A pallos jogán

Sütő Éva 2024. április 22., 06:27
A közelgő helyhatósági választások helyi és országos szinten is felkorbácsolják a hangulatot •  Fotó: Jakab Mónika
galéria
A közelgő helyhatósági választások helyi és országos szinten is felkorbácsolják a hangulatot Fotó: Jakab Mónika

A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől, véleménytől, gondolkodásformától. Így volt ez a kommunista rezsim negyvenöt esztendeje alatt, és ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.

Akire rásütik a másként gondolkodás bélyegét, annak véleménye nem számít a közösségben, mi több, ajánlatos holmi ,,leprásként” bánni vele, vagy nagy ívben elkerülni.

A közösségből való kiutasítottak, kiutáltak vagy durvább megfogalmazással élve a szellemi „gettósítottak” a rendszer ideológiai, politikai ellenfeleiként vannak nyilvántartva ugyanúgy, mint 35 évvel ezelőtt.

A körénk épülő rezsimek ismét felélesztették az elfeledettnek hitt régi módszereket. Elsősorban a politikai ellenfelek számára, akiknek gondolataitól jobbnak látják távol tartani, „megkímélni” a közösséget.

A kiközösítés módszere továbbra is a,,kisistenek” hatalmi kiváltsága. Bátran élnek az erőszakra uszító megnyilvánulások eszközeivel, mert hajlamosak elhitetni a körülöttük lebzselőkkel, hogyha az ország nem is (bár néha már szó szerint az ország is), a hatalom és a dicsőség övék marad mindörökké.

Ennek megfelelően zajlanak a mindenkori választások idején azok az agresszív kiszorítósdik, amelyet a hatalmon lévők gyakorolnak azokra, akik nem akarnak elvtársak lenni a ,,szocialista internacionáléban”, vagy ha a betokosodott pártelveikhez nem passzolnak a polgári réteg „anomáliái”, mint ahogyan azt Bihar megyében is nem egyszer megfogalmazták a megyei vezetésben szebb napokat megélt képviselők és udvari talpnyalóik.

A pártideológiától elcsángált delikvenseket szemmel kell tartani, és távolságtartó magatartást kell irányukban tanúsítani. Ilyen és ehhez hasonló utasítások hangzanak el megannyi pártgyűlésen, többek között a polgármesterek szájából is, amikor a választási kampányra való tekintettel a pszichológiai nyomásgyakorlás taktikai lépéseiről tartanak kiselőadást az „udvarnak”. Nemrégiben az egyik elöljárótól olyan is elhangzott, hogy ő bizony minden eszközt bevet, ha kell a „pallosjogot” is, ha netán fenyegetve érzi hatalmi státuszát valamelyik soros „osztályellenségtől”.

Ilyenkor illene az alkotmányos jogokra hivatkozni, de

kit érdekel manapság az alkotmányos jog, ami úgy változik, ahogyan a regnálók érdekei megkívánják. Hogy valakinek joga van másként gondolkodni, másként látni a világot, joga van ahhoz, hogy élni hagyják, még akkor is, ha nem veszi fel a pártrendezvények pólóját,

vagy netán nem süt lángost a pártsátorban az éppen ott lebzselő pártaktivistáknak, az a kutyát se érdekli.

Ilyen mocskos a politika – szokta mondogatni a mi hétpróbás generációnk. Úgyhogy ma is léteznek szép számmal olyan emberek, akik folyamatos pszichológiai nyomás alatt kénytelenek élni mindennapjaikat, mert valamelyik „elvetemült” hozzátartozójuk fennhangon merte kritizálni a rendszert, a pártot, vagy a helybéli parvenü csúfondáros hangnemét, amellyel éppen azokat a választópolgárokat illette, akik várhatóan más politikai szervezet mellett teszik le a voksot.

Mellesleg ahhoz is joga lenne bárkinek, hogy ne vegyen részt minden össznépi rendezvényen, vagy művi csődületen, amelyet közösségépítés gyanánt futtatnak a pártok imázsépítő rohamosztagai. De listák készülnek a résztvevőkről is, nem oda Buda!

És joga lenne végül mindenkinek politikus- és politikamentes levegőt lélegezni. A pallossal pedig csak csínján, mert a posztkommunistákhoz nem illik az ilyen hűbérkori relikvia. Bár a határok lassan elmosódnak...

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.