Virtuális születésnap – Felületes tortaküldések világa a közösségi oldalakon

Évekkel ezelőtt én is azok közé tartoztam, akik igyekeztek minden Facebook-ismerősnek szülinapi jókívánságokat küldeni. A magam rendjén pedig mindenkinek egyenként megköszönni, aki valamilyen úton-módon megemlékezett rólam. Voltak, akik szívecskét, mások szöveget vagy stilizált szülinapi tortát küldtek egy-egy gombnyomással. Az elején még szóban reagáltam, azaz szöveget is írtam, de amikor sokasodni kezdtek a köszöntések, már csak egy-egy lájkgombbal jeleztem, „igen, vettem az adást, láttam a köszöntést, értékelem”.

Néhány évvel ezelőtt azonban már a háromszázat is meghaladta a „kedveskedő ismerősök” száma. Milyen kedvesek – gondoltam még akkor is, de azért a beállításoknál töröltem a születési adataimat.

„Mégsem lehetek ennyire népszerű, ennyire kedves ily sok embernek” – morfondíroztam. „Vajon mivel érdemeltem ki?” – kérdeztem nem kis naivsággal.

Hát...elég hamar megtudtam. Következő évben ugyanis senki, azaz senki nem köszöntött fel (amúgy azóta sem). Legalábbis a világhálón nem. Egy-két kedves ismerős felhívott telefonon, és boldogságot, egészséget kívánt – mert így illik. Személyesen. A telefonhívás azért mégiscsak személyesebb, mint egy színes lufi, amelyet egy gombnyomással a másik üzenőfalára továbbítunk anélkül, hogy tudnánk, él-e még vagy sem. Merthogy találkoztam már olyan esettel is, amikor rég elhunyt ismerősömet köszöntötték fel olyanok, akiknek fogalmuk sem volt, hogy az illető személyt már évek óta eltemették. A „Nyugodjék békében!”, „Örökre emlékezni fogunk rád”, „Mindig hiányozni fogsz” jellegű bejegyzések mellett ugyanis felfedeztem a „Boldog szülinapot!” vagy „Élj sokáig!” típusú üzeneteket.

Felszínes világban élünk, felszínesek a kapcsolataink is. Csak akkor gondolunk a másikra, ha a szülinapot jelzi a rendszer. Ha nem, már fogalmunk sincs, hogy az illető még létezik-e. És ez a felületesség mindennapjainkat is jellemzi. ,,Hogy vagy?” – kérdezzük a másikat, amikor rohanó világunkban összefutunk egy-két percre. De arra már kevés embernek van ideje és főleg türelme, hogy a feltett kérdésre adott esetleg hosszabb választ meghallgassa. Mert fut is tovább. Lassacskán már ez a kérdés is olyan köszönési formává válik, mint az amerikaiaknál a How are you? (hogy vagy?). Emlékszem, évtizedekkel ezelőtt mily sokszor magyarázta az angoltanárom, hogy erre a kérdésre nem az a (udvarias) reakció, hogy igyekszem a valóságnak megfelelően válaszolni, hanem az ismétlés: How are you?

Nos, ezt a felületességet próbáltam kiküszöbölni az én sajátos módszeremmel.

Ha senki nem ír születésnapomra, mert a Facebook-profilom immár nem jelzi az ominózus dátumot, akkor én is csak azt köszöntöm fel ezentúl a közösségi médiában, akinek születésnapját amúgy is tudom fejből.

S akit esetleg még fel is hívok telefonon, hogy rákérdezzek, miként érzi magát. Lehet, hogy udvariatlan részemről a lépés, de úgy érzem, egyrészt így a becsületes. Másrészt meg vagyok győződve, hogy az ismerősök a sok száz szívecske és torta között nem épp az enyémet fogják hiányolni.