Egy pillantásra az ősrobbanástól

A csillagok fürkészése mindenkoron az emberiség egyik alaptevékenységének számított. Az emberi szem nem lát túl messze, a távcsövek közelebb hozták a csillagokat, a mostanra kifejlesztett technikával már a világúr legmélyére látunk. A tudomány fejlődése ma már az egykori tudományos-fantasztikus írók szárnyaló fantáziáját is kezdi túllépni.
Tudományos körökben, de a közösségi médiában is hatalmas szenzációt keltettek a napokban azok a fotók, melyek a világűr legmélyét mutatják. Emberi ésszel nehezen felfogható, hogy meddig „lát” a James Webb-űrtávcső, az amerikai űrhivatal, a NASA által közzétett lélegzetelállító felvételek gyakorlatilag új korszakot nyitnak az űrkutatás terén. Amikor a 17. század elején Galileo Galilei megépítette saját, a korábbiaknál lényegesen jobb távcsövét, hatvanszoros nagyítást ért el. Ez elég volt ahhoz, hogy felfedezte a Jupiter négy holdját, a Vénusz fázisváltozásait és a Hold hegyeit. Két emberöltővel később Sir Isaac Newton megalkotta az első tükrös távcsövet, erre az elvre alapul az egyik legnagyobb teljesítményű teleszkóp, a Hubble űrtávcső működése is. Ám az emberiség kíváncsisága lankadatlan maradt, mindenáron szeretnénk megismerni eredetünket, a kezdeteket, látni, honnan jöttünk és merre tartunk. Ehhez nyújt segítséget a Webb-távcső, a valaha épített legjobb űrteleszkóp.

A James Webb űrtávcső (angolul: James Webb Space Telescope, rövidítve JWST) egy 6,5 méter átmérővel rendelkező, infravörös teleszkóp. 14 év késéssel lőtték fel, és a Hubble utódjaként felbecsülhetetlen tudományos munkát végez a Földtől 1,5 millió kilométerre található, úgynevezett L2 Lagrange-ponton.

A Hubble-től eltérő módon infravörös tartományban kutató űrtávcső a világegyetem legkorábbi korszakait, a galaxisok születését, a friss csillagok létrejöttét és az exobolygókat kutatja majd. Tehát egy hihetetlenül nagy teljesítményű eszköznek tervezték, amely

a kozmosz széléig, a legtávolabbi galaxisokig, sőt talán még az első csillagok kialakulásáig is el fog látni.

Bár maga a „célpont” egy 4,6 milliárd fényév távolságban lévő galaxishalmaz és annak több száz tagja, ezek mellett távolabbi (régebbi) – akár 12-13 milliárd fényév távolságban található, a világegyetem egy ősi állapotát mutató – galaxisok fényei is láthatók. Egy fényév 9,4607 billió kilométernek felel meg, így szinte felfoghatatlan, meddig „lát” el a teleszkóp. Talán eljön a nap, amikor egyenesen az ősrobbanásra tekinthetünk rá… Az általa készített első fotót Bill Nelson, a NASA vezetője ismertette, elmagyarázva, hogy egyetlen aprócska vizsgált területen látható galaxisok sokaságát látjuk a képen. Ezektől a fényforrásoktól nagyjából 13 milliárd évet utazott a fény, de a tervek szerint még ennél is messzebbre fogunk ellátni az új űrtávcsővel.

Nelson történelmi pillanatnak nevezte, hogy ismertethette a 11 milliárd dolláros űreszköz első színes, tudományos felvételét, amely új ablakot nyit a világegyetemre,

és az első kép az első pillantásunkat jelenti ezen az ablakon keresztül. A kép maga 12,5 órán át készült – a Hubble Deep Field 100 órányi felvételt sűrített egy képbe –, és egy olyan galaxishalmazt mutat, amely gravitációs lencseként működik, vagyis felerősíti a mögüle érkező, halványabb galaxisok fényét, így azok is jól megfigyelhetővé válnak. Maga a galaxishalmaz egyébként a 4,6 milliárd évvel ezelőtti formájában látható. Hasonló képet egyébként már a Hubble űrtávcső is készített 1995-ben. Akkor 100 órán át irányították a távcsövet szó szerint a semmibe, egy teljesen feketének látszó pontba. A kísérlet végére kiderült, hogy amit addig üresnek hittek, ott több ezer galaxis rejtőzött.
Természetesen a James Webb űrtávcső folyamatosan küldi a Földre a felvételeket. Minden korábbinál távolabbi és régebbi dolgokat fog majd vizsgálni, még a kozmikus poron is átlát, mivel az infravörös hullámok nem akadnak fel rajta. A kutatók tehát hamarosan többet fognak megtudni a galaxisok tömegéről, koráról, történetéről és összetételéről, mivel a Webb az univerzum legkorábbi galaxisait keresi.