Immár hagyománnyá vált, hogy Észak-Írországból érkeznek fiatalok egy ifjúsági lelkész vezetésével a Bihar megyei Paptamási református gyülekezetéhez vendégségbe.
Ezen a héten is a partiumi településen nyaral kilenc északír tinédzser és ifjúsági lelkészük, ismerkednek a helyi közösséggel és közös lelkiségi programokat szerveznek – mondta el megkeresésünkre Pál László református lelkész.
A hétvégén kezdődött az eseménysorozat, amelyben intenzíven részt vesz az 500 lelkes paptamási református gyülekezet: több család vállalja a vendégek étkeztetését, és számos közös programot szerveznek. Pál László elmondta, a hétvégén a templomban egybegyűlteket köszöntötték, jelen volt és igét hirdetett Ft. Bogdán Szabolcs János püspök.
A családias istentiszteleten énekeltek és szolgáltak a paptamási gyermekbibliahét résztvevői, a nemzetközi kiterjedésű, Észak-Írországban működő Exodus Alapítvány jóvoltából a Partiumba érkezett ifjúsági csoport, a paptamási férfikórus, a gyülekezet zenekara, a gitárcsoport, furulyacsoport. „Az észak-ír csoportot Johnny Bell ifjúsági lelkész vezeti, aki kiváló munkatárs ebben a lelki, szellemi értelemben is gyümölcsöző látogatásban és kapcsolatban” – emelte ki Pál László.
A zilahi születésű lelkipásztor, aki immár 8 éve szolgál a Bihar megyei településen, elmondta, Paptamási félezres gyülekezete lelkesen vesz részt a vendéglátásban,
ugyanakkor pozitív hozadéka az eseménynek, hogy a helyi gyerekek, fiatalok intenzíven tanulhatnak angolul ez idő alatt.
„A paptamási gyülekezet tagjainak nagylelkű szolgálata és adományai teszik meghitté, családiassá az együttlétet. Szeptemberben lesz 9 éve, hogy az észak-ír csapat rendszeresen ellátogat Paptamásiba, de egyébként a Szilágyságban van egy központjuk. Ők úgy nevezik, hogy presbiteriánus, tulajdonképpen református az egyesület, amely az ifjúság lelkiségével is foglalkozik. A közös programjainkban szerepel természetesen a bibliatanítás, a gyerekekkel való foglalkozás, játék, kézimunka, de az énektanulás is.
És nagyon jó hozadéka a látogatásuknak az, hogy az itteni gyerekek intenzíven, interaktívan, játékosan tanulhatnak angolul – nagyon szeretik ezt a programot” – mondta el Pál László. Mint fogalmazott, lelki, szellemi és közösségi szempontból is nagyon jó az atmoszféra, barátságok születnek.
„Az északírek itt a faluban családlátogatásokat is tesznek, diakóniai munkát végzünk, időseknek, a szegényeknek viszünk élelmiszercsomagot. Két paptamási fiatal és jómagam vállaljuk a tolmácsolást: állandóan közvetítünk a két nyelv között” – mondta el a lelkész. Pál Lászlótól azt is megkérdeztük, hogy a partiumi és az északír református közösségnek melyek a legfontosabb kapcsolódási pontjai, mik a közös nevezők, illetve hogy mely tekintetben tapasztalhatóak a legnagyobb különbségek. „A legfőbb összekötő kapocs ott mutatkozik meg, hogy az északírek is reformátusok, tehát a hitbeli gyökereink ugyanazok. Ez nagyon megkönnyíti az együttműködésünket,
testvéregyházak vagyunk tulajdonképpen. A különbségek társadalmi, szociális tekintetben érhetőek főleg tetten, abból eredően, hogy az északírek egy fejlett jóléti társadalomból érkeznek hozzánk” – mondta a lelkész.
Hozzátette, hogy amikor az északírek meglátogatták a paptamási rászoruló családokat, eléggé sokkolva érzik magukat, elérzékenyülnek. „Ők el se tudják képzelni, hogy az itteni szegényebb emberek miként élnek egyik napról a másikra. Hogy sokszor nem tudják beosztani a pénzüket, mert alig van, vagy a fizetésből nem futja sok mindenre. Egyébként az ide érkező írek előbb két napot töltenek egyfajta „edzésként”, „túlélőtáborként” a Szilágy megyei Zutorban.
Úgy kell elképzelni, hogy nagyon egyszerű ételeket esznek, éjszaka kint alusznak a szabad ég alatt, sátorban, tehát a jólétből érkezve igyekszenek alkalmazkodni az itteni viszonyokhoz” – mondta el Pál László.
Hozzátette, az Exodus csapatba tartozó fiatalok és nemcsak fiatalok többféle, nagyon áldott munkát végeznek. „nemcsak Írországban, hanem például Spanyolországban is működnek, és több csapat járt már Erdélyben: a Szilágyságban, a Partiumban, Kolozsváron is. Paptamásiban a gyülekezet szívesen fogadja őket, és a mi gyülekezet szempontjából is gyümölcsözőek ezek a látogatások, akár a nyelvtanulás szempontjából is. Az iskoláskorú gyerekeket célozzuk meg, hiszen egy ilyen programban való részvételhez már tudni kell olvasni. Egyébként a településen szép számmal vannak fiataljaink is: bár sokszor elhangzik, hogy fogyunk, de azért itt nálunk erős a gyülekezet” – mondta Pál László.
Azt is elmondta, hogy az északírek vezetője, Johnny Bell ifjúsági leljkész is nagy lelkesedéssel viszonyul a látogatáshoz, a paptamási programokhoz, és a kilenc fiatal számára nagy élményt jelent az erdélyi látogatás, ellátogatnak együtt Nagyváradra is.
A Bihar megyei Paptamási (Tămășeu) község a Nagyvárad–Szatmárnémeti főútvonal mentén fekszik, Nagyváradtól 20 kilométerre.
A településen a népszámlálási adatok szerint 1990 lakos él, ebből 1549-en vallották magukat magyarnak. A község központja Paptamási, beosztott falvai Kügypuszta, Nyüved, Pelbárthida.
A falu neve először az 1291–94-es püspöki tizedjegyzékben szerepel, Tamasy alakban – olvasható a Bihar Megyei Értéktár honlapján. A megkülönböztető szerepű Pap- előtag azzal kapcsolatos, hogy a falu a 14. század óta a káptalané volt. Református temploma 1835-ben épült, klasszicista stílusban.
Egyhajós templom, nyugati homlokzata előtti toronnyal. A torony lizénás-tükrös díszítésű. Torony alatti bejárata egyenes lezárású, előtte nyitott portikusz. Fölötte, a torony három oldalán egy-egy kerek világítóablak látható. A hajó koronázópárkánya ráfut a főhomlokzatra és körbeöleli a tornyot. Az első és a második emeleten keretelt, félköríves ablakok vannak. Csúcsos hagyma alakú toronysisakja alatt óraszámlap látható. A hajó ablakai szegmensíves záródásúak. A szélső ablakokat félig befalazták.
Ezek világítják meg a karzatokat. Keleti sarkait lépcsős támfalak erősítik. Egyenes lezárású keleti végében is van egy bejárata. Két oldalán egy-egy kisebb, egyenes lezárású ablak áll. Ezek világítják meg az orgonakarzat alatti teret. A hajó síkmennyezetű. Két végében egy-egy karzat áll, melyeket faoszlopok tartanak. A keleti karzaton nagyméretű orgona áll, amelyen az 1899-es évszám olvasható. A templom kertjében turulmadaras világháborús emlékmű áll.
Vége szakad az elmúlt napok nehezen elviselhető hőségének: szerdától a hőmérséklet átlagosan tíz fokkal csökken, és szinte napi rendszerességgel kisebb esőre, vagy záporra lehet számítani, de a felhős idő mellett bőven lesz részünk napsütésben is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.