Csocsóban érlelődött a gondolat: miért ne lehetne valódi államelnök? Úgy érezte, teljesen megfelel a követelményeknek: semmihez sem ért, semmi sem érdekli, az írás és olvasás nagy kihívás számára, hazudozásban utolérhetetlen.
Az idei magyarországi helyhatósági választások eredményeinek tükrében egy dolog bizonyosan leszűrhető: megszűnt a centrális erőtér. Két nagy politikai tömb fog a továbbiakban egymással vetélkedni a magyar politikai arénában.
A szövetségen belüli érdekek mindenkoron úgy kottázzák a csárdást, hogy az a bukaresti mánélére is passzoljon. Ám a kottalapok elkeveredése nemegyszer teremt skizofrén állapotokat.
Remélhetőleg a hibákból mindenki tanult, a szervezők és a magyar nyelvű média egyes képviselői is. S ha jövőre ismét Kolozsváron rendezik meg az úszógálát, akkor minden sokkal gördülékenyebben fog működni.
A szabadságért, a hazáért, az emberi méltóságért, a nemzetért éltek-haltak – hullnak ránk évről évre politikusaink szájából a fényüket vesztett, aprópénzre váltott szólamok. Minden gyásznapon, nemzeti ünnepen, egyforma szürke megszövegezéssel.
Néha azt szoktuk mondani, hogy a múlt rendszerben a lakosság fele a besúgókból, másik fele a besúgottakból állt. Most, harminc évvel a nagyon is megkérdőjelezhető változások után kiderül, hogy a fenti megállapítás nem is olyan megmosolyogni való.
Az uniós statisztikák már a szegénységnek is mércét állítottak Európában. Romániának sikerült a legszegényebb nyugdíjasok listájára leküzdenie magát – mintegy kétmillió szenvedő alannyal.
Kampányüzemre váltott az RMDSZ. És várhatóan így is fog működni a törvényhozási választásokig. Az európai parlamenti megméretésen tapasztalt magas részvételi arány s az ebből következő izgalmas végjáték valószínűleg megnyomta a vészcsengőt a pártban.
Alig egy hónap van még hátra az önkormányzati választásokig. A magyar választóközönség soha nem tulajdonított akkora jelentőséget a helyhatósági választásoknak, mint az országgyűlésieknek. De megeshet, idén ez másképpen alakul.
Ha Romániában valaminek kivizsgálására létrehoznak egy bizottságot, szinte mérget vehetünk arra, hogy annak az ügynek az aktái hamarosan mélyen el lesznek temetve.
A magyarok megszokják lassan, hogy Nagyváradon, sőt Bihar megyében egyetlen nemzeti ünnep sem múlhat el botrányok, beszólások, csúsztatások nélkül. Erdély- és Partium-szerte nincs tán még egy olyan megye, ahol ennyire ki lennének élezve az indulatok.
A legújabb adatok szerint mintegy tízmillió román állampolgár távozott az országból. Vagyis a lakosság fele nem itt él, nem itt dolgozik, nem itt fizet adót, gyerekei nem itt tanulnak – és nagy az esély rá, hogy soha vissza se térjen.
Van e rettenetes történetnek két olyan vetülete, amelyről legalább olyan hangsúlyosan érdemes beszélni, mint a hatóságok felelősségéről. Az egyik a kiéhezett hiénaként viselkedő média, s azon belül az országos hírtelevíziók bűnös cirkusza.
Mi, erdélyi magyarok száz esztendeje a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit jelent a Trianon utáni beolvasztó politika és a Ceauşescu-féle kommunista homogenizáció. A többi európai nemzet önazonosságát is védelmezve állunk ki kereszténységünk mellett.
Régóta figyelem egyes Bihar megyei polgármesterek azon törekvését, miként alkalmaznak kabinetjeikben olyan „tanácsadókat”, akiket a hivatalban saját népszerűsítésükre, arculatépítésre használnak. Igaz, ezek a kabinetemberkék nem is használhatók másra.
Létkérdés, hogy tovább lássunk az orrunknál és felfogjuk: a globalista nyomással szemben a nemzetállam jelenthet csak védelmet. A nemzetállam, amely nem feltétlenül intoleráns, demagóg, asszimilációra törekvő, mint amilyenek a kisantant államok.
ErdélyiNapló.ro
