HIRDETÉS
(Folytatás előző lapszámunkból)
Cremona városára a magyar zenészek mindig különös figyelmet fordítottak. Ezt talán honfitársaink hegedűszeretete motiválta, s az a vágyakozás, hogy egy átlag magyar cigányprímásnak vagy zenekari művésznek elérhetetlenek voltak a város mesterhangszerei.
A magyar hegedűsök doyanje, Hubay Jenő számára is emblematikus helynek számított a Pó-síkságon fekvő település, François Coppée és Henri Beauclair librettója alapján komponálta meg híres kétfelvonásos operáját: A cremonai hegedűst.
A bájos szerelmi történetben egy csodálatos hangszer, két udvarló, és egy gyönyörű leány játszik főszerepet.
A daljáték meseszövésében a konfliktusok elsimulnak, s minden jóra fordul. Talán e mű sikere – no, meg a bevétele – is hozzájárult ahhoz, hogy a művész-zeneszerzőnek 1899-ben sikerült 25 ezer koronáért megvásárolnia egykori jótevőjének, karrierje egyengetőjének, Francois van Halnak a Stradivari-hangszerét.
Kálmán Imre Cigányprímás című, 1912-ben bemutatott operettjének slágerét, a Stradivari-dalt olyan kiváló baritonok vitték sikerre, mint Svéd Sándor és Melis György. A nóta filozofikus kérdésen mereng: „Mi a jobb, és mi a szebb: hegedű vagy asszony?”
A téma a kiváló írót, Szántó Györgyöt is megihlette, aki minden hegedűsök álmának, egy valódi Stradivari-hegedűnek a történetét meséli el lebilincselően, misztikával átszőve egy regényében.
A Stradivari-varázs azóta sem lanyhult. Cselenyák Imre, a kiváló író az ezredforduló után publikálta Stradivari című novelláját. Az írás hősei egy hamisítványhoz fűznek hiú reményeket.
Cremona élete egybeforrott a zenetörténelemmel. Falai között született Claudio Monteverdi, a reneszánsz és a barokk időhatárán alkotó zeneszerző, aki többek között az egyik első operával, az Orfeóval írta be magát a zenetörténelembe. (A zenetörténet Peri Dafneját tartja az első operának, de a mű elveszett.) Monteverdi családja nagy fiának születésekor már egy évszázada a városban élt, a zeneköltő apja jó nevű orvosként tudta támogatni fia taníttatását. Az ifjú tehetség M. A. Ingegnerinél, a katedrális orgonistájánál sajátította el a zeneszerzés alapjait, s már tizenöt évesen egy figyelemre méltó egyházi művel, a háromszólamú Sacrae cantiunculaeval tette le névjegyét az olasz zeneköltők sorában. Kedvenc műfaját, a madrigáljait is itt kezdte komponálni, a nyolc madrigálkötetből négy a városhoz fűződik, az ötszólamú madrigálok második kötetét adta közre utoljára Cremonában. 23 évesen pályája Mantuában folytatódott, és később Velencében ért véget.
Professzoráról is ejtsünk néhány szót! Ingegneri polifonikus egyházi zenéje figyelemre méltó a reneszánsz korszak végén, merész dallamvezetése, érzelmi tartalma újdonságként hatott a maga korában. Munkája nagy hatással volt Luca Marenzióra, a nagy madrigálszerzőre és Monteverdire egyaránt. Ingegneri-művet magam is énekeltem, a közgazdasági Egyetem kórusának közkedvelt darabja volt a Velum Templi, a mű a négy evangélista által leírt golgotai jelenetet, Jézus halálát ábrázolja drámaian. Ugyancsak a vidék szülötte Francesco Cavalli, aki korán elhagyta a Cremona melletti szülővárosát, Cremát, s Velencében próbált szerencsét. Itt ért össze sorsa földijével, Monteverdiével, aki tanítványául fogadta. Híres operaszerző vált belőle, XV. Lajos esküvőjén is az ő művét, a Szerelmes Herkulest (Ercole amante) tűzték 1662-ben műsorra. Az 1980-as években igazi szenzációnak számított, amikor a régi zene apostola René Jacobs feltámasztotta, s sikerre vitte Xerxész című operáját. Népszerűségét mutatja, hogy miközben e sorokat írom, a Statira, a perzsa hercegnő című operájából hallgatok részleteket a Bartók Rádióban.
S most ugorjunk a romantika korába! A város mellett született a neves operaszerző, Amilcare Ponchielli. A Sant’ Ilario orgonistájaként, valamint a Teatro Concordia másodkarmestereként vett részt Cremona zenei életében. A La Gioconda megálmodója Meyerbeertől és Verditől leste el a színpadi zeneszerzés titkait és Mascagni, valamint Puccini tanáraként adta tovább tudását.
