A régi almafajtáiról híres marosszéki zsákfalu

Idén a tavaszi fagyok miatt az átlagosnál kevesebb alma termett Romániában, de Magyarországon is. A szakértők szerint nyolc éve nem volt ilyen kevés alma a gyümölcsösökben, ami azt eredményezi, hogy a hazai gyümölcs drága lesz, az üzletekben meg főleg külföldről behozott almát lehet majd vásárolni. Marosszéken a helyi termelők jelenleg 9 lejért árulják a helyi alma kilóját, a préselt almalé litere pedig nyolc–tíz lejt. Maros megyében több almatermő vidék van, egyik a Szászrégen melletti Bátos, Vajola és környéke, itt régi és új telepítésű gyümölcsösök egyaránt vannak.

Mi egy zsákfaluba, Gegesre látogattunk, ahol több száz éves hagyománya van az almatermesztésnek, és odafigyelnek a régi, tájfajta almafák visszatelepítésére.

Már a régi egyházi nyilvántartásokban feljegyezték, hogy a Havadtő melletti Gegesben szokássá vált almafát adományozni a lelkésznek és az eklézsiának, amelynek termése hozzájárul a jövedelmükhöz. Orbán Balázs azt jegyzi le, hogy „Geges, azon csinos székely falu, mely földének kopárságát nagy mérvű gyümölcstenyésztéssel pótolja, mert e vidék főtenyésztője a marosszéki híres (...) piros páris-almának.”

A település neves szülötte Gegesi Kiss József huszárhadnagy, aki a szabadságharc után hazatelepszik, és gyümölcstermesztéssel foglalkozik. Megtanítja gyümölcsfát oltani a gegesieket, népszerűsíti a régi, tájfajta almákat. Halála után többen folytatják az általa elkezdett munkát, és ma is van, aki lelkesen szaporítja a tájfajta fákat, és próbálja visszatelepíteni az Orbán Balázs által is emlegetett marosszéki piros páris almát.

László János nyugalmazott magyartanárral, aki a gegesi szülőháza udvarán, kertjében, de a határban is az almafák szaporításával és a tájfajta almák népszerűsítésével foglalkozik, először havadi otthonában beszélgettünk. Arról mesélt, hogy már gyermekkorában szerette nézni, ahogy édesapja beoltja a gyümölcsfákat, a kertben dolgozik. Ő is megtanult oltani és szemezni, ez utóbbit kevesen gyakorolják, pedig bevallása szerint nem olyan bonyolult.

Régebben a gazdák kijártak az erdőbe, és jó magoncot kerestek, amit hazavittek és beoltottak. Ma már annyi fiatal csemete van, amit nemesíteni lehet, hogy nem kell keresni.

A régi, tájfajta almafákról levágott, három-négy rügyet tartalmazó vesszővel be lehet oltani az ujjnyi vastagságú magról kelt vadalma- vagy vadkörtefát, amelyek gyorsan fognak teremni, és ugyanolyan gyümölcsöt adnak, mint az oltóvesszőt adó fa.
Fontos volt számára, hogy a régi, Gegesben levő tájfajta almákat népszerűsítse és telepítse, így a saját kertjében, de a visszakapott területekre is, valamint a református egyházhoz is ezeket a régi almafajtákat ültette.

„Orbán Balázs ír a könyvében a marosszéki piros páris almáról, ezt sokáig kerestem, hogy visszatelepítsem. Tavaly Énlakáról kaptam egy oltóágat, de a szárazság miatt nem maradt meg. Ígéretet kaptam egy gyümölcsfaiskolától, hogy kapok egy ilyen régi almafajtát, hogy újra vissza tudjam telepíteni.

– magyarázza vendéglátónk.

László János arról is mesélt, hogy régebben majdnem minden gegesi kertben, ház mellett volt pónyik, batul, bóni, sándorcár vagy tányéralma, de ma már sokan az újfajta almafákat ültetik. Folytatni akarja Gegesi Kiss János munkásságát, aki a tájfajta gyümölcsfákat népszerűsítette, nemcsak az almát, hanem más gyümölcsöt is. Beszélgetőtársunk elmondta, hogy Tőkés Attila református lelkész idején faluszerte jobban odafigyeltek a tájfajta almákra, még almafesztivált is szerveztek, ahol népszerűsítették a régi almákat és az abból készült finomságokat.

Az idei terméstől már a gegesi szülőháza udvarán beszélgettünk. Láthattuk a csodaszép batul almafát, amin idén egyetlen gyümölcs termett. De nemcsak ez a fa pihent idén, hanem a kertben és a határban levő többi almafa is. László János elmondta, hogy almafáit nem permetezi, és általában annyit teremnek, hogy gyümölcslé és kompót, lekvár is készül belőlük, sőt, ajándékba is megy pár láda a barátoknak, ismerősöknek, családnak. Idén a tavaszi fagyok miatt nem lett gyümölcs. A határban levő fákat amúgy előszeretettel látogatja a medve is, volt, hogy össze is tört belőlük, de azért maradt bőven. Van, aki a gyümölcsösét villanypásztorral őrizteti, több-kevesebb sikerrel.

László Jánostól megtudtuk, hogy nemcsak nem permetezi, de nem is metszi a fákat, hiszen azt vallja, hogy a fák meg tudják magukat takarítani az esetleges elszáradt ágaiktól.

Tündérkertnek nevezi a gyümölcsösét, ahol sokféle alma, körte, barack terem jó időben, és ahonnan szívesen ad oltóágat vagy kis gyümölcsfát a fiataloknak, azoknak, akiket érdekel a tájfajta gyümölcs.

Az udvaron egy sorban zöldellnek a magról kelt gyümölcsfák is, ezeket a kis magoncokat majd be lehet oltani.

Megtudtuk, hogy régebben nagy szekérrel vitték Gegesből a piacra értékesíteni az almát, ma is van pár gyümölcsös, de azokban inkább újfajta fák vannak. Sokan tudnak oltani és gyakorolják is, ezt nem felejtették el, így nemesítenek, fiatalítanak.

• A nyugalmazott magyartanár naplót vezet arról, hogy mikor milyen fát ültetett, oltott, megszámozza azokat, hogy tudja, milyen alanyra mit oltott, azt honnan hozta, kitől kapta.
• Így pontos kimutatása van minden fáról, ami a kertben vagy a határban levő gyümölcsösében van.
• Olyan szeretettel beszél a természetről, fákról, gyümölcsről, hogy az embernek kedve támad fát ültetni, gondozni.

Hazatérés előtt még teszünk egy kört a gegesi „körgyűrűn”, ami körbevezet a házak között, így benézhetünk a takaros udvarokra, láthatjuk a közeli dombokat, erdőt, és hallhatjuk a nagy csendet, ami ott még megadatott. S bár mosolygó almákkal teli ládákat nem láthattunk, mégis megértettük, miért fontosak a tájfajta almák, gyümölcsfák, miért ellenállóbbak, miért élnek túl permetezés nélkül is, és miért jó, ha megőrizzük ezeket gyermekeinknek, unokáinknak.