HIRDETÉS
– Lehet-e ünnepi alkalmak, templomszentelések során valós tapasztalatokat szerezni a gyülekezeti élet mindennapjairól?
– Egyértelműen nem, hiszen egy ünnepi alkalom mindig különleges, olyankor a legszebb arcunkat mutatjuk. Bár még egy ünnep során is lehet látni a gyülekezet korfáját, összetételét, azt, hogy miként szervezi meg az ünnepet, létezik-e összefogás, közösségi szellem. Az erdélyi egyházkerület vezetősége a generális vizitációk során – amelyek a világjárvány idején szüneteltek – számos gyülekezetet látogatott meg. A sok beszélgetés, találkozás (a presbitériummal, nőszövetségi tagokkal, vallásórás gyerekekkel) pedig átfogóbb képet ad a közösség életéről, mindennapjairól.
– A magyar kormány támogatásával az elmúlt években számos ingatlan épült, illetve újult meg. Milyen építkezések maradtak még?
– A mintegy ötszáz pályázatból (templomfelújítások, iskolák és óvodák építése) tavaly év elején még húsz nem volt elszámolva. Ez elsősorban a számos engedélyeztetés, a sok bürokrácia és több más ok miatt húzódott el. Az utóbbi időszakra többnyire tornatermek építése, iskolák felújítása, könyvtár kialakítása maradt.
– Olyan gyülekezetek templomai is megújultak, ahol már nincs egy lélek sem. Felmerül a kérdés: nem lett volna-e hasznosabb élő gyülekezetre költeni a támogatást?
– Ez a kérdés kicsit álságos. Amikor Jézusra kenték a drága nárdus olajat, a tanítványok is megkérdezték: nem lett volna jobb a szegényekre költeni a pénzt? Szerintem templomaink egy-egy vidéken mementónak számítanak, emlékműnek, nem is műemléknek. S ha a Dél-Erdélyben, Hunyad megyében található marosnémeti templom felújítására, az azt követő hálaadó istentiszteletre gondolok, ott is tele lett a templom. A környékbeli hívek megfogadták: minden esztendőben elzarándokolnak a templomba. Ennek különös nevelőhatása is van. Azt is le kell szögeznem:
– A magyar kormány támogatása rendkívül sokat jelentett erdélyi magyarságunknak. Ez az ismert körülmények miatt megszűnt. Miként befolyásolja az egyházat e változás?
– Úgy fogalmaznék, hogy ez nem szűnik meg, csak a helyzetre való tekintettel szünetel. A nemzeti jelentőségű intézmények pedig továbbra is számíthatnak a támogatásra. Néha jó, ha az ember időnként a nagy lendületben megáll, s elgondolkodik. A megállás a hálaadásnak is a pillanata, amikor rádöbben, hogy korábban mi mindenben részesült, s azokat megtanulja értékelni. Remélem azonban, hogy e nehéz helyzet nem lesz tartós, hiszen léteznek olyan területek, amelyen saját erőnkből erdélyi magyarokként nem tudnánk boldogulni az elmúlt száz esztendő hátrányai miatt. Ezért szükség van arra, hogy mindig is számítsunk az anyaországra.
– A támogatások hiánya mellett nőnek a rezsiköltségek, magas az infláció. Hogyan képesek a gyülekezetek megbirkózni e helyzettel?
– Talán a kisebb gyülekezetek helyzete e szempontból nem annyira tragikus, hiszen a nagy templomokat télen eddig sem használták, hanem a kisebb helyekre húzódtak be. Ugyanakkor több vidéki gyülekezetnek van erdeje, fája, valami módon a fűtést megoldja, nyilván nem mindegyik. A székelyföldi gyülekezetek közül pedig többen részesülnek rezsitámogatásban a helyi és megyei önkormányzatok részéről. Viszont
Már a koronavírus-járvány is hátráltatta mindezt, és sajnos a mai napig látjuk a járvány hatását: többen elszoktak a templomba járástól. Ráadásul egyes helyeken bezárják a kultúrházat is, ezért marad az otthon, a televíziózás és a bezárkózás. Hogy ennek milyen következményei lesznek a közösségi életre, még fel sem tudjuk mérni, de biztos, hogy negatív. Ezért folyamatosan összpontosítani kell, s „áron is megvenni” ezeket az alkalmakat. Régen például az iskolákba otthonról kellett egy-egy marék fát vinni ahhoz, hogy fűteni lehessen. Az emberek ma is sok mindent meg tudnak tenni, ha a közösségi élet fontos számukra. Ha mindenki egy kicsit összead, abból közösen lehet élni. A gazdasági válság miatt mindenben visszaesés tapasztalható, ám a közösségi alkalmakat minden áron meg kell tartani, különben szétesünk.
– A romániai magyarság egymilliós lélekszáma azt jelenti, hogy tíz év alatt 200 ezerrel tovább fogytunk. Hogyan érinti ez a református közösséget?
– Az egyházban évtizedek óta követjük a lélekszám alakulását, viszonylag pontos kimutatásaink vannak. Tény, hogy fogyatkozunk. Ám ami ennek kapcsán előállt Erdélyben, az helytelen, mert próbáljuk a hibást keresni. Most viszont nem ennek van az ideje. A negatív folyamat nem most kezdődött, hanem a francia forradalommal, az angol ipari forradalommal, majd a 20. századdal folytatódott, s a 21. századba is úgy léptünk be, hogy a nép, nemzet, egyház, haza nem fontos. Az egyén áll a középpontban, az önmegvalósító ember, akit nem érdekel a közösség. E hedonista életmód gyűrűzik be a Kárpát-medencébe az uniós nyitást követően. Tehát helytelen dolog, ha egymásnak ugranánk, és keresnénk, ki a hibás. Ezért
Arra kell figyelnünk, hogy az erdélyi magyarságnak biztosítani lehessen az emberhez méltó életet. És ez rajtunk is múlik.
– Ezért nagyobb hangsúly tevődik az összefogásra, az adakozásra, az áldozathozatalra?
– Igen. Krisztus odaadta értünk magát. Ebből a keresztyén életformából táplálkozik minden. Úgy maradhatunk meg, ha áldozatot hozunk. Ha ez nincs meg, akkor a pusztulás következik. Csak közösségben lehet boldog életet élni, és megmaradni.
– A Generális Konvent keretében mire figyelnek a leginkább?
– Aggodalmaink folyamatosan Kárpátalja felé fordulnak. Egyházunk történetében a legnagyobb összefogás és gyűjtés történt az elmúlt időszakban.
Kárpátalján ők maradtak az egyedüli intézményvezetők, akik a falvakban és városokban helytállnak. És amíg ők gondot viselnek a gyülekezetekre, nem menekülnek el, addig ezt próbáljuk támogatni.
– Milyen a kapcsolat a nemzetközi testvéregyházakkal?
– Az utóbbi időben nyugati testvéregyházaink letértek az evangéliumi egyház útjáról. Olyan felfogást követnek, amely a fősodratú aktuálpolitikát tartja szem előtt, behódoltak mindenféle irányzatnak. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor az egyik svájci lelkész egy találkozón a következőket mondta: számára a Szentírás csupán bibliográfia, amelyet ugyanúgy lehet olvasni, mint bármilyen más könyvet. Ha az egyház ilyen szintre jut, nem tudom, mi következik ezután. Ilyen helyzetben nehéz a testvériséget megvallani.
Kapcsolataink nem szűntek meg teljesen, a németországi lippei egyházzal továbbra is töretlen a viszony, intézményi szinten is. Viszont a hollandiai egyházak eltávolodtak kelet-európai testvéreiktől, akik nem hajlandóak elfogadni a politikailag korrekt áramlatokat. E feszültséget nem is tudom, hogyan lehet feloldani közöttünk. Lehet, elmaradottak vagyunk és csökönyösek, de úgy érzem, a Szentírást, mint Isten igazságát, törvényét és tanítását, semmi mással nem lehet felcserélni.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
