

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által működtetett és Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma által finanszírozott Élő Parázs Program keretében, valamint a Székelyszenterzsébeti Református Egyházközség társszervezésében első alkalommal megrendezett ünnepség minden várakozást felülmúlt. A meghívott cigány tánccsoportok és a helyi közösség zsúfolásig megtöltötték a kultúrotthont – tájékoztatta szerkesztőségünket András Lóránd, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány programkoordinátora.
A több mint 170 főt számláló cigány tánccsoportok közössége vasárnap reggel a székelyszenterzsébeti református templomban kért áldást a találkozásra.
Az istentiszteletet Kincses Kálmán helyi református lelkész celebrálta, az igehirdetést pedig Makkai Péter, az Erdélyi Református Egyházkerület cigánymisszióért felelős lelkipásztora tartotta. Kincses Kálmán a cigány öntudat erősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a cigány identitás megőrzése és erősítése lelki és szellemi síkon egyaránt meg kell valósuljon, hiszen e közösségekben olyan erőforrás rejlik, amely nemcsak a hagyományőrzés, hanem a példaértékű társadalmi együttélés szempontjából is elengedhetetlen.


Makkai Péter igehirdetésében a régi és új kutak szimbolikája mentén beszélt arról, miként valósítható meg a cigány és magyar közösségek kulturális, hitéleti és megújulási folyamata
a Szentírásban megfogalmazott gondolatok mentén. A bibliai Izsák történetét és saját tapasztalatait felidézve hangsúlyozta az élő források fáradhatatlan keresésének fontosságát.
Az istentisztelet meghitt hangulatban, közösen elénekelt cigány himnuszokkal zárult. Ezt követően a résztvevők – barátok, meghívott egyházi és világi elöljárók – közösen rótták le tiszteletüket Kóré Géza sírjánál, ahol a családtagok megemlékező szavai mellett felcsendült az elhunyt kedvenc nótája is.
A nap második felében, a köszöntő beszédek során előbb Szabó Ottó, Újszékely község polgármestere, majd Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke buzdította a jelenlévőket a cigány kultúra megélésére, megőrzésére és büszke vállalására. Mindketten hangsúlyozták: közéleti tisztségükből fakadóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy támogassák azokat a kezdeményezéseket, amelyek e nemes célokat szolgálják.
Az ünnepi műsor kezdetén András Lóránd, az Élő Parázs Program koordinátora arra bátorította a résztvevőket, hogy a színpadra lépés során egymást ösztönözve mutassák be azokat a táncos gyöngyszemeket, amelyeket ajándékként hoztak az ünnepre.


A kisborosnyói, őrkői, csíkkozmási, csíksomlyói, gyergyói és székelyszenterzsébeti cigány csoportok fergeteges műsorpalettája emelte az esemény színvonalát.
A magyar, román és cigány közösség tagjaival megtelt kultúrotthonban közös énekléssel és népi rigmusokkal buzdították a fellépőket – köztük a 4 éves Diánát és a 82 éves Emília nénit –, akik mindannyian megmutatták tehetségüket.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány köszönetet mond minden résztvevő csoportnak, támogatónak, partnernek és együttműködőnek, s egyben arra ösztönöz mindenkit, hogy kapcsolódjon be az Élő Parázs Program által életre hívott tevékenységekbe. A program következő eseményére, az Élő Parázs Konferenciára december folyamán kerül sor, amelynek középpontjában ismét a cigány tánckultúra áll majd.
Idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket támogatja a Jónak lenni jó, a közmédia karitatív kampánya a KEGYES-t, a Kárpátaljai ,,Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt segíti. A kampány rész
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.