Bolojan kontra intézményes szinekúrák hálózata: a román állam belső polgárháborúja

Nehéz egyenesen megmondani, hogy mi történik ma Romániában, anélkül hogy azt kockáztatnánk, hogy károgónak, naivnak vagy akár őrültnek bélyegezzenek. Az országot jelenleg szinte nem kormányozzák. Tudom, ellentmondásosnak tűnik, hiszen átdolgozott nyár volt a Viktória-palotában, és Bolojan miniszterelnök folyamatosan reformjavaslatokat hirdetett annak a költségvetési hiánynak a csökkentésére, amelybe a Ciucă és Ciolacu kormányok szélsőségesen populista évei alatt sodoródott az ország.

Az elmúlt napokban azonban több minisztérium alkalmazottjával is beszéltem, és amit mondtak, megerősítette a félelmeimet.

Ténylegesen húzzák az időt, sok projekt blokkolva van, a megoldásukat szándékosan késleltetik, és egyes minisztereket gyakorlatilag szabotál az apparátusa, amely feldühödött Bolojan reformjai miatt, és most bosszút áll.

Megkérdeztem, hogy pontosan mi is történik? Nagyon világos választ kaptam: visszafogott, de széles körű lázadásba kezdett a szinekúrások, a hozzá nem értő politikai klientúra alkalmazottainak a hálózata, akik évek óta élnek az állami intézmények kifizető állásaiból. Most ezek az emberek mindent egy lapra tesznek: a privilégiumok fennmaradásáért és a Bolojan kormányzat blokkolásáért, egészen addig, amíg az összeomlik, vagyis amíg akkora botrány nem lesz, hogy a miniszterelnököt menesszék.

Tehát gyakorlatilag egy polgárháborúnak vagyunk a tanúi egy áldozatkész miniszterelnök – aki úgy döntött, hogy magára vállalja a reformer szerepét és népszerűtlen döntéseket hoz –, és egy egész hálózat között, amely nem akarja, hogy zavarják, nemhogy feloszlassák.

Ezt a háborút most az határozza meg, hogy jelenleg szinte minden minisztériumban és minden állami intézményben gerillaharcok folynak,

nyilvánosan nem látható csaták, nem kerülnek be a tévébe, a sajtóba vagy a közösségi médiába, amelyekről csak akkor lehet hallani, ha közvetlen kapcsolatba lépsz az intézmények alkalmazottaival.

Nyilvánvalóan vannak olyan emberek, akik megértették annak a katasztrófának a mértékét, amelyben van Románia, és azt is, hogy miért jutott el idáig. Ők készek áldozatokra és további munkára, hogy kijussanak a gödörből. Másrészt, mások készek az utolsó csepp vérükig harcolni, hogy megtartsák saját kiváltságaikat.

Más szóval, számos helyi vagy központi közintézmény a Bolojan által bejelentett változtatásokkal szembeni ellenállás kis bástyájaként működik, és azok közül, akik ezeket a struktúrákat benépesítik, sokak számára a személyes érdekek és a kiváltságok megőrzése fontosabb, mint az ország érdeke. Ezért ezek abból indulnak ki, hogy „így is lehet”, és hogy az idő és az intézményi merevség meghiúsít minden reformkísérletet.

Az a probléma, hogy ezek közül a változásokat ellenző emberek közül sokan nem látnak túl a következő havi fizetésükön és a kiváltságaik nyújtotta kényelmen, amelyekbe becövekelődtek.

Rövidlátóak, ami azt jelenti, hogy korlátoltak, ami nem teszi nekik lehetővé, hogy megértsék az összképet, a kontextus részleteit, és ezért nincs helyes valóságérzékelésük. Ők általában azt hiszik, hogy „mindig így működnek a dolgok”, és hogy „a párt majd megoldja”.

A valóságban azonban ez a reform- és országellenes hálózat a hatásain keresztül nemcsak az ország gazdaságát veszélyezteti, hanem magát a demokrácia működését is, amelyből a hálózat tagjai is hasznot húznak.

Több kormányzati forrás is – akikkel mostanában beszéltem, arra biztattak, hogy találjam meg a módját a vészjelzés-adásnak –, elmondta nekem, hogy ez a csata rendkívül nehéz. Ebben az egész összefüggés-rendszerben kell megértenünk, hogy Bolojan miniszterelnök úr nem tudja egyedül megvívni ezt a csatát. Szüksége van Nicușor Dan elnökre a csapatában, és arra, hogy ketten álljanak ki, és közöljék, hogy az állam polgárháború közepén áll a szinekúrákkal és a politikai klientúra hálózatával, akik ellenzik a gazdaság és a demokrácia megmentésére irányuló reformokat, mert működőképes gazdaság nélkül nem lesz működőképes demokráciánk, vagyis sem társadalmi biztonság, sem a fejlődési irányok.

Az üzenetnek egyértelműnek kell lennie: Románia nem egy szokványos politikai válságban van, hanem egy nyílt konfliktusban a privilégiumok hálózatával, amely megbénította az intézményeket, és amely veszélyezteti a jövőnket.

Ezenfelül Nicușor Dan elnöknek alább kell hagynia a politikai naivságával, és kezdjen el dolgozni, azaz új kinevezéseket kell kikényszerítenie a hírszerző szolgálatok élére, beleértve az SRI-t és az SIE-t, de az SPP-t is, ahol Pahonțu tábornok továbbra is egy olyan korszak szimbóluma maradt, amelyben a szolgálatok inkább a kulisszák mögötti játékokhoz, mint a közérdekhez álltak közelebb.

A kinevezéseket a jelenlegi politikai játszmákon kívül kell végrehajtani, és a szolgálatokat ki kell vonni a demokratikus átmenet eddigi gyakorlatából, a politikai tranzakciók és kompromisszumok logikájából.

Röviden, napjaink Romániája most, augusztus végén, egy nagy válaszút előtt áll, talán az elmúlt 35 év legnagyobbján. Most van az a pillanat, amikor el kell dönteni, hogy elfogadjuk-e, hogy a reformok nyílt konfliktus árán valósíthatók meg, és biztosítjuk-e egy működőképes gazdaság, és egy életképes demokrácia esélyét a jövőre nézve, vagy hagyjuk, hogy a kiváltságaikat védő politikai klientúra és a szakszolgálai emberek hálózata újabb csatát nyerjen, és stagnálásra kárhoztassa az országot?

Erre az 1000 pontos kérdésre a válasz mindannyiunk felelőssége.

Nagy István fordítása