Amikor Sebit és Robertát Vlad Pascu halálra gázolta drogok és alkohol hatása alatt vezetve gépkocsit, az egész ország döbbenten nézte a tragédiát. Két fiatal, a Bukaresti Egyetem diákjai, akik előtt még egy teljes élet állt – jóval és rosszal, örömmel és bánattal –, hirtelen vesztették életüket egy bedrogozott fiú miatt. Egy fiú miatt, aki soha semmit nem tudott tiszteletben tartani – sem önmagát, sem a törvényt. Később persze kiderült, hogy Vlad Pascu jómódú családból származott, és biztos jövő állt előtte, annak ellenére, hogy rendszeresen fogyasztott tiltott szereket és veszélyeztette mások életét.
Ezután túl hosszú perek sora következett, kíméletlen tárgyalásokkal.
A két gyermek szüleit még arról is megkérdezte egy bíró, hogy „a sértettek jelen vannak-e a tárgyaláson”. A bíró a periratokat sem olvasta el!
A fájdalom újra és újra feltépődött, és a szülők minden erejükkel azon voltak, hogy legalább egy kis részét érvényre juttassák a földi igazságnak szeretteik emlékében. De azok nevében is, akik életben maradtak, hiszen Vlad Pascu ugyanabban a május 2-i balesetben további három fiatalt is megsebesített.
A trauma minden tárgyalással újra felszakadt, és egy ponton már arról beszéltek, hogy az ügy elévülhet, és Vlad Pascu megússza néhány hónap börtönnel.
Végre megszületett a jogerős ítélet: Vlad Pascu a következő évtizedet a rácsok mögött kellene, hogy töltse. Sokan egy pillanatra fellélegeztek. Már csak azért is, mert kevesen hitték, hogy ebben az évek óta húzódó történetben valaha is születik döntés. Első hallásra tíz év soknak tűnhet. A valóságban azonban Vlad Pascu ennek közelébe sem kerül. Legrosszabb esetben is öt éven belül újra a rácsokon túli világot látja majd. Két fiatal életéért, akik előtt még évtizedek álltak, hogy éljenek és nyomot hagyjanak a világban. De nem tehették, mert Vlad Pascu úgy döntött, nem probléma bedrogozva és részegen autóba ülni.
Érdekes a román igazságszolgáltatás. A civilizált világban egy ilyen eset valódi büntetéssel végződik, nem pedig nyilvános gúnyolódással, mint ami ismét megtörtént Romániában.
És nem is egy jelentéktelen ügyben, hanem egy olyanban, amelyről kilométernyi cikk született, és amelyen egy ország sírt. Ha egy ekkora nyilvánosságot kapott ügyben is bohózat szintjén születnek ítéletek, akkor mit várhatunk a láthatatlan ügyekben? Így kerül újabb lap a román igazságszolgáltatás hátborzongató történetébe, amely csak a külön nyugdíjait, az égbe szökő fizetéseit és a plasztikai műtétekre adott pótlékait tudja követelni – miközben a bűnösök építhetik az „új világot”. Egy olyat, amelyben mi, akik nem lopunk és nem ölünk, többé már nem kapunk helyet.
Kisréti Zsombor fordítása
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.