A városi színház természetesen a zeneköltő nevét viseli.
Cremonát mégis elsősorban a hegedűkészítőiről ismeri a világ. Úton-útfélen Stradivari-emlékművekre, utalásokra lel az ember.
A hangszerekre való „ráhangolás” a híres városi múzeumban folytatódik. A XVI. században épült Palazzo Affaitati-palota értékes hangszergyűjteménynek is otthont ad. A mintegy félszáz vonós hangszer között hegedűket, brácsákat, viola d’amorékat, gitárokat állítottak ki.
A hegedűkészítés történetének igazi szentélye a városban viszont a művészetek palotájában berendezett hegedűmúzeum. Carlo Cocchia olasz építész 1941-ben elkészült munkája részben a cremonai téglaépítés hagyományait eleveníti fel, részben pedig az akkori rezsim által támogatott racionalista építészet irányvonalát követi.
Az interaktív tárlaton először a hegedűkészítés „családfáját” érdemes megtekinteni. Az első mesternek, a XVI. században élt Andrea Amatit tekintik, aki a gambakészítést váltotta fel a hegedűkészítésre,
s alkotta meg a ma is használatos hegedűtípust. A család legtehetségesebb tagja, unokája Nicolo volt, aki a két híres dinasztia alapítóinak, Andrea Guarneri és Antonio Stradivarinak is mestere volt. A családfa többi ágán, is olyan híres nevek szerepelnek, mint a Rugeri- és a Bergonzi- dinasztia.
A leghíresebb cremonai mester – kétségkívül – Antonio Stradivari volt. Első műremekei még Amati mester hatását tükrözték, később a XVIII. század első éveiben már saját stílusban építette hangszereit. A mai mestereknek is például szolgál, hogy a hátlapot jávorfából faragta ki, a tető lucfenyőből, a káva és a tőke fűzfából készült. Hosszú élete során mintegy 1100 hangszert készített. Nagyon nehéz követni hegedűinek sorsát, mivel a hírnév a hamisítók érdeklődését is felkeltette, így számos másolat forog közkézen. A Stradivari „cédulákkal” ellátott hegedűk híre elterjedt a világban.
A műhelyből kikerült hangszereken kétféle jelzés lehetett: a „sub disciplina Antonio Stradivarius” azt jelentette, a mester felügyelete alatt készült; a „fecit Antonius Stradivarius” felirat arra utalt, hogy a hegedűkészítés művésze maga alkotta meg a zeneszerszámot.
A múzeumi ábra alapján három fia folytatta hivatását, de nem igazán örökölték apjuk kivételes tehetségét. Stradivari nagyságához egyetlen másik mester ért fel, Guarneri del Gesù, aki nevét arról kapta, hogy remekeit az IHS Krisztus-monogrammal jelölte meg. Míg Stradivari kellő alapossággal dolgozott, Guarneri mester néha igencsak nagyolt, de hegedűinek telt hangzása nem sínylette meg e sietséget, s mesterhegedűinek ára vetekszik a Stradivarikkal.
A múzeum méltó a város hagyományaihoz. A hegedűcsodákat rejtő terem lenyűgözi a látogatókat, az egykori műhelyt bemutató szoba a mesterek mindennapjaiba kalauzol, s az egykori Cremona életét is elénk tárja. Napjaink remekeit egy másik gyűjtemény mutatja be. A hagyományok folytatódnak, s ebben mi, magyarok is letettük a névjegyünket. Az első mestere a Cremonai Nemzetközi Hegedűkészítő Iskolának a magyar származású, Bátaszéken született, Tatár Péter volt, aki a harmincas években gyalog érkezett a városba, és a kezdetekben szűkös körülmények között tengődött. A jelenleg alkotó mestereket – mintegy százhatvanat – egy külön szobában mutatják be. A dicsőségtáblán láthatjuk Stefano Conia, Kónya István és fia, ifj. Stefano Conia fotóját, velük a műhelyükben találkoztunk, s interjút is készítettem a négy évtizede tanító-alkotó neves mesterrel.
Úgy tűnik, a város műhelyeit elárasztják megrendelésekkel a világból, a esterhangszereknek jó ajánlás Cremona városa. Jellemző, hogy a hegedűmúzeum honlapja kínaiul is hozzáférhető.
A város büszke múltjára, amit koncertélete is tükröz.
A pandémia előtti évben például a Monte-verdi-fesztiválra hívták fel a figyelmet a plakátok, hat helyszín tizenhat koncertjére várták a zenebarátokat.
Csermák Judit
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
