az érvvel élve:
• „Nem mi hoztuk meg ezeket a törvényeket – 25 év munkaviszony után járó nyugdíj, magas nyugdíjak –, hanem a törvényhozók.”
• Tudjuk jól, miért tették ezt a politikusok: hogy elnyerjék a bírák kegyét, elfelejtett fiókokban porosodjanak az akták, amíg be nem áll az elévülés, stb.

Emlékszem a DIICOT főügyészének esetére is, aki megszidott egy rendőrt, mert az meg merte büntetni gyorshajtásért, szemrehányást tett neki: „Pont nekem, aki harcoltam azért, hogy növeljék a fizetéseteket!” Mit lehet tenni, a románok túlzottan hisznek abban a mondásban, hogy „kéz kezet mos”.

Természetesen, nyilatkozati szinten az oktatási rendszer mindig szerepel a politikusok beszédeiben mint javítandó terület. Sőt, olykor nemzeti prioritásként emlegetik az oktatást. Nem lepne meg, ha Nicuşor Dan a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé vinné az oktatás ügyét mint nemzetbiztonsági problémát. Hiszen mi vagyunk a hiány fő előidézői – Daniel David miniszter szerint.

Számomra, és a többi 300 000 tanár számára egy olyan időszak következik, amikor csökken a jövedelmünk, nő a munkaidőnk. Én nem panaszkodom, de jó lenne tudni, hogy ez az időszak korlátozott ideig tart, és ezalatt az ország teljes intézményi szerkezetét újraírják, és szilárd gazdasági, társadalmi és meritokratikus alapokra helyezik.

Személy szerint olyan komoly reformokat várok, mint a régiósítás, a parlamenti képviselők számának 300-ra való csökkentése, az egységes bértörvény elfogadása, jobb és hatékonyabb egészségügyi szolgáltatások

(ne halljunk többé olyan gyermekekről, akik azért halnak meg, mert az orvos nem meri megműteni őket hozzá nem értés miatt).

Nem hiszem, hogy sztrájkok lesznek. Nem hiszek egy újabb sztrájkban az oktatási rendszerben, ismerve az előző sztrájk működését. Mindannyian tudjuk, hogy a szakszervezeti vezetők a kormány nevében beszélnek a tanárokkal, és nem a tanárok nevében a kormánnyal. Ezért nem hiszünk nekik.

A jelenlegi helyzet ideális lehetne ahhoz, hogy komoly dolgokat vigyünk végbe az országban, de ehhez össze kell hangolni az ellentétes politikai érdekeket. A lényeg az lenne, hogy a nemzeti érdeket valóban nemzeti érdeknek tekintsük, és ne pártérdeknek, pozícióérdeknek, kiváltságérdeknek, kasztérdeknek. Pontosan tudjuk, hová vezettek ezek, most már látjuk, mennyire súlyos következményei lehetnek a populizmusnak. Óriási hiány, a külső piacokról való finanszírozás kockázata stb.

Bolojan úr, remélem, hogy végigvisz egy sikeres reformot – nem egy balkáni, „romános” reformot, hanem egy valódit, még ha fájdalmas is. Egy üszkösödő beteg lábát amputálni kell, nem pedig bekötözni, hogy ne lássuk feketén és dagadtan.

Fordította Kisréti Zsombor

Káoszország tanügyi megszorításai

A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.

A megszorításaival egyedül maradó Bolojan

Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.