Mikházi szabadegyetem: a népművészet okítása, egyben éltetése

Csermák Zoltán 2023. július 28., 21:35

Nagy sikerrel zárult a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány negyedik Mikházi szabadegyeteme július elején. Az előadások és a programok népes közönséget vonzottak, a résztvevők teli tarisznyával távoztak. A gazdag programsorozat két napját szemelvényekkel idézzük fel

Mikházi szabadegyetem: a népművészet okítása, egyben éltetése
galéria
Fotó: Hagyományok Háza

„E negyedik, immár hagyománnyá vált mikházi rendezvényen a népművészet oktatása került a fókuszba. Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire fontos a felkészült oktatók jelenléte a népművészet összes ágában. Nélkülük nem tudjuk előmozdítani a népművészet szeretetére való nevelés ügyét. Az elmondottak szövik át a Mikházi szabadegyetem kétnapos programját. Három panelben – gyermekjáték és mese, másodikként ének-zene és tánc, harmadikként tájházak, népművészeti gyűjtemények, mintakincs paneljében – gondolkodtunk.” (Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, a rendezvény szakmai felelőse)

Fotó: Hagyományok Háza

„A mikházi kezdeményezésünk elérte célját. A szervezésnek és a jól felépített programstruktúrának is köszönhetően soha nem voltunk még ennyien. Mindig elgondolkozok azon, miért Mikházán szervezzük e programsorozatot, de ha felidézem a település múltját, a válasz is nyilvánvaló: a hely századok kultúrájának letéteményese, s ami a mienk, azt vissza kell venni. Nem szabad a saját örökségünket gazdátlanul hagyni, Rouseau nyomán: ’műveljük kertjeinket’. Amennyiben ennek eleget teszünk, akkor méltók vagyunk a jövőnkre is. Mikháza számunkra olyan, mint méheknek a kaptár, visszatérünk ide. A hely egyben találkozási pont, az individuális társadalomban egy fórum, ahol az ide térők beszélgethetnek, s a mélyreható, értékes tapasztalatcserék muníciót adnak mindenkinek.” (Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke)

„Vannak nagyon hasznos és értékes oktatási tematikák, viszont ezektől a mikházi együttlét sokban különbözik. A szabadegyetem egy nagy ernyőszervezetként működik, ami az embereket összehozza. Egy év alatt nagyon sok jó gyakorlat születik, probléma vetődik fel és összeadódik. A mi feladatunk, hogy ezt tematizáljuk, megszervezzük, s az emberek elé állítsuk. Ennek eredménye ez a háromnapos együttlét, ami a következő esztendőre kihat. Két úton indulhatunk el, az egyiken a koncepciónkat ’ráöntjük’ az emberekre. A másik szerint a hozzánk beérkező információk alapján kijelöljük a bemutatásra méltó dolgokat és módszereket. Valóban nekünk nem irányokat kell szabni, hanem segíteni kell az élő rendszer működését. Az elmondottak fényében a mikházi rendezvénynek egyre nagyobb a híre. Nagyon sok pedagógus látogatott el a két napra, akik kérdéseikre választ várnak, s mi készen állunk ezt megadni.” (Both Miklós a Hagyományok Háza főigazgatója)

Fotó: Hagyományok Háza

Aki csupán sétált a rendezvényi helyszínek között, az is megérezhette Mikháza egyedi világát. Csillogó szemű gyermekek érkeztek a foglalkozásokra, a szüleik is átvették a lelkesedést. Agócs Gergő népzenész, népzenekutató gyakran előkapta dudáját, s a muzsikálót hamar kis tömeg vette körül. Az esti táncház kissé botladozva indult, de aki ráérzett hangulatára, az sokáig ropta. Mások csupán beszélgettek, rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást, s leültek egy pohár italra, az igencsak nagy melegben. Igen, az időjárás kegyes volt a látogatókhoz, a pénteki monszun sokakat elbizonytalanított, de másnapra már előkandikált a nap.

„Nem előadást kívántam tartani az erdélyi népzeneoktatás helyzetéről, inkább gondolatébresztő beszélgetést kezdeményeztem. A tapasztalatokról szerettem volna beszélni, a kihívásokról, de leginkább a jelenről és a jövőről. Mivel – ellentétben Magyarországgal, ahol egyetemi szintig foglalkoznak népzene tanítással – Erdélyben nincs egy intézményesített oktatási rendszer. Nálunk a népzene tanítása dinasztiákhoz, családokhoz kötődött, az ifjak mintegy ’ellopták’ a szakmát; a gyakorlat egyénfüggő, tehát nem stabil. Ez a közeg is megszűnt, a népzene bekerült a városba, egyesületek, alapítványok gondozzák, vagy egyszerűen egy jó zenész fogad tanítványokat. Ez, mint említettem, nem hasonlítható egy tanügyi rendszerhez. Ennek tudatában sokkal hasznosabbnak tartottam, ha azokkal a személyekkel, akik – hosszabb, rövidebb ideje – aktívan részt vesznek az oktatásban, megvitatjuk a jelenlegi helyzetet, s a kilátásokat. (Orendi István az Udvarhely Néptáncműhely vezetője)

