HIRDETÉS

Egyházi, politikai összefogással Európáért

Makkay József 2018. január 05., 17:25 utolsó módosítás: 2018. január 05., 17:33

Tőkés László európai parlamenti képviselő nemrég ünnepelte első EP-mandá­tumának tízéves évfordulóját. A volt református püspökkel a román egyesülési centenáriumról, az erdélyi magyar-magyar párbeszédről, a reformáció üzenetéről, 1989 örökségéről és Európa lehetséges jövőjéről beszélgettünk.

Tőkés László Brüsszelben, az Európai Parlament épülete előtt: nincs fogékonyság a magyar ügy iránt Fotó: Mohácsi László Árpád

– 2018 a román egyesülés centenáriumának éve, ami még jobban felforrósítja a levegőt a többség és a kisebbség viszonyában. Hogyan látszik mindez Brüsszelből?

– Véleményem szerint ezt a fajta román propagandát ugyanaz a közömbösség sújtja, mint a másik oldalon, a magyarság érdekérvényesítő megnyilatkozásait. Legutóbb Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke járt az Európa Parlament néppárti ülésén – tagpárti elnökként egyik este ő volt a díszvendég –, és azonnal leütötte az alaphangot a 2018-ban százéves „nagy egyesülés” kifejezést használva. De több román képviselő is beszélt az előkészületekről. Úgy gondolom, nem a centenárium megünneplése érdekli őket elsősorban, hanem Románia európai pozicionálása. Miközben az ország minden szempontból sereghajtó az uniós tagállamok között, figyelemelterelő ünnepi zajongás történik.

HIRDETÉS

– Lát-e magyar válaszstratégiát a román centenáriumra?

– Ebből a szempontból egyfajta kettősség jellemzi mind a magyarországi, mind a romániai magyar politikát. Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter együttesen vetették el a román nemzeti ünnepnek, december elsejének a megünneplésében való részvételt. Időről időre megszólal Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, és keménykedő stílusban védelmezi a magyarság becsületét, és a gyulafehérvári pontok alkotmányba-illesztésének szükségességét hangoztatja. A magyar kormány támogatja ezt a fajta RMDSZ-magatartást: a Fidesz–KDNP kabinet már-már egyoldalúan az RMDSZ politikájának az oldalára állt, és ezzel együtt az RMDSZ hűségnyilatkozatot tett a magyar kormánynak. Ezzel szemben az RMDSZ politikai diskurzusa teljesen mást hirdet. Egyet mondanak, és mást tesznek.

Polgári óévbúcsúztató Nagyváradon december 17-én: a volt püspök meggyújtja a harmadik adventi gyertyát Fotó: Mohácsi László Árpád

– Mekkora szerepe lehet az RMDSZ-nek a román–magyar viszony javulásában?

– A magyar kormány oldaláról megértem ezt a megelőlegezett bizalmat, mert Magyarország mai nemzetközi helyzete megköveteli, hogy Romániával megtalálja a modus vivendit. Erre alkalmas módszer az RMDSZ-szel való kibékülés és együttműködés, az RMDSZ-szel szemben viszont szigorúbb vagyok. Ezt a kétkulacsos politikát nem lehet folytatni. Nem lehet egyszerre kinn és benn is lenni. Románbarát, asszimiláns politikát folytatni, és naponta elsírni a magyar bánatot. Például nem lehet magyar ember a román képviselőház külügyi bizottságának az elnöke, mert ez bizalmi állás, titkosszolgálati bekötésekkel.

Románia államelnöke, Klaus Johannis sem lehet egyszerre jó német és a román nacionalistákon túllicitáló román hazafi. Választania kell a kettő között.

Nem tudom elfogadni ezt a kétarcúságot, ez nem vezet célra. Ki kell tenni a kártyákat az asztalra, és el kell végre dönteni, melyik oldalon állunk, és milyen nemzetpolitikai álláspontot képviselünk.

– A 2017-esztendő hosszú egymás melletti elbeszélés után fordulatot hozott az erdélyi magyar pártok közötti párbeszéd újraindulásával. Van remény arra, hogy az együttműködés állandósuljon?

– 2003-ig az RMDSZ-en belül, 2003-tól mintegy eltávolíttatva az RMDSZ-ből próbáljuk nemzeti érdekeinket érvényesíteni. Meggyőződésem, hogy az RMDSZ politikájára is nagy hatással volt nemzeti politizálásunk. Még hogyha nem is sikerült életképes politikai alternatívát teremtenünk, a politikában az egészséges ellenzéki jelenlét mintájára munkánk meghatározó volt. Mi emeltük ki a szőnyeg alól az autonómia ügyét és mi éltetjük. Tetszik, nem tetszik, az RMDSZ-nek ezt komolyan kell vennie. És nemcsak a választásokon, amikor szavazatot lehet vele gyűjteni, hanem folyamatosan kénytelen szembesülni az autonómia ügyével. Ezek a meggondolások vezérelnek egész tevékenységünkben. Ebben a félévben is számtalan esemény, gyűlés, konferencia zajlott. Még a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács tevékenysége is felerősödött. Nem utolsó sorban ennek köszönhető, hogy a sajnálatosan zátonyra futott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum helyett létrejött az Erdélyi Magyar Autonómia-kerekasztal, amelynek Szili Katalin a nem hivatalos elnöke. Miniszterelnöki megbízotti minőségében igyekszik mind az országokon belüli, mind a Kárpát-medencei autonómiapolitikát koordinálni. Most állunk azon a ponton, hogy az RMDSZ-szel megvalósult októberi magas szintű kapcsolatfelvétel nyomán – a háttérben folyó egyeztetéseknek és együttműködésnek köszönhetően – egyetértésre juthatunk az autonómia minimumáról, illetve az autonómia ügyében szükséges lépésekről. Ha ez megtörténik, akkor elmondhatjuk, hogy amit elveszítettünk a réven, azt behoznánk a vámon.

Tőkés László: nem tudom elfogadni a kétarcúságot Fotó: Mohácsi László Árpád

Immár nem a rivalizálás jellemezné az RMDSZ és az erdélyi magyar polgári oldal viszonyát a magyar kormány és az általános nemzetpolitika vonatkozásában, hanem az RMDSZ-t is magunkkal húzva sikerülne megvalósítani a régen óhajtott együttműködést.

– A protestáns egyházak a reformáció 500 éves évfordulóját ünnepelték. Református lelkipásztorként és volt püspökként hogyan látja, az erdélyi protestáns egyház mennyire él a megújulás lehetőségével?

– A kommunizmus 1989-es bukása után, az egyházaink felszabadulását követő időben sokkal erőteljesebb volt a reformáció szellemében való egyházi megújulás kívánsága és lendülete. Jelképes, hogy a volt rossz emlékű nagyváradi püspök, Pap László tízezer magyar Bibliát küldött papírmalomba a nyolcvanas években. Úgy éreztük, itt az alkalom, hogy Luther Márton szavaival élve az egyház mintegy 40 évig tartó babiloni fogságát követően talpra álljon, megszabaduljon torzulásaitól, kiegyenesedjen, és visszatérjen a Bibliához. Ez a folyamat egészséges módon beindult nemcsak a protestáns, hanem a katolikus egyházban is, hiszen a 16. században nemcsak a protestáns egyházak jöttek létre, hanem a katolikus egyház is megújult. A hitbeli, erkölcsi és szervezeti megújulás egész egyházi életünkre jellemző volt, és tovább tartott, mint a magyar nemzetpolitika kezdeti hőskora.

– Hol bicsaklott meg a rendszerváltás után ígéretesen elkezdődött erdélyi egyházi megújulás?

– A kétezres évek végére a megújulási folyamatot leszerelték. A magyar politikával és közélettel hamarabb el tudtak bánni, míg autonómiájuk és önállóságuk révén egyházaink tovább talpon maradtak. Jól látható volt, hogy a külső és belső politikai körülmények – a tovább élő kommunizmus kényszerítő hatása és a titkosszolgálati viszonyok továbbélése – miatt egyházaink is megtorpannak, és az ígéretes kezdethez képest visszaesnek.

– Az ötszáz éves reformáció ünnepségsorozata és maga a kerek évforduló ténye mennyire jelenthet új kezdetet?

– A reformáció megünneplése kicsit a rendszerváltás időszakának a déjà vu élményét kelti bennünk. Akkor volt alkalmas idő a megújulásra, a mostani látványos évfordulói rendezvények sokszor kötelező utóérzéseket jelentenek számomra, a megújulásnak a reformáció szellemében kötelező emlegetését. Valójában mindenkor a megújulás útján kell járnunk, mindig az egyház reformjára kell törekedni. Ez száz, háromszáz és ötszáz év után is érvényes. Önmagában nagyon helyes folyamat ez, de a fesztivizmus talán felülmúlja a kilencvenes évek elejének törekvéseit és megmozdulásait. Mindazáltal nagyon hasznos és szükséges dolog az ötszáz éves évfordulót ünnepelni. Nagy dolog, hogy a Reformáció Emlékbizottság révén a magyar kormány tavaly országos szintre emelte a megemlékezést.

A sok-sok felmutatott érték, a felelevenített hagyomány, a láthatóvá tett gazdag reformációi örökség, a rengeteg rendezvény, kiállítás és megnyilatkozás megteszi a maga munkáját, és áldást fog jelenteni egyházaink életében.

Az más kérdés, hogy a mostani nemzetközi politikai helyzetben milyen hatást tud kifejteni az évforduló. Példának okáért az Európa identitását veszélyeztető migráció, az európai keresztény gyökerek megszakadása, illetve Európa önfeladásának körülményei között tényezővé tud-e válni a reformáció szellemisége? A protestáns egyházak vajon tényezővé tudnak-e válni abban, hogy ezt a súlyos fenyegetettséget kivédjük, és a válságot túléljük. Gondoljunk a Vatikánra: vajon Ferenc pápa egyházpolitikája mennyire jelent hatékony választ a mai európai helyzetre és a válságra?

– Európa jövője szempontjából mennyire értékelődhetnek fel Kelet-Európa egyházai, amelyek egyre határozottabban állnak ki Európa önfeladása ellen?

– Miközben a posztkommunizmussal szembeni magatartásában és a rendszerváltozás folyamatában egyházainkkal elégedetlen vagyok, nyugat-európai viszonylatban elismeréssel látom kiállásukat. Egyházainkat a megpróbáltatások teszik érzékenyebbé az iszlamizáció, a migráció és a nyugat-európai kereszténység hitehagyásával szemben. Mi, akik már túléltük az ateista ideológia uralmát, jobban fel vagyunk vértezve az anyagelvű, szekuláris ateizmus kihívásaival szemben. Az Unió keretében nagyon fontosnak tartom egyházaink jelenlétét és hithűségét. Ezt a V4-ek politikájával vonnám párhuzamba. Ahogyan a visegrádi országok egészségesebben tudnak viszonyulni korunk kihívásaihoz, a Nyugat-Európára nehezedő válsághoz, egyházainknak is komoly hozzájárulása van az Unióhoz, elsősorban azzal, hogy az európainak nevezett értékeket nem kettős mérce szerint, hanem eredeti mivoltukban vallják, képviselik, és amennyire tudják, érvényesítik is. Elégtétellel mondhatom, hogy az ortodoxok lesznek az utolsók, akik bedőