A békebeli Székely Kalendárium

„Bevallom, az év vége felé egyre kevesebb időm jut könyvet kézbe venni, mégis november végén időt szakítottam a frissen megjelent Székely Kalendárium elolvasására. Többször jártam be keresztül-kasul Erdélyt, így a leírtak és a fotók kellemes élményeket idéztek fel bennem.

A kiscsőszi szomszédokkal is megvitatták a magvas gondolatokat, majd az új szerzemény a többi évkönyv közé került fel a polcra.

E kiadvány is őrzi a kalendáriumszerkesztés nemes hagyományait. A rend szerint először évfordulókat idéz. Az adott hónapban széljegyzetként népi bölcsességek is megjelennek, így figyelmeztetve a nyájas olvasót az évezredes hagyományok követésére. Novembert írunk, erre a hónapra az Ezer reszkető gyertyavilág fénye kis összeállítás jutott, amiben az erdélyi halottkultuszból kapunk intelmeket.

Talán a régi, napjainkig élő hagyományokról szóló írások kötötték le leginkább a figyelmemet. A Lakodalom a régi Marosszéken című, két évszázada megjelent írás Bólyai Farkas kezét dicséri. Ízesen írja le a vőfély szerepét, akin nagyban múlik, hogy a vendégek milyen szájízzel gondolnak vissza a nagy eseményre. Egykor a falu leggógyisabb férfijai vállalták e szerepet, akiknek nemcsak az esze, de a nyelve is forgott. Manapság már hivatásos vőfélyek vannak, sőt vőfélyversenyeket is rendeznek.

Hosszabban elidőztem – stílusosan egy saját míves ládán ülve – a Mi fér egy kelengyés ládába című cikknél. Már a nemes bútor külcsíne is sokat kifejezett, jó kezű asztalos- ládafestők versengtek a megrendelésért. Igazán viszont megtöltése okozott sokszor álmatlan éjszakákat az anyának, aki a lányát ,,tisztesség szerint, illendően akarta kiházasítani.”

Életemet a népzene és a néptánc tölti ki, a Fordulj Kispej Lovam táncegyüttessel többször felléptünk Erdélyben is. A Mentsük meg a magyar népdalt! írás Gálfalvi Gábor nyugdíjas tanár gondolatait osztja meg, és a gyermekkori népdaltanításra ösztönöz. Öt gyermekem nevelésében magam is ezt tartottam fontosnak, s a kiscsőszi gyermekfoglalkozásaink tematikájában is ezt forszírozom.

Kellemes színfoltokat jelent a híres emberek, a székely ,,celebek” megszólaltatása, valamint a paraszti munkák bemutatása – magam is gazdálkodó lévén – szintén érdekelt. A komolyabb írások után a kulináris oldalakon állt meg a tekintetem. A hosszabb fejezetet egy vers vezeti be, s Fülei-Szántó Lajos rigmusát olvasva azon nyomban éhes leszek. Pedig ez még csak a kezdet, következnek a kedvcsináló írások, régi receptek, amiknek egy részét már megkóstoltam. Mielőtt továbblépnék, az igazi zakuszka titkaira is fény derül. Számomra viszont az a titok, hogy Erdély egyik legismertebb étke miért kapott szláv nevet.

Minden kalendárium legolvasottabb része a humor-sarok. Lakatos Demeter verse adja meg a hangot, majd törvényszerűen a székely góbéságok következnek. A viccek néha visszaköszönnek, de lehet rajtuk döcögni. A mezőségi csujogatások viszont visszakanyarítanak a vőfélyes lagzihoz. A gyűjtés már a felfokozott hangulatot adja vissza, s a pajkos sorok egy dekameronba illenek. Egy gyöngyszemet idézek: ,,A legénynek jár a keze/a leánynak legyen esze…” Bizonytalanságban hagyom az Olvasót, hogy vajon van-e a lánynak sütnivalója, mivel a 317. oldalon mindenki megkapja a választ.”