Fotó: Hagyományok Háza

„Az erdélyi táncoktatásban a bőség zavarával küzdünk, hiszen a Kárpát-medencében egyedülálló kinccsel rendelkezünk. Ez a hatalmas táncanyag mindezideig természetes módon létezett az emberek mindennapi életében. A változás, a fordulat viszont ide is elérkezett, a tánc már nem természetesen kötődött az egyénhez. A továbbéltetés nagyon fontos számunkra. Hála Istennek a népzene és a néptánc Erdélyben, és talán az egész Kárpát-medencében divattá vált, s a fiatalok körében is népszerű. Mivel viszont a tánc már nem a mindennapok része, ezért a szervezett táncoktatásra, oktatási rendszerben történő megjelenésére van szükség; így tudunk egy hiteles anyagot átadni a jövő számára. Ennek alapján – a kolozsvári Sapientia Egyetem kérésére – kollégámmal kidolgoztunk egy olyan tantárgy-javaslatot, ami a táncoktatást ’nulladikos’ kortól, a líceum befejezéséig rendszerezné. Ez előrelépés, mivel napjainkig a táncoktatás a civilszervezetekhez kapcsolódott.” (Benedek Árpád, Sapientia - EMTE Kolozsvári Kar Táncművészeti szak társult oktatója)

Ádám Gyula fotókiállítása méltó keretet adott a rendezvénynek. Sokat látott, idős embereket kapott lencsevégre: prófétai kinézetű öregapó, idős asszony kereszttel, s munkában megőszült emberek, mesemondók portréi sorakoznak a falon. Sok zenészt örökített meg, így az abásfalvi prímás arcképe is helyt kapott a tárlaton. Ellesett pillanatok, mint például a menyasszony öltöztetése, a szekérrúdra kapaszkodó kis gyermek tették teljessé az életképek sorát.

Fotó: Hagyományok Háza

„Bodzafával dolgozom, amiből – kézzel fúróval, gyerekekkel elkészíthető – ritmushangszereket készítek: ritmusbotot, diócsörgőt, tutorát. Ezek nagyon beváltak, viszonylag könnyen kimunkálhatóak, s a munka végén meg is szólalnak; egyszóval sikerélményt nyújtanak a gyerekeknek. Fontos, hogy fejlesszék a kézügyességet és türelemre szoktassanak. Hároméves kortól tizenöt éves korig terjed a kis munkások köre, a kisebb gyermekek, – mivel azért éles szerszámok is kézbe kerülnek – szülői segítséggel dolgozhatnak. A felnőttek is nagyon szeretik e foglalkozásokat, pedagógusoknak is tartok bemutatókat. A legnépszerűbb a ritmusbot, amit igen könnyen el tudnak készíteni. Azért van vele dolog, az egy pár botocskát ki kell tisztítani, le kell hámozni. Különösen népszerű a tutora, nem fújjuk, hanem beleénekeljük, ’beledübögjük’ a dallamot. Sípot is készítettünk már, s dob is kikerült a kezünk alól.” (Boér Izabella, zenepedagógus, óvónő)

„Mikházára a barátság hozott, s visszatérő vagyok. Már volt közös munkánk a Duna Művészegyüttessel, s mikor megláttam őket a fellépők listáján, nem haboztam ide jönni. Az a hangulat, az az íz, ami körülveszi családomat, kislányomat, s engem, az magával ragadó. Nem unatkoztunk, körbejártunk, belehallgattam előadásokba, már amennyire egy hét és féléves kislánnyal lehet.” (Szarvas József színművész)

Fotó: Hagyományok Háza

A két nap kulturális programjai is emlékezetesek maradnak. Az első este „táblás ház” mellett a Duna Művészegyüttes Duna fergeteges című összeállításának tapsolhatott a közönség. Az előadás a népművészet virtuóz elemeit gyűjtötte csokorba. Az előadáson szerepelt Navratil Andrea is, ami azért volt számomra különleges, mivel előtte már a háromórás – Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom ki vagy című – interaktív előadása is embert próbáló volt. A második este a Magos Együttes Forgatós című összeállításával lépett színpadra, s helyi adatközlők is csatlakoztak a csapathoz.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport