Hitet nem lehet adni, de akinek mustármagnyi van, nagyra nőhet – beszélgetés Péter Csaba kolozsvári kollégiumi lelkésztanárral

– A mai ember számára milyen üzenete van húsvét ünnepének?

– A hívő embernek húsvét Jézus feltámadásának ünnepe, a feltámadásba vetett hitünk alapja. Mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy húsvétkor együtt vegyünk részt a református, katolikus, unitárius, evangélikus vagy az újkeresztény közösségekben. A mai ember számára a hit a legfontosabb. A Református Kollégiumban többféle vallású diák tanul, és soha senkit nem akartunk rávenni hite megváltoztatására: arra biztatjuk a fiatalokat, hogy maradjanak meg a saját hitükben.

– A Kolozsvári Református Kollégiumban hogyan készülnek a húsvétra?

– A húsvét egy nagyon széles körű ünnepkör, ami tulajdonképpen februárban kezdődik: a farsang vége és a böjt eleje már a húsvéti ünnepkör része.

Amíg a kollégiumban szombati tanítás volt, az imaheteknek vendéglelkipásztorokkal jobban meg tudtuk adni a módját. A hetet vasárnapi istentisztelet zárta a bentlakásos diákokkal, a líceumi közösség tanári karával és úrvacsoraosztással egybekötve. Volt, amikor a Farkas utcai református templomban került erre sor közösen a gyülekezettel, de inkább iskolánk dísztermében tartottuk meg.

– Miként viszonyulnak a diákok a kötelező istentiszteletekhez?

– A református kollégiumba túlnyomórészt olyan diákok járnak, akik otthon is elmennek a templomba. Pár évvel ezelőtt még minden középiskolás diák egy bilétát kapott, amit otthon alá kellett írasson a helyi lelkipásztorral, hogy az ünnepeken járt templomba.

– Gyereknek, felnőttnek egyaránt fontos az ünnepre történő ráhangolódás. Hogyan segítik ezt elő a kollégiumban?

– Az elemi oktatásban a tanítónő és a vallástanárnő foglalkozik a kicsikkel: az ünnep előtti egy-két hét a húsvéti készülődésről szól, amibe húsvéti díszektől tojásfestésig, és újabban húsvéti faállításig minden belefér. Az 5-8. osztályok készülődésében a zenetanár is részt vesz, a húsvéti énekek mellett átveszik a népszokásokat is. Vallásórákon a tanárok szintén a húsvéti ünnepkörrel foglalkoznak. Kisebb osztályokban a vallástanterv tekintettel van az egyházi ünnepekre. A líceumi teológiai tantervet más szempontok szerint állították össze, ezért felszoktam borítani, és előbbre hozom Jézus szenvedétörténetét. Ez a tizedik osztályos tanmenetben szerepel, de ebben az időszakban mind a nyolc líceumi osztályban a húsvéti ünnepkörrel foglalkozom.

– Ebben a témakörben mi érdekli leginkább a fiatalokat?

– Egyháztörténeti órán a 325-ös niceai zsinat döntéséről beszélgetünk, akkor határozták meg húsvét időpontját. Örök visszatérő kérdés, hogy a nyugati és a keleti kereszténység – mi és az ortodoxok – miért ünnepeljük külön a húsvétot?

A vallástörténet szépen kapcsolódik húsvéthoz. A terjedő kereszténység mindig átvett valamit az ősi vallásokból. A magyar kereszténység történetében az összes húsvéti népszokásunk az ősi magyar vallásra vezethető vissza. A kereszténység mindezt szépen át tudta ültetni a húsvéti ünnepkörbe: a csibe, a kisnyuszi, a piros tojás és a húsvéti locsolkodás mind ősi magyar termékenységi rítus. A Kárpát-medencében a velünk együtt élő népek a tojásfestést tőlünk vették át.

– Szép élmény a hétfő reggeli, kollégiumi istentiszteleteken részt a Farkas utcai református templomban, ahol jelen van az iskola diáksága és tanári kara. Sok erdélyi templomunkból vajon miért maradoznak el a gyerekek és a fiatalok?

– Az egyházaknak is lépniük kell a tanításban és technikában egyaránt. Amit a fiatalok használnak – a programok változatosságával – nehezen tudjuk felvenni a versenyt. Másrészt, akik nem nőnek bele a gyülekezeti közösségbe, azok nagy részét nem tudjuk megszólítani, és elveszítjük. Sok mindennel próbálkoznak a lelkipásztorok, hogy megszólítsák a fiatalokat, de mindig arra kell vigyázni, hogy bármit is ajánlunk, az minőségi legyen.

A kollégiumban egy burokban élünk: nálunk olyan gyerekek tanulnak, akik zöme eleve templomba járó, és részt vesz gyülekezetük ifjúsági foglalkozásain is.

– A fiatalok igényt tartanak lelkigondozói munkájára?

– Nincs olyan nap, hogy valamelyik diák ne forduljon az iskolalelkészhez, vagy hozzám. De lelkigondozóként idősebb kollégák is megkeresnek. A kollégium nagy előnye, hogy két lelkésztanárunk és két pszichológusunk van: összedolgozunk, amikor úgy érezzük, hogy egy-egy eset már nem csak a lelkipásztor asztala.

– Napjainkban hangsúlyosabbá vált a lelkigondozás iránti igény?

– Régebb is igényelték a hívek, főleg az idősebb, egyedül élő emberek. Elég volt, ha a lelkipásztor türelmesen és illedelmesen végighallgata őket. A lelkigondozás sokszor abban merült ki, hogy az idős asszony leült a lelkésszel szembe, és kiöntötte a lelkét, utána megnyugodva hazament. Számára ez volt az orvosság. Más esetben keményebben kellett dolgozni, vagy ha elakadtunk, megkerestünk egy idősebb, tapasztaltabb lelkigondozót.

– Kutatások azt mutatják, hogy akinek hite van, könyebben úrrá tud lenni az élet nehézségein. Ezt mennyire tapasztalja?

– Az ember hitét nem tudjuk befolyásolni. Akinek hite van, fejleszteni, erősíteni lehet. Egymás hite által épülünk, ezt tudjuk tenni, viszont hitet nem adhatunk senkinek. Ahogyan Jézus mondja, akinek mustármagnyi hite van, az nagyra nőhet. Másrészt mindenki hisz valamiben. Kolozsváron, a Vágóhíd téri tömbháznegyedben lakom – a tömbházakat valamikor katonatiszteknek építették, utólag itt vásároltunk lakást –, olyan ez, mint egy faluközösség, ahol mindenki mindenkit ismer. Az itt élő nyugdíjas katonatisztek bekapcsolódtak valamilyen egyházi közösségbe.

Ortodox, görögkatolikus vagy neoprotestáns gyülekezetek aktív tagjai. Ez a példa is azt mutatja, hogy az ember előbb-utóbb megtalálja a hitét.

– Sokan csak a nagy egyházi ünnepeken mennek el templomba. Őket hogyan tudja megszólítani az egyház?

– Nehéz erre receptet adni, mert az embernek belülről kell indíttatást éreznie ahhoz, hogy templomba járjon. Ha a gyakorló lelkészkollégákat megkérdem, azt mondják, a húsvéti istentiszteleti jelenlét csak a statisztikát növeli: az ünnepen kétszer annyian vannak, mint egy átlag vasárnap. Húsvétkor az is elmegy templomba, akit évente egyszer vagy kétszer látnak az Úr házában. Őket nem lehet gyakorló hívőknek nevezni, de van bennük valami, ami egyházi ünnepen elviszi a templomba.

– 1990-ben lett teológus. Mi adta a szikrát a lelkészi pályához?

– Édesapám lelkipásztor volt, így nem volt kérdéses, hogy én is ezt választom. Bethlenben – ahol szolgált –, csak tízosztályos magyar oktatás működött, és 11. osztálytól román tagozatra jártam. Áldani tudom korábbi osztályfőnökömet, Nagy Katalin magyar-német szakos tanárnőt, aki a líceum utolsó két évében heti rendszeresen foglalkozott velem a lyukas óráin. A Ceaușescu-rendszer utolsó éveiben nem jutottam be a teológiára. A későbbi beszélgetések során tisztázódott, hogy ennek valószínűleg az volt az oka, hogy 1956-os elítélt édesapám megbélyegzett embernek számított.

– Milyen volt a teológiai ,,burokból” kikerülve lelkipásztorként szolgálni?

– Számomra nem okozott akkora meglepetést, mivel papgyerekként nőttem fel, ezzel együtt az indulás nem volt könnyű. Az akkoriban ötezer lelket számláló dési gyülekezetbe kerültem Gudor Lajos esperes mellé.

Désen egy nagy ifjúsági csoport is működött, így bőven akadt munka. Nehéz, de hálás feladatnak számított mindent elvégezni.

– Hogyan köteleződött el az oktatás mellett?

– Beiratkoztam a Babeș-Bolyai Tudományegyetem egyháztörténeti magiszteri képzésére, közben a Partiumi Keresztény Egyetem óraadó tanárt keresett. Désről átkerültem Kolozsvárra segédlelkésznek, és elkezdődött az ingázás Nagyváradra. Később ezt váltottam fel a Kolozsvári Református Kollégium oktatói állására. A gyülekezeti munkától soha nem szakadtam el. Hosszú ideig a kisbácsi gyülekezetbe segítettem be egyházi ünnepeken, és ez a kapcsolat ma is él: legutóbb a március 15-i ünnepen prédikáltam, ahol a kollégiumi kórusunk is szolgált. Számomra a gyülekezeti istentiszteletek szolgálati lehetőséget és megtiszteltetést jelentenek. A Kolozsvári Református Kollégium jó hírét viszem, hiszen a kollégium tanáraként hívnak meg.