Könnyen navigál a virtuális világban, de cipőfűzőjével nehezebben boldogul ma egy elemista

Egyre gyakrabban tapasztalják a pedagógusok, szülők, hogy a „virtuális bennszülött” nemzedéknek is nevezett mai gyerekgenerációk mintha nehezebben boldogulnának a kétkezi dolgokban, és miközben villámgyorsan, ügyesen navigálnak az internet labirintusaiban, addig ügyetlenebbnek, önállótlanabbnak bizonyulnak egyszerű, gyakorlati dolgok elvégzésekor. Legyen szó mondjuk a cipőfűzők bekötéséről, szimpla házimunkákról, vagy elemisták esetében a kézimunka órán való boldogulásról, a mai gyerekek mintha nehézkesebben viszonyulnának mindehhez.

Természetesen ez nem az ő hibájuk, hiszen arról nem tehetnek, hogy a világ olyan irányban alakul körülöttük, hogy szinte minden tevékenység a virtualitás világába „költöztethető át” – és erre bizony az online térbe kényszerülés is ráerősített, amit mindannyian megtapasztalhattunk a világjárvány idején.

Viszont a szülőknek az is feladatuk lenne, hogy ösztönözzék a gyerekeket, próbáljanak boldogulni kézzel, a gyakorlatban elvégezhető feladatok megoldásával, hiszen soha nem lehet tudni, mikor kerülnek olyan helyzetbe, hogy a való világban, kézügyességgel kell boldogulniuk. A téma kapcsán megkerestük Vita Piroskát, a Maros megyei Disznajó általános iskolájának tanítónőjét, akinek nagy a tapasztalata: immár több mint harminc éve oktat elemiseket, így összehasonlítási alapja is van: látja, mi a különbség a 15 évvel ezelőtti meg a mai tanítványai között e tekintetben. De Makkai Mária, a Kolozsvári Református Kollégium tanítónője és Mihály Gyopár-Henrietta, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános iskola tanítónője is pontosan érzékeli a jelenséget.

Vita Piroska megkeresésünkre egy közkedvelt mondást idézett, miszerint „ne halat adj az éhezőnek, mert azzal csak egyszer lakik jól. Adj neki hálót, tanítsd meg halászni, és akkor egész életében meglesz a betevője!’’. Rámutatott, meglátása szerint a mai gyerekek vonatkozásában is fontos ez a tanács, vagyis a szülő ne végezze el a gyerekek helyett a feladatokat, ne oldja meg a problémákat, ehelyett tanítsa meg őket, hogy miként kell boldogulni a gyakorlati feladatok elvégzésében. „Azt tapasztalom, hogy nagyon felgyorsult, teljesítményorientált világunkban valahogy minden siettetett.

Például

– fejtette ki a pedagógus.

Azt is elmondta, manapság nagyon gyakori tapasztalat, hogy a gyerek irányítja a család dolgait, a szülők a gyerek akaratának rendelnek alá sok mindent, ez pedig nem helyes. „Gyakran a család kis diktátorává válik a gyerek, az iskolával riogató, ijesztgető szülő, nagyszülő talán fel sem fogja, mekkora szorongást kelt a kisgyerek lelkében. Az újtól, ismeretlentől amúgy is tartó kisiskolásnak nagyon rossz útlevél lehet az ilyenfajta megközelítés. És van a másik véglet, amikor irreális elvárásokat támasztva túl nagy terhet tesz a család a kisgyerek vállára, akinek meg kell valósítania szülei összes be nem teljesített álmát, vágyát” – mondta Vita Piroska. Arra is kitért, hogy pedagógusi tapasztalata az, hogy míg évekkel ezelőtt az iskolába kerülő gyereknek nem okozott nagy nehézséget, hogy befűzze a cipőjét, mosson kezet segítség nélkül, egyedül öltözzön fel, a táskába pakoljon ki és be, köszönjön, ez ma már nem megy egyértelműen.

„És még egész sor olyan dolgot tudott elvégezni az elemista jó pár évvel ezelőtt, ami zökkenőmentesebbé tette a tanító munkáját is.

– mondta a pedagógus.

Arra is felhívta a figyelmet, fontos lenne, hogy a szülők rendrakásra is megtanítsák a gyerekeket, hiszen ez megkönnyítené nemcsak az elemista, és a pedagógus, de az egész család életét is – az olyan gyerek, akinek rendben van a tolltartója, iskolástáskája, órarend szerint minden szükséges felszerelése elérhető, aki megszokja már elsős korától, hogy ez az ő dolga és kötelessége, az nem fogja azt mondani: „anyukám nem tette be a füzetem!”

„Szülői értekezleteken kifejezetten kérem a szülőket, hogy bízzák csemetéikre a rájuk szabott feladatok megoldását, ne akarják helyettük elvégezni, így kímélve őket. A pedagógusi tapasztalat gyakran az, hogy a szülő túlfélti, túlságosan óvja gyerekét az olyan helyzetektől, amikben az kipróbálhatná magát, önbizalmat nyerne és bátorságot. A védőhálónak, amit a szülő fon a gyerek köré, rugalmasnak kell lennie: elkapni a gyereket, ha zuhanna, de hagyni repülni is” – mondja a tapasztalt tanítónő. Hozzáteszi, az osztályában a gyerekek fiatal szülőinek minden adandó alkalommal elmondja: merjenek bízni magukban, a külvilág harsogó, sokszor egymásnak ellentmondó véleményével szemben, hallgassanak saját belső hangjukra, ösztöneikre.

„Hiszen saját gyereküket ők ismerik a legjobban.

Érdekes, hogy a legfontosabb dolgokat, mint amilyen a gyereknevelés is, nem tanítják, nem oktatják az embereknek, a közösségi hálón keringő információdömping pedig elnyomhatja az ösztönös, józan paraszti észt. Nagy kihívás a mindenféle trendek, vélemények, ezernyi lehetőség közül választva elég jól felnevelni egy gyereket” – mutatott rá a tanítónő.

Úgy összegzett, meggyőződése és tapasztalata: túlféltéssel, „helikopterszülőként” körözve a gyerek fölött, elvégezve helyette azokat az apróbb-nagyobb feladatokat, amikre ő is képes lenne – csak türelmesen segíteni és kivárni kellene – pontosan a tanulás és a fejlődés lehetőségét veszi el a felnőtt a gyerektől, azt az elégtételt, amit a jól végzett munka öröme adhat, ami az önbizalmát, a saját erejébe vetett hitét erősítené.

Makkai Mária kolozsvári tanítónő elmondta, tapasztalata szerint a legtöbb gyerek számára nagy örömet okoznak a kézműves foglalkozások, nem csak tanórai keretek között, hanem iskolán kívüli tevékenységeken is kínálnak lehetőségeket a gyerekek számára. „A kézimunkázás során fejlődik a gyerek kéz-szem koordinációja, finom-motoros készségei.

– fejtette ki Makkai Mária. Hozzátette, meglátása szerint nagyon sok gyereket lebilincselnek, szórakozást, kikapcsolódást, elégedettséget okoznak a kézműves tevékenységek.

„Akadnak viszont olyan gyerekek is, akik szorongva, kétségbeesetten vesznek kézbe egy ollót, nehezen megy a hajtogatás, a tépés, félnek a tűtől, az apró dolgok kiesnek a kezükből. Egyre több ilyen gyerekkel találkozunk az elemi osztályok indító szakaszában. Úgy látom, hogy az emberek életéből kiveszett az »apáról fiúra« és a »csináld magad« gondolat, otthon inkább az értelmi és az érzelmi fejlesztésre helyezik a hangsúlyt. A szülők kiveszik az ollót, kést a gyerek kezéből, begombolják a kabátjukat, és megkímélik a munkától. Ilyen körülmények között a gyerekeknek nagy szükségük van a iskolai fejlesztésre, hiszen a kézügyesség az írástanulásnak is előfeltétele” – hívta fel a figyelmet a pedagógus. Mint részletezte, számukra egyszerűbb kézműves ötleteket talál ki, olyan dolgokat, amelyek könnyebben kivitelezhetőek, ugyanakkor szórakoztatóak. „Az amolyan egyszerű, de nagyszerűektől haladunk az összetettebb kézműves elfoglaltság felé eladdig, amíg örömforrásnak éreznek minden kézműves tevékenységet” – osztotta meg tapasztalatát Makkai Mária.

Mihály Gyopár-Henrietta székelyudvarhelyi fiatal tanítónő elmondta, pedagógusként úgy látja, rendkívül fontos kézügyességre nevelni a gyereket a digitális világ uralma közepette. A tanítónő saját gyerekkori tapasztaltairól is szót ejtett a téma kapcsán. „Volt, hogy nem volt kedvünk rendet rakni a szobánkban, segíteni anyukánknak a konyhában vagy apukánknak a kertben, különösen akkor, amikor az összes barátunk odakint játszott. De akár tetszett, akár nem, segítenünk kellett, és azt, amit akkor a gyermeki lelkünkkel szembeni hatalmas igazságtalanságnak éreztünk, ma már egészen másképp látjuk” – mondta a tanítónő. Kifejtette, véleménye szerint a kétkezi munkának nem kellene nehézséget jelentenie ma sem, ugyanis egy kis játékossággal a gyerekek könnyebben végzik el gyakorlati feladataikat.

Ekkor jövünk rá, hogy bizony az iskolai mindennapok nem csupán a lexikális tanulásra terjednek ki, hanem a nevelés, tanítás olyan szinteken is megjelenik, ami az otthon feladata lenne. Természetesen egy jó tanító a gyerekeket az életre is neveli, próbálja felkészíteni a mindennapi teendők elvégzésére, így nem jelent gondot olykor az olyan tevékenységek megtervezése, megszervezése sem, ami alatt a gyerekeknek a két ügyes kezükre van szükségük” – mondta Mihály Gyopár-Henrietta. Hozzátette, az elemi osztályokban a vizuális nevelés elnevezésű tantárgy keretében a gyerekek sokat fejlődnek a tépést, vágást, ragasztást, gyúrást előtérbe helyező tevékenységek során. „A cipzár húzogatásától eljutottunk oda, hogy a gyerekek tűvel és cérnával varrtak, fonallal szőttek, apró gyöngyökből karkötőt fűztek. Természetesen mindig okoznak kihívást ezek a tevékenységek, mégis azt láttam rajtuk, hogy legalább annyira – vagy még jobban élvezik – , mintha egy jó mesét néznének” – mutatott rá a pedagógus.

Azt mondta, tanítványaival kapcsolatban tudja, hogy sok gyerek segít otthon főzni, autót szerelni, veteményezni, takarítani, sőt, akad, aki az erdőre jár az édesapjával, állatokat gondoz, fát hord.

Vannak, akik szabadidejükben nem csak mesét néznek, képernyőznek vagy olvasnak, hanem kézimunkáznak: vágnak, ragasztanak, gyurmáznak.

„Az iskolában is megfigyelhető, hogy azok a gyerekek, akik nem csak a televízió előtt ülnek, hanem tárgyakat készítenek, alkotnak, használják a kezüket, sokkal ügyesebbek. Kevesebb kihívást jelent a kézimunka órán elkészíteni valamint, egy idő után pedig a munkájuk egyre precízebbé válik. Természetesen ez nagyon nagy mértékben elősegíti az írástanulás időszakát, ugyanis a gyerek keze hosszabb idő után fárad el, valamint a kézírásuk is szebb lesz. Ezt megtapasztalván, a gyerekeknek nagyobb lesz a sikerélményük, motiváltabbak lesznek.

Az általunk megkérdezett pedagógusok segítségével elemisták és ötödikesek véleményét is megtudtuk, azt, hogy miként viszonyulnak a házimunkákban való segítséghez, a kétkezi, gyakorlati tennivalókhoz, a kézműveskedéshez. Mint kiderül, mindannyian nyitottan és pozitívan állnak hozzá, a jelek szerint örömmel végzik a gyakorlati feladatokat. Mihály Gyopár egyik harmadikos tanítványa, Péter azt mondta, apukája autószerelő, az elemista pedig szívesen segít neki szabadidejében. Osztálytársa, Anna is úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózik el a gyakorlati tennivalóktól, sőt. „Anyukámmal együtt nagyon sok mindent készítünk együtt, például a farsangi jelmezemet is mi készítettük, a bolygós portfólió munkához is anyukámmal készítettünk makettet” – büszkélkedett Anna. Osztálytársa, Ádám falun lakik, mint mondta, nyilván ő is folyamatosan elvégez ház körüli munkákat, segít ellátni az állatokat. Koppánynak egyenesen jövőbeni tervei vannak a kétkezi munkával kapcsolatban: bevallása szerint szakácsnak készül.

– mondta az udvarhelyi iskola diákja.

A Kolozsvári Református Kollégium ötödikeseit is megkérdeztük arról, miként viszonyulnak a gyakorlati tennivalók elvégzéséhez. Vera azt mondta, nagymamája megtanította varrni, és ő is varr „virágokat”.

– mondta az ötödikes Viki. Ákos azt mondta, ő ajándékokat szeret készíteni, és nagyon szereti gyakorlatban megvalósítani, amit kitalál. Kata azt mondta, azért szereti a kézműveskedést, mert ha csapatban dolgozhat, az nagyon jó, ilyenkor odafigyel a munkára, az eredmény pedig szép lesz. „Érdekes a kézimunka, ha valamit elkészítek, annak nagyon tudok örülni” – mondja Éva. Ági úgy nyilatkozott, nagyon-nagyon szeret hajtogatni, festeni és új dolgokat kitalálni.