Nagy sikerrel zárult a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány negyedik Mikházi szabadegyeteme július elején. Az előadások és a programok népes közönséget vonzottak, a résztvevők teli tarisznyával távoztak.
Egy maroknyi tudóson és szakemberen kívül majdnem senki más nem tudott a történelem első műholdjának megalkotásról és fellövéséről 65 évvel ezelőtt.
Az észak-olaszországi Cremona városa kiemelt helyet foglal el a zenetörténetben, hegedűkészítő mesterei már a XVII. században nevet vívtak ki maguknak. A hangszerkészítés hagyománya napjainkban is élő.
Az Ausztráliában élő Kormányos Ildikó Csilla új kötete nem könnyű olvasmány. A több szálon futó cselekmények több emberi sorsot hoznak olvasóközelbe, az emlékezéstörténet azonban arra késztet, hogy a témában megjelenő újabb köteteket is elolvassuk.
Hiánypótló, az erdélyi rockzene történetét feldolgozó kötet jelenik meg nemsokára a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában. A könyv lapjain Zilahi Csaba rádiós szerkesztő valóságos időutazásra hívja olvasóit az erdélyi rockzene történetében.
Idén lesz 45 éve, hogy útjára indították a Voyager–1 űrszondát, amely társával, a Voyager–2-vel együtt a Naprendszert elhagyva száguld a végtelen űrben.
Ha Amerikáról beszélünk, a 135 éve felavatott New-York-i Szabadság-szobor esetében is találunk magyar vonatkozást. Az Újvilágba bevándorlók többsége ezt az alkotást látja meg először álmainak földjén, így az emigráció szimbólumaként is felfogható.
A futballtörténet legszenzációsabb bűncselekményét követte el egy angol férfi 55 évvel ezelőtt Londonban. A rejtély megoldására majdnem fél évszázadot kellett várni, mígnem a tettes bevallotta, ő lopta el a világbajnoki trófeát.
A Fellegvár a régi kolozsváriak számára kirándulóhely. Eredetileg csak a dombon lévő erődöt nevezték Fellegvárnak, később az egész 405 méteres magaslat ezen a néven vonult be a köztudatba. Rövidesen sor kerül a teljes felújítására.
A Wesselényi-féle összeesküvés tagjai közül Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet 1671. április 30-án fejezték le.
Budapest egyik legnagyobb tere, az óbudai Flórián tér és környéke sok római időből származó emlékkel dicsekedhet. Itt épült ki a római korban Aquincum légiótábora és a katonaváros.
A Kulturális Örökség Napjai keretében Budapesten is sok múzeum, kiállítóhely várta rendezvényekkel a látogatókat. Így az Aquincum Múzeum is, ahol a „colonia splendidissima”, a „legfényesebb város” római kori hagyatéka látható.
Október 4-én ünnepelhette volna 96. születésnapját, és szeptemberben múlt 30 éve, hogy elhunyt Bencze Ferenc, a kiváló színművész, aki Kolozsvártól Budapestig mindenhol meghódította közönségét.
Nyolcvan éve született a Beatles együttes legendás zenésze, John Lennon. A zseni életének egy hibbant elméjű „rajongója” vetett véget negyven éve.
Passuth László 1900. július 15-én Budapesten látta meg a napvilágot. Generációk kedvenc történetírója volt, akinek ifjú évei szorosan kötődtek Erdélyhez.
Megannyi felemelő, megrázó és érdekfeszítő történet – így lehet röviden összefoglalni Sal Endre Mi, magyarok című könyvének tartalmát. A kötetet a napokban mutatták be Magyarországon.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.