HIRDETÉS
– Milyen személyes vagy szakmai élmény indította el benned a VR-terápia gondolatát, és miért pont ezt az eszközt láttad hatékonynak az intenzív terápiás ellátásban?
– A virtuális valóság (angolul virtual reality, rövidítve VR – szerk. megj.) alkalmazásával először egy külföldi továbbképzés során találkoztam, ahol pár percre betekintést nyertem a betegek rehabilitációjában történő használatába. Ezen kívül több nemzetközi konferencián is kipróbáltam a VR-eszközöket. Már akkor úgy éreztem, hogy ez a technológia választ adhat egy régóta foglalkoztató kérdésre: hogyan élik meg a betegek az intenzív osztályon töltött időt? Egy korábbi cikkemben így fogalmaztam:
Képzeld el, milyen lehet úgy létezni 24 órán keresztül, hogy bár a tudatod tiszta, szinte mozdulatlanul fekszel egy ágyban, gépekhez és az egészségügyi személyzethez kötve.
És még nem is beszéltünk a természet és az emberi kapcsolódás fizikai és érzelmi hiányáról.
Mindig is foglalkoztattak ezek a kérdések. Tudjuk, hogy a környezet hatással van a jóllétre és a gyógyulásra. Ahogy egyre mélyebben beleástam magam a tudományos szakirodalomba, világossá vált, hogy a VR nemcsak az említett problémákra nyújthat megoldást, hanem számos más területen is segítséget jelenthet a kórházi ellátásban.
Az ötlet tehát megszületett, és amikor megosztottam a csíkszeredai intenzív osztály munkatársaival, nyitottságot, kíváncsiságot és elszántságot tapasztaltam. Nélkülük ma nem lenne VR-terápia romániai állami kórházban – ezért különösen hálás vagyok a Csíkszeredai Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály csapatának.
– A projekt megvalósítása hosszú folyamat volt. Mi jelentette a legnagyobb kihívást a támogatások megszerzése és a technológia bevezetése során?
– Két fő kihívással szembesültünk: az egyik a finanszírozás, a másik az eszközhasználat elsajátítása. A projekt anyagi hátterének megteremtésében dr. Bartha István osztályvezető főorvos és dr. András-Hlavathy Katalin szakorvos végeztek kiemelkedő munkát – nekik köszönhetően, a Páduai Szent Antal Egyesület segítségével sikerült előteremteni a szükséges forrásokat. Egy évnyi kitartó munka, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház segítségével, illetve a Csíki Vállalkozók Egyesületének támogatása révén,
2025-ben sikerült beszerezni hat darab Meta Quest 3 VR szemüveget.
A másik kulcskérdés az volt, hogy olyan rendszert dolgozzunk ki, amely egyszerűen kezelhető és könnyen elsajátítható. Ez sikerült is, így a használat során felmerülő nehézségek gyakorlatilag minimálisra csökkentek.
– Mesélnél bővebben az első beteg reakciójáról? Hogyan élte meg a csapat azt a pillanatot, amikor először használtátok élesben a VR-eszközt?
– Az első beteg reakcióját részletesen sajnos nem oszthatom meg a kórházi szabályozások miatt, de a hivatalos sajtóközleményből idéznék:
„János bácsi két hete fekszik az intenzív osztályon. Fizikailag már jobban van: gégekanülön keresztül, de lélegeztetőgép nélkül lélegzik, gesztusokkal és írásban kommunikál. Ő volt az első betegünk, aki VR-terápiában részesült. Dr. Bartha István, dr. Ráduly Dénes, dr. Kiss Konrád-Ottó és az intenzív osztály csapata jelenlétében János bácsi belemerült a kanadai mamutfenyők világába.
Másnap, amikor meglátta a szemüveget, izgatottan jelezte, hogy természetet szeretne látni – segítség nélkül felült az ágyban, saját kezével helyezte fel a védőmaszkot, várva az élményt.”
Hozzáfűzném, hogy ami számomra különösen meglepő és megható volt: a készülék kommunikációs hidat épített. Megtudtuk, hogy szereti a természetet, különösen az erdőt, otthon dokumentumfilmeket néz – olyan információk ezek, amelyek nem feltétlenül fontosak orvosi szempontból, mégis segítettek abban, hogy emberként is jobban megismerjük őt. Ez a kapcsolat a beteg és az orvos között is elmélyült.
Ami talán még különlegesebb: a készülék használata után a beteg aktívan érdeklődött a VR iránt is. Ez a fajta motiváció, amely oly sokszor eltűnik a betegeink arcáról, újra megjelent – és ez mindannyiunk napját szebbé tette.
– A VR-technológia nyugtató és rehabilitációs hatásait már kutatások is igazolták. Szerinted milyen lehetőségek rejlenek még ebben az eszközben, akár más osztályokon is?
– Valóban, az elmúlt öt évben számos kutatás és meta-analízis született a témában. A legtöbb vizsgálat az aneszteziológia, rehabilitáció és szorongáscsökkentés területén mutatta ki pozitív hatásait. Véleményem szerint a VR számos osztályon hasznosítható – de az intenzív osztály különlegessége az, hogy a betegek sokszor hosszú ideig ágyhoz kötöttek. A VR ebben az esetben egyfajta „ablak” lehet a külvilágra.
A VR az orvoslásban már nem sci-fi, lehet, hogy csak nekünk tűnik annak.
Példák más szakterületekről:
– Hogyan látod a VR-terápia jövőjét a romániai egészségügyben? Lehet-e rendszeres és országos szintű bevezetésére számítani?
– Őszintén szólva nehéz pontos választ adni, hiszen számos tényezőt figyelembe kell venni: anyagi források, humán erőforrás, motiváció, prioritások.
Jelenleg úgy látom, más, sürgetőbb problémák is vannak az egészségügyben, mint például a VR országos szintű bevezetése.
Másfelől viszont minden fejlesztés valahol elkezdődik. Valaki kipróbálja, működik, és a jó példa másokat is inspirál. Így történt más országokban is. A lehetőség tehát adott – és ha megvan hozzá az akarat, akkor Romániában is lehet jövője ennek a technológiának. A kérdés csak az: mikor?
Nemrég jelent meg A város és igazságszolgáltatása. Marosvásárhely a 17. században címmel György Árpád Botond kötete, amely a Székelyföld egyik legfontosabb városának múltját tárja fel egy eddig kevéssé kutatott nézőpontból.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
