Fontosnak tartják a néphagyomány megőrzését, a zenélésen kívül pedig mindannyian néptáncolnak a Nádas zenekarban. A szamosújvári formáció a Méra csűrfesztivál közönsége előtt is bemutatkozott, fellépésük előtt Molnár Ákos prímással beszéltünk.
A magyarországi közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora augusztus harmadik hetében Vajdaszentiványba látogat. A zenei összeállításban a szerkesztő falusi vonós bandák felvételeiből válogat a Felső-Maros vidékéről.
Nagy sikerrel zárult a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány negyedik Mikházi szabadegyeteme július elején. Az előadások és a programok népes közönséget vonzottak, a résztvevők teli tarisznyával távoztak.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2020-ban néptánc szakra lehet jelentkezni. A kezdeményezésről a kar dékánját, Tonk Márton egyetemi tanárt kérdeztük.
Töretlen lelkesedéssel folyik huszonhárom éve az autentikus népi kultúra átadása a László család és a Pipacsok Néptáncegyüttes által szervezett Székelyföldi Tánctáborban. A táborról és a néptánc szerepéről László Csaba főszervezővel beszélgettünk.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.