A kék ruhás nő, akit összevertek a bányászok

Botházi Mária 2015. november 07., 22:22
A kék ruhás nő, akit összevertek a bányászok
galéria

Tizennegyedikén reggel 5 óra körül úgy tűnt, mindennek vége. Baljós volt a csend és éppen felkelt, szembetűzött a nap a Victoria téren. Aztán rettentő dübörgés hallatszott, amely groteszk topogássá vált: förtelmes árnyék közeledett feszültségteljes crescendóban. Az első bányászcsoportok voltak, akik elfoglalták az Egyetem teret – Andrei Iliescu fotográfus Facebookon közzétett szavai ezek, amelyeket a Pressone.ro cikke idéz.

Az írás a fotós egyik emblematikus felvételéből kiindulva göngyölíti fel az 1990-es bukaresti bányászjárás egyik szereplőjének sorsát. A kép, amely aztán bejárta a világsajtót, egy kék nyári ruhás, szandálos, szalmaszatyrot szorongató csinos nőt ábrázol, akit láthatóan túszul ejtettek a bányászok, rángatják, hurcolják valahová. A nő feltehetően mond valamit, s a botokkal felszerelkezett férfiak fenyegetően fordulnak felé. 1990. június 14-ének reggele volt. A France Press hírügynökségnek dolgozó fotóriporter az Intercontinental szálló első emeletének körteraszáról követte az eseményeket, a tér borzalmait. Reggel 7 körül készítette el a felvételt a barna nőről, aki a rettegés erejével kulcsolja ujjait táskájára, s aki magára maradt a bányászoktól körülvéve.

A hír hallatán, hogy a bányászjárásokért eljárást indítottak a „rend helyreállítását” a bányászoknak megköszönő egykori államfő, Ion Iliescu ellen, a Pressone újságírója, Iulia Marin utánajárt annak: mi történt és mi lehet ma a kék ruhás nővel? Él-e? Itthon él-e?

A portál nyomozott és válaszokat talált: igen, él, Bukarestben. Ioana-Isabela Odornak hívják, ma 64 éves, nyugdíjas, korábban pedig az Országos Metrológiai Intézet kutatója volt. Az egykori bátor nő ma sem áll félre: lakóközösségi elnök a blokkban, ahol lakik. Emellett gyűlöli Iliescut, kiszolgálóit és a kommunistákat. Továbbá rendkívül kritikus a román politikai élettel szemben.

Egyike volt azoknak, akik azokon a forró júliusi napokon mellükre tűzték a „Golan” feliratot, és úgy tiltakoztak az ellen, hogy posztkommunista politikai berendezkedés legyen Romániában. Ion Iliescu és a FSN (Frontul Salvării Naţionale – Nemzeti Megmentési Front) gyanúsan elsöprő győzelme után 1990 júniusában békés tüntetéseket szerveztek az Egyetem téren a szabad és demokratikus választásokért és Ion Iliescu leváltásáért. A bányászok – akik abban az évben hatszor is feltűntek „rendteremtő szándékkal” Bukarestben – június 13–15. közötti bukaresti beavatkozásuk vált a legemlékezetesebbé: sok épületet feldúltak és botokkal felfegyverkezve, az értelmiségieket üldözve összecsaptak a tüntetőkkel a téren, ahol öten meghaltak és több mint ezren megsérültek.

Az akkor 39 éves Isabela Odor magán a „Golan” felirattal, már 13-án kint volt a tüntetéseken, amikor beépített emberek provokatív szándékkal rendőrségi autóbuszokat gyújtottak fel, hogy ok legyen a későbbi, előre megszervezett „beavatkozásokra”. Ekkor Isabela közelben lakó rokonokhoz menekült be, s a televízióban próbálta követni az eseményeket, de „természetesen nem adtak semmit az adók, csak hazugság folyt mindenhol” – nyilatkozta a Pressone-nak. Aztán éjjel hallotta a BBC-n, hogy megjöttek a bányászok a fővárosba. Kora reggel hazafelé tartva a rokonoktól „természetesen az Egyetem téren kötöttem ki.”

Az ottani látványra nem volt felkészülve. Bányászok vertek, akit értek: a közelében épp egy fehér hajú, fehér inges idős urat, akinek ruháját vér foltozta vörösre. Isabela ezt nem bírta elviselni, odarohant, és az idős úr védelmére kelt. (Egyébként a bányászjárásokról tudósító külföldi adók épp azt emelték ki: erős, felfegyverzett férfiak nőket, gyerekeket, időseket vernek és senki nem siet a segítségükre.) „Elkezdtem botrányt kelteni: Mi ez? Demokrácia?” – ordítottam. Ekkor vették körbe a bányászok. „Menjen dolgozni, nagysága! Miért nem dolgozik, nagysága?” – kérdezte tőle egy bányász, amire ő is ugyanazt kérdezte vissza. Ekkor kezdték verni új, fekete egyenruhát viselő fiatal férfiak. Voltak még az utcán „civilek”, de senki nem védte meg. Sőt, egy asszony még biztatta is az agresszorokat: adjatok neki, mert azt kiabálta, hogy le Iliescuval! Ezután Isabelát hurcolni kezdték a Nemzeti Színház felé, ő közben – mert anyja életre szóló jó tanácsa az volt, hogy bárki megtámadja, torkaszakadtából visítson – visított. Azután találkoztak egy mérnökszerű alakkal, aki vélhetőleg valamiféle irányítója lehetett a csoportnak: ő engedte szabadon.

Az akkori közhangulatot mutatja, hogy miközben hazafelé próbált összetörten vonszolódni, többen is gúnyosan örültek az utcán annak, hogy alaposan helybenhagyták. A Pressone cikke a további történésekre is részletesen kitér: hazaérvén a blokkba, a szomszédok próbálták ellátni Isabelát: meglehetősen súlyos zúzódássokkal és egy kitört foggal „úszta meg.” Sokáig hason aludt, mint egy béka – viccelődött emlékezve. (A bányászok, mint a videófelvételeken is láthatjuk, előbb lefogták áldozataikat, akit a közelben lévő támadók körülvettek és hátulról ütöttek hatalmas botokkal.)

Isabela azóta sem adta fel: folyamatosan hitte és remélte a változást és azt, hogy egyszer igazságot tesznek az akkori elkövetőkkel szemben. Ami Iliescut illeti, már felfüggesztett börtönbüntetésének is nagyon örülne 25 év után. Azóta sem voltak rémálmai, nem fél, még sötétben sem, ha ki kell mennie az utcára. Mindig hitt abban, hogy helyesen cselekedett és hogy volt értelme az Egyetem téri megmozdulásoknak. A kék ruhája nincs már meg, egy kisgyerekes koldusasszonynak adta.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.