Rendkívül ijesztő és filmekbe illő kalanddal kezdődött amerikai nyaralásunk. De hadd ne rohanjak oly előre a történetek sorában.
Irgalmatlanul hosszú időt vett igénybe, hogy idén nyáron – a vízumok kitöltése, kérvényezése, a bukaresti amerikai nagykövetség által kitűzött időpont előtti kilenc hónapnyi várakozást, majd az ottani hosszú sorban állást és mintegy 18 órás utazást követően – végre a Newark repülőtéren landolhassunk. Az Újvilág földjére lépve furcsa érzés volt megpillantani a feliratot: Welcome to the United States of America! Évtizedekkel ezelőtt számos kivándorlónak egy álom beteljesülését jelentette – de jelenti most is számos olyan személynek, aki a harmadik világ országából érkezik a földrészre. És jelentette nekünk is. Hogy miért? Mindjárt kiderül.
Meghívó rokonaink jóvoltából szállásunk New Jersey-ben volt, mintegy órányi autóútra New Yorktól, ahova több alkalommal is beutaztunk.
Első vasárnap még a New Brunswick-i magyar református templomban hallgattuk az igét Ötvös Zsolt lelkipásztor tolmácsolásában, a következő napokban már a Nagy Almában találtuk magunkat.
Hosszas belvárosi séta után nyugodtan fényképeztük a Park Avenue épületeit – itt található a világ tíz legmagasabb felhőkarcolója közül kettő is. A széles, fákkal szegélyezett sugárút a többihez képest sokkal kevésbé volt forgalmas, nyugodt arcát mutatta. Nem sokáig.
Egy adott ponton befordultunk az egyik kisebb utcába, majd újra egy kereszteződésnél találtuk magunkat, amikor szirénázó rendőrautó hajtott el mellettünk. Kisvártatva még egy. Aztán tűzoltóautó, majd mentőautó. És ismét szirénázó, villogó NYPD rendőrautó. Akkor már kezdtük fényképezni-filmezni a nem mindennapi eseményt, és feltenni magunkban a kérdést: vajon mi történhetett? – Biztos tüntetnek, ahogy Los Angelesben, és szükség van a rendfenntartókra – próbálta magyarázni lányom. De már akkor tudtam, hogy egy előre bejelentett tüntetéshez eleve biztosítják a karhatalmi erők jelenlétét.
Amikor viszont észrevettük, hogy bármilyen irányba nézünk, a város összes utcájából szédületes gyorsasággal özönlenek a rendőrautók, amikor a bombaszakértő duba is elviharzott mellettünk, és megjelentek az FBI-os kocsik, a fejünk felett pedig két rendőrhelikopter kezdett keringeni, már sejtettem: itt bizony nagy a baj. Az amerikai filmekből tudtam, hogy amikor az összes NYPD-s egy irányba indul el, rendőrgyilkosság is történt.
A telefonon a hírekben már írták is, hogy a Balckstone épületénél gépfegyveres alak kezdett gyilkolni, rendőrt is lelőtt, az elkövető ellen hajsza indult. Éppen abban az utcában, ahonnan percekkel korábban eljöttünk.
(Tiszta szerencse, hogy a gyorsbüféből a tervezettnél hamarabb indultunk el, mert különben éppen a lövöldözés idején sétáltunk volna el a tett helyszínén.)
A szemközti sarkon gyülekező rendőrautók, a felettünk levő helikopter pedig csak alátámasztotta, hogy igencsak rossz helyen vagyunk. Fogalmunk sem volt, hogy a tettes merre menekül, úgyhogy egyrészt néztük, baj esetén hova menekülhetünk be, másrészt nyakunkba szedtük a lábunkat, s igyekeztünk minél hamarabb a vonatállomásra érni, s biztonságban hazajutni. Akkor még nem tudtuk, hogy Shane Davon Tamura bement az épületbe, azt a rendőrök körülzárták, majd a gyilkos az ámokfutását követően véget vetett életének.
A félsz tehát belénk költözött, mert tudtuk ugyan, hogy egy világvárosban bármi megtörténhet, és ahogy kolozsvári ismerőseim üzenték, ez benne van a pakliban, ám amikor ilyen közel történnek hozzád az események, másként tekintesz rájuk. Ráadásul a kimutatások szerint Manhattanban az elmúlt 25 év legvéresebb támadására került sor azon a napon.
De New York nyilván nem ezt jelenti elsősorban, noha azt követően azóta még több halálos lövöldözés is történt a városban. New York City jelenti a mindig nyüzsgő, állandó emberáradattól „duzzadó” óriási reklámtáblákkal ellátott, felhőkarcolókkal körülvett Times Square-t, amelyet a híres 5th Avenue és a Broadway szel át keresztben. Jelenti a koncerteknek helyt adó, híres művészeket és zenekarokat vendégül látó Carnegie Hallt (amelyet ottjártunkkor éppen renováltak). Jelenti az óriási területen fekvő Central Parkot, ahol az embert tavak, szökőkutak, piknikezésre alkalmas zöldterület, a hatalmas fákon ugráló, de az ember kezéből is táplálkozó mókusok, sétálásra és biciklizésre kialakított sétányok, sportpályák várják. No meg a világ egyik legnagyobb és leghíresebb múzeuma, a The Metropolitan.
Az 1870-ben alapított múzeum állandó gyűjteménye több mint kétmillió kiállítási tárgyat tartalmaz 17 múzeumi részlegbe rendezve.
Az afrikai, ázsiai, amerikai, de még az egyiptomi és görög-római részleget sem tekintettük meg, hiszen többórás vagy több napos nézelődés sem lenne elegendő a bemutatott tárgyak megtekintésére. Auguste Rodin szobrainál és az európai festészet remekműveinél táboroztunk le, csak felsorolásképpen néhány név: Monet, Cezanne, Rembrandt, El Greco, Raffaello, Velasquez, Manet, Gaugain.
És jelenti nyilván az Empire State Buildinget, amelyet nem lehet kihagyni. A valamikor a világ legmagasabb felhőkarcolójának tetejéről mesés kilátás nyílik mind a négy égtáj felé, látható a számtalan toronyház, a Central Park vagy a Manhattant körülölelő, hidakkal átívelt East River és a Hudson River is, amelyre 2009 januárjában Sullenberger pilóta kényszerleszállást hajtott végre a US Airways 1549-es számú járattal. S ahogy minden New Yorkhoz kötődő érdekességről, erről is készült film. Amúgy meglepő volt szembesülni azzal, hogy a több mint százemeletes Empire State Buildinget mintegy száz évvel ezelőtt az akkori kezdetleges technológiával csupán két év alatt, 1929 és 1931 között építették fel.
„A nagy olvasztótégely” – ahogy egyesek nevezik az egykor hollandok által alapított várost – jelenti az Egyesült Államok egyik legnagyobb és leghíresebb arénáját, a Madison Square Gardent,
ahol koncerteket és sporteseményeket tartanak. Jelenti a Penn Station vasútállomás és a The New York Times ikonikus épületét, a mindig kivilágított Chrysler Buildinget, a Trump Towert, a Rockefeller Centert, a Brooklyn-hidat, a 5th Avenue-n fekvő St. Patrick-katedrálist. A neogótikus stílusban 1858 és 1878 között épült katedrális hajója 120 m hosszú, és Észak-Amerika legnagyobb katolikus temploma. Jelenti a világ legnagyobb könyvtárát is, a Public Library épületében mintegy 5 millió könyvet lehet megnézni, olvasni.
A város, amely sohasem alszik, jelenti az Alsó (Lower) Manhattan pompás felhőkarcolóit is a Wall Street szűk utcájával a tőzsdével, a WTC két ikertornyának helyére épült emlékhelyet. A két torony helyén egy-egy rendkívül mély „lyuk” tátong, amelybe kétlépcsős vízesést alakítottak ki, a négyzet alakú széles fémperem felületére pedig – ahonnan a mélybe lehet látni – a 2001. szeptember 11-én elhunyt hősök neveit gravírozták. Nem messze tőlük épült fel az új, One Word Trade Center több mint százemeletes, 541 m magas felhőkarcolója, amely messze a többi fölé nő uralva a környéket.
Manhattan déli csücskében található a Battery Park, ahonnan több irányba is lehet hajókázni. Mi nem a drága hajóutakat választottuk ki, inkább a szomszédos Staten Islandről az év minden napján ingyenesen működő, félóránként induló kompot vettük igénybe, amellyel éppen a Battery Parkba lehet érkezni. Sötétedéskor lenyűgöző látványt nyújt Jersey City, Brooklyn, illetve Lower Manhattan csillogó, kivilágított épületsora, a Skyline. A kompról különben kiválóan lehet látni a Szabadság-szobrot is. Merthogy New York jelenti a franciák által a 19. század végén a városnak adományozott Szabadság-szobrot is, amely rövid idő alatt a város és az egész Egyesült Államok szimbólumává vált. A közelben egy másik sziget található, az Ellis Island, ahol a Bevándorlási Múzeum működik. Erre a szigetre érkeztek ugyanis 1892 és 1954 között azok a hajók, amelyek a bevándorlókat szállították az Ígéret földjére.
A felsorolást itt inkább abbahagyom, mert az érdekességeket tovább lehetne sorjázni (pl. A Grand Central és az ENSZ-székház épülete, a Columbia Egyetem, múzeumok), nekünk azokra már nem maradt időnk. Inkább átugranék a fővárosba. Ugyanis egy hétvégén Washingtonba is sikerült eljutnunk. Nagy élményt jelentett a rokonoktól kapott automata-sebváltós BMW-vel „leugrani” D.C.-be. Az amerikai úthálózat ugyanis elképesztő. Körforgalmak szinte sehol nincsenek, az egy-kétsávos út is ritka. Mindent felül- és aluljárókkal oldanak meg, hogy a forgalom ne akadozzon. Az autópályák többnyire három-négysávosak (egy irányba), de nem ritka az sem, amikor hét-nyolc sávban lehet egy irányba közlekedni. Közben két-három sáv eltűnik egy-egy lejárónál, másik három-négy csatlakozik alulról vagy éppen egy felüljárón át.
Különben Amerikában tapasztalja meg az ember, hogy nemcsak az autók és az épületek nagyobbak, mint nálunk, hanem az utak, üzletek (néha az abban található zöldségek és gyümölcsök mérete is), vagy éppen a folyók.
A Hudson, a Delaware még hagyján, de a számomra teljesen ismeretlen Raritan és Susquehanna is olyan hatalmas volt, hogy a Duna „vizet sem vihet” nekik. No és sokszor az emberek is „nagyobbak”, köztudott ugyanis, hogy a sok gyors kajának és az Európai Unióhoz képest kevésbé ellenőrzött ételeknek köszönhetően a lakosság jelentős százaléka túlsúlyos.
Washingtonban különben nem először jártam, így tudtam, hogy ha az ember megerőlteti magát, egy nap alatt gyalog bejárhatja az érdekesebb látnivalókat.
Láttuk az FBI épületét, egy igazi tűzoltósági laktanyát, elsétáltunk a Smithsonian Múzeumok és a Martin Luther King Könyvtár, valamint a Warner Theater előtt.
A több mint száz éve épült színházban rengeteg színész és előadó lépett fel az évtizedek folyamán, a bejárat előtti Hírességek sétányán a művészek aláírása márványba vésve olvasható: Paul Anka, Liza Minnelli, Bob Dylan, Johnny Cash, Prince, Frank Sinatra stb.
Amerikai tartózkodásunk alatt meghívóink jóvoltából egyik nap eljutottunk Pennsylvaniába is, a Delaware völgyében autózva az Appalache-hegység Bushkill Falls nevű vízesését néztük meg, majd a környéken túráztunk egyet. Nagy élményt jelentett számomra és régi vágyam volt, hogy a több mint negyven évvel ezelőtt földrajzórákon tanult Appalache-hegységbe jussak el. Ugyanilyen nagy élmény volt feleségem számára rokonaink házától mintegy negyedórányi autóútra Princeton városa és az ott található világhírű egyetem épületei, az oktatási intézmény egyik részlegének könyvtárába bepillantani. Princeton egy 2005-ös felmérés szerint az USA egyik legélhetőbb városa. A kis települést – amelyet az amerikai függetlenségi háború, azaz 1776 előtt alapítottak – nyugodtság, tisztaság jellemzi, a központban található egyetem ódon, patinás épületei egy régi angol városka világába repítettek vissza.
Amerikai tartózkodásunk utolsó harmadában Florida napsütötte déli részébe is eljutottunk. Repülőnk Atlantic Cityből indult – landolás előtt ott a Tropicana Casinót néztük meg, amelynek több mint tízemeletes parkolója volt. Az óceán partján különben egymást érik a híresebbnél híresebb kaszinók. A szerencsejátékról elhíresült várost régebb turisták tízezrei vonzották, a színes bőrűek azonban egyre többen lettek, a helységben magas lett a munkanélküliség, mint ahogy a szegénységi ráta is emelkedőben. Érdekes megemlíteni, hogy a Monopoly társasjáték utcanevei Atlantic City utcáiról kapták a nevüket.
Fapados járatunk Fort Laudardale-ben szállt le, itt volt a szállásunk is ugyancsak meghívó rokonaink jóvoltából.
Akik a téli időben New Jersey-ből délre utazva a napsütötte Floridában töltenek néhány hónapot. Az idény a nyári magas hőmérséklet és a hurrikánszezon miatt november végén kezdődik és áprilisig tart. Így a város nem volt annyira zsúfolt, ahogy fogalmaztak vendéglátóink.
Fort Laudardale számunkra nem ismerős – mondták gyerekeink. Ám amikor kezdtem sorolni az érdekességeket, tudnivalókat, amikor megismerkedtünk a várossal, rájöttek: nem akárhol tartózkodunk. A belváros alig 200 ezres, ám a megalopolis már több mint ötmillió lakossal rendelkezik. A településnek hajógyára van, az USA harmadik legforgalmasabb kikötőjével rendelkezik. Elvis Presley egyik kedvenc helye volt, több filmet is forgatott (Happy Girl, 1965), dalt is írt a helységről.
Fort Laudardale-t Amerika Velencéjének is nevezik, 480 km hosszú belvízi csatornarendszere van, mintegy 50 ezer hajó van bejegyezve, ebből 20 ezer jacht. A világ jachtforgalmának 17 százaléka itt bonyolódik le, a jachtturizmus központja, a luxus óceánjárók innen indulnak a karibi országokba. Amerikába való emigrálását követően különben ebben a városban élt Wass Albert is.
A csatornák mentén luxuslakások, 30–40 vagy akár 140 millió dolláros villák is láthatók külön jachtkikötővel, medencével.
A vízitaxival való többórás utazásunk során a hajóskapitányok sok érdekes információval láttak el: megmutatták, hol szokott állni Nicolas Cage hajója, a The Palms nevű ikertornyokban – amely a környék legmagasabb épületei – vásárolt apartmant többek között Winfrey Oprah, Dwayne The Rock Johnson és Tommy Hilfiger is. – Sokan vesznek itt ingatlant – magyarázta a vízitaxi idegenvezetője, aki katonaként megjárta Szerbiát, Afganisztánt és még Haitit is –, mert ha bejelentkeznek itteni lakosnak, jelentős adómentességet élveznek.
A kisebbik fiam egyik legnagyobb élménye viszont az volt, amikor megtudta, hogy rokonaink lakása, amely az intercoastal mellett található, szinte kőhajításnyira fekszik Lionel Messi villájától. Az Inter Miami focistájának jachtját és lakásának egy részét a vízitaxiról meg is néztük, a kapitány megállította a hajót, hogy az utasok fényképeket készíthessenek. De mi is az intercoastal? Egy hajózható, mintegy 60 m széles vízi út, amely a tengerparttal párhuzamosan fut, de védett, mert szigetek, félszigetek vagy mesterséges gátak választják el a nyílt óceántól. Jachtok, kisebb hajóforgalom használja óceáni hullámzás nélkül. Florida déli részétől egészen a kanadai határig terjed több ezer kilométer hosszúságban.
Egyik nap leautóztunk a mintegy 40 km-re délre fekvő Miamiba, a South Beachen végigsétáltunk a híres Ocean Drive-on, amely a világ egyik legismertebb Art Deco negyedén (Art Deco Historic District) halad keresztül. Az 1920-as–30-as évek stílusát idéző színes épületek sora díszíti. Egyik ikonikus hotele a Colony Hotel, előtte egy retroautó mellett állandóan fényképeződnek. Rengeteg bár, klub, kávézó és étterem található az utcán, gyakran szabadtéri teraszokkal. Az egyik ilyen helyről pizzázás közben figyeltük, hogy a szomszédos épületbe Lamborghinikkel és Ferrarikkal kizárólag fekete, aranyláncos személyek érkeztek karjukon tűsarkos, miniszoknyás csinibabákkal. – Mintha egy filmbeli drogdíler-találkozó lenne – mondtam halkan az asztal mellett, mire ismerőseink azt válaszolták, talán nem is állok távol a valóságtól.
Természetesen nem hagyhattuk ki a híres tengerpartot sem, Miami Beachen megmártóztunk az Atlanti-óceán rendkívül langyos vizében, élveztük a fehér homokot, a fiam elmondása szerint pedig Miamiban egy nap többet barnult, mint eddigi élete során összesen.
Mesebeli álomutazásunk képzeletbeli tortájának habját az jelentette, amikor rokonaink – akiknek sem szóban, sem másképp nem tudjuk eléggé megköszönni vendéglátásukat – utolsó nap elvittek Fort Laudardale legismertebb sétálóutcájára, a Las Olasra. A spanyolul hullámokat jelentő bulevárdon egy elegáns, sétálós, művészi világ vár a kíváncsiskodókra, akik egyedi, kis dizájnerboltok, galériák, ékszer- és divatüzletek, vendéglők és fagyizók közül válogathatnak a karibi világra emlékeztető, pálmafákkal szegélyezett, különleges megvilágítású Las Olason. A nyitott, színes városnéző diszkótaxizás után mi a fagyizásra szavaztunk.
Egyes emberek genetikailag hajlamosak lehetnek arra, hogy csak egyféle nemű gyermeket hozzanak világra – erre utalnak az Egyesült Államokban elvégzett új kutatási eredmények, amelyekről a Science News című tudományos portál számol be.
Harmadik alkalommal rendezte meg a budapesti Reménység Szigetén a Kárpát-medencei Konfirmandus Tábort az Erdélyi Gyülekezet. Az egyhetes esemény nem csupán egy nyári együttlét volt, hanem lelki kaland, és a jövő református nemzedék fontos mérföldköve.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.