Sorsunkért ne a génjeinket okoljuk

Dénes Ida 2013. május 03., 18:44 utolsó módosítás: 2013. május 07., 13:28

Közismertsége és elismertsége máig töretlen: előadásaira alig fér be a közönség. Czeizel Endre magyarországi orvos-genetikussal véletlenekről, törvényszerűségekről és a szabad akarat hatalmáról beszélgettünk.

 


– Hogyan lett önbõl éppen genetikus? A manapság sem mindennapos hivatás akkoriban még kevésbé számíthatott
átlagosnak.

– Amikor én 1953 és ’59 között egyetemre jártam csak a marxizmus és leninizmus keretében hallottunk a genetikáról, mint valamilyen imperialista ármányról. Mivel nem tanultunk genetikát, szóba sem jöhetett, hogy bárki is genetikus legyen, én sem tervezhettem ilyesmit. Szülészorvos akartam lenni: Semmelweis Ignác, az anyák megmentõje határozta meg küldetéstudatomat. Fiatal orvosként tapasztalnom kellett, hogy a magzatot szinte semmibe veszik, én pedig megmentésükrõl álmodoztam. Csak egy példa: éppen papírokat töltöttem ki egy 22 hetes elvetélt magzatról, amit le kellett küldeni a kórbonctanra. Egyszer csak mellém áll az alorvos, s azt mondja: de hülye vagy, húzd le a vécén, s akkor nem kell semmit kitöltened. Nem volt õ gonosz, csak munkájába belefáradt ember. Engem ez a tanács mégis sokkolt. 35 évesen megvédtem a kandidátusi dolgozatomat a magzati ártalmakról, majd közbeszólt a történelem: Hruscsov Amerikába utazott. Ott azt látta, hogy a hibrid kukorica sokkal jobb terméseredményekkel büszkélkedhet: elmagyarázták neki, hogy ez a modern genetikának köszönhetõ. Hazatérte után Hruscsov engedélyezte a genetikát, és Magyarország, mint szovjet szatellit-állam, ugyanígy járt el. Választás elõtt álltam: legyek szokványos szülészorvos vagy kövessem a genetika új útját. Visszatekintve úgy gondolom, jól döntöttem. Akkori választásom pozitívuma volt, hogy nem voltak elõttem nagy öregek, akik „ráülhettek” volna a fiatalok fejére, ám ez egyben hátrányt is jelentett, mert nem volt kitõl tanulni. Szerencsémre ’69-ben kaptam egy dán, majd ’71-ben egy angol ösztöndíjat. Szerettem volna kutatásokat végezni, de a laboratóriumi vizsgálatok helyett végül a közegészségügyi genetikát választottam.

– És milyen út vezetett a genetikától a sajtószereplésekig?

– Hogy genetikus lettem, kicsit a sors hozta, és sok minden a véletlenen múlt. Hasonló a helyzet a televízióval is. Hozzátartozik a történethez, hogy mivel az 1956-os forradalom idején „rosszul viselkedtem” – a Szovjetunióval szembeni szabadságharcnak tartottam és nem ellenforradalomnak –, bár nem rúgtak ki az egyetemrõl, de megbélyegeztek, emiatt nem maradhattam tanítani. Így vagy egy vidéki kórházban dolgozhattam volna, vagy falusi körzeti orvosként. De a feleségem évfolyamtársam is volt, egy személyzeti osztályvezetõ pedig nagyon kedvelt bennünket, így helyet kaptunk Budapesten az Országos Közegészségügyi Intézetben. Eleinte nem foglalkozhattam genetikával, ám egy idõ után arra is mód nyílt. Egy országos közegészségügyi intézet számos területen tevékenykedik, ezért gyakran érkeztek oda újságírók. Kiderült, hogy mikrofon elõtt az orvosok nagy része vagy elkezd makogni vagy mindenféle latin szavakat mond. Valahogy hozzám is elkerültek az újságírók, és nem tudom miért, de én el tudtam nekik magyarul mondani, hogy éppen mirõl van szó, ezért kezdtek megszeretni. 1973-ban pártunk és kormányunk új népesedéspolitika mellett döntött. Akkor határoztak úgy, hogy a genetikát is népszerûsíteni kellene. Valakinek pedig eszébe jutott, hogy a közegészségügyi intézetben dolgozik egy fiatal orvos, aki ügyesen beszél. Így fõmûsoridõben elindult Az öröklõdés titkai. Sokat számított az is, hogy nem volt olyan sok csatorna mint manapság. Az öröklõdés titkai mindenesetre akkora feltûnést keltett, hogy másfél év múlva a Születésünk titkaiban már a családtervezésrõl kellett beszélnem. Aczél György „elvtárs” állítólag egy nemzetközi sajtóértekezleten azt mondta, hogy a szocializmus elõnye a kapitalizmussal szemben abban is meglátszik, hogy amikor egy fiatal genetikus elkezd a tudományról beszélni, kiürülnek az utcák, és mindenki azt nézi, míg a kapitalizmusban ugyanezt legfentebb pornográf filmekkel lehetne elérni. Sokszor eszembe jut, hogy ez bármilyen paradox, van egy kis igazság benne, mert amióta kapitalizmus van, nem nagyon kell a tudomány a televíziónak és a médiának. Ma elképzelhetetlen volna, hogy fõmûsoridõben ilyesmit közvetítsenek, és ez nagyon nagy baj.

– Mennyire határoz meg minket a szüleink öröksége?

– Az emberre a Galton-féle szabályok jellemzõek: a sokgénes öröklõdés, az õsörökség-törvény – vagyis, hogy az ún. családi közös gének generációról generációra megfelezõdnek–, és a „visszatérés az átlaghoz”. Ezer génpár felelõs például az emberi értelmi adottságokért. Összesen 25 ezer génpárunk van, ebbõl 10 ezer az agyunkkal kapcsolatos. Az õsörökség-törvény szerint az utód sokkal inkább hasonlít a szüleihez, mint másokhoz, de ha egy-egy szülõ valamilyen kivételes – akár jó, akár rossz irányba halad–, akkor a gyermek az átlag fele tart vissza. Ezért egy okos és egy buta ember gyereke nem buta lesz, hanem átlagos. Két nagyon okos ember gyereke viszont sokkal nagyobb valószínûséggel lesz okosabb, mint két buta emberé. Ám ezeknél az alaptörvényeknél sokkal fontosabb, hogy a gének csak a lehetõséget teremtik meg, tõlünk függ, hogy mit hozunk ki belõlük. Én ezt érzem a legfontosabb genetikai tanulságnak: a sorsunk a kezünkben van. A gének csak a lehetõségbirodalmat határozzák meg, nem a végzeteink. Fogantatásunkkor kialakul egy genetikai tervrajz, de hogy abból mi valósul meg, az attól függ, hogy milyen családba születünk, milyen iskolába járunk, milyen kortárs hatások érnek bennünket. Ez utóbbi területen nagy problémákat látok, mert míg ötven-száz évvel ezelõtt a gyerekek felnéztek arra, aki a legjobban tudott szavalni, legjobban tudott latinul vagy a legjobb matekos volt, ma az a kihívás, hogy ki kezd el hamarabb cigizni vagy ki próbálja ki hamarabb az ecstasyt. Negyedik tényezõ, hogy milyen társadalomban élünk, a társadalom milyen lehetõséget teremt. A külsõ feltételek mellett pedig ne feledkezzünk meg a szabad akaratról sem. A modern genetika tanítása: ne a génjeinket okoljuk!

– Merre tart egyébként a modern genetika?

– A tudományág forradalma 1953-ban kezdõdött, amikor megértették a DNS szerkezetét és 2003-ban csúcsosodott ki, amikor megfejtették a teljes emberi géntérképet. Ez utóbbi teljesen új orvoslást hoz létre, mert Amerikában például bárki géntérképét elkészítik és megmondják, hogy milyen betegségben fog meghalni. DNS-ünkben 120 év van kódolva, és ha tudhatom, hogy melyik az a néhány betegség, ami a legnagyobb valószínûséggel leselkedik rám, tehetek ellenük, hogy minél kisebb szerencsétlenséget okozzanak. Genetikai szempontból minden egyes ember más, ezért az új orvoslás genetikailag orientált, egyénre lebontott orvoslás lesz, amikor már nem mindenkit minden betegségtõl kell védeni, hanem mindenkit speciálisan. DNS-ünk „megmondja” majd, hogy pontosan milyen gyógyszer, milyen adagban alkalmazandó és milyen konkrét mellékhatások várhatóak. Vagyis egy teljesen más orvoslás képe rajzolódik ki, azzal a lényeges következménnyel, hogy ha ez általánossá válik, az emberek nagyjából húsz évvel fognak tovább élni, s ebbõl nagyon nagy társadalmi probléma származik: ki tartja el a hosszú életû idõs embereket? Az is kérdéses, hogy fel van-e készülve az emberiség arra, hogy a számos idõskori éveit jól tölthesse.

– Foglalkozott magyar géniuszok kutatásával is. A sok egyedi eset mutat valamilyen általános törvényszerûségeket?

– Több mint negyven éve végzek genetikai tanácsadást, és sokszor nagyon nehéz helyzetekkel szembesülök, gyakran szinte depressziósan megyek haza. Arra persze nagyon büszke vagyok, hogy néhány tízezer gyerek nekem is köszönheti, hogy világra jött, ha csak ezt nézném, elégedett lehetnék. De a munkámhoz olykor az is hozzátartozik, hogy 18-20 hetes terhes fiatal nõnek – aki beleélte magát, hogy kisbabája lesz, már azt is kigondolta, hogy mi lesz a neve, hol lesz a gyerekágy– kell a szemébe mondanom, hogy a méhében egy súlyosan rendellenes gyerek fejlõdik, és két rossz döntés között választhat: megtartja, és a gyermekkel együtt egy életen át szenvednek vagy elveteti. Mindig úgy gondoltam, hogy amikor nyugdíjba vonulok, az élet naposabb oldalával fogok foglalkozni, köztük a magyar géniuszok kutatásával. Ám hamar rá kellett jönnöm, hogy naiv voltam, mert a géniuszoknak nem napos az élete. Mindenesetre általános tanulságokat levonhatunk: érdekes, hogy a zenei tehetség nagyon korán jelentkezik és nagyon nagy a családi halmozódás. A költõk esete teljesen más. Petõfi édesapja például egy szlovák mészáros volt, édesanyja pedig egy analfabéta cselédlány. Míg a zenészek esetében a piramismodell jellemzõ – a nagyapának szép hangja van, a fia már muzsikus és az unoka már géniusz, aztán tér vissza az általános felé–, a költõkre a gejzírmodell érvényes. A semmibõl jönnek, a semmibe térnek vissza. A nagy magyar képzõmûvészek szülei sosem tudtak festeni, viszont a gyerekeik 50 százaléka újra képzõmûvész lett. A matematikusokról nagyon korán kiderül tehetségük. Bolyai Jánoska például 5 éves volt, amikor Marosvásárhelyen a pityókát hámozta, és fölkiáltott, hogy „Mama, értem a szinusztételt!”. A tehetség úgy tör ki belõlük, mint vulkánból a láva, és erõs az öröklött matematikai gének hatása is. Idáig képzõmûvészekkel, muzsikusokkal, költõkkel és matematikusokkal foglalkoztam, de foglalkoztat, hogy hogyan lehetne megfogalmazni a társadalmilag legfontosabb tehetségmodelleket: kibõl lesz jó pedagógus? Kibõl lesz jó orvos? Kibõl lesz jó politikus?

 Czeizel Endre

Orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora, 1935. április 3-án született Budapesten. 1959-tõl az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa, 1973-ig a János Kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója. 1973-ban lett az OKI (Országos Közegészségügyi Igazgatóság) Humángenetikai és Teratológiai Laboratórium, majd 1984-ben Osztályának fõorvosa és a WHO együttmûködési központ igazgatója. 1973 óta végez genetikai tanácsadást. 1996-98 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet fõigazgatója. Jelenleg a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelõzése Alapítvány tudományos igazgatója, számos tudományos társaság tagja. Fõ kutatási területe az öröklõdés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata valamint az epidemiológia. Kiemelkedõ szerepet vállalt a genetikai ismeretterjesztésben. Több televíziós sorozat szerkesztõ-mûsorvezetõje. Létrehozta a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását, bevezette a genetikai tanácsadás szervezett módszerét, kidolgozta az optimális családtervezési modellt.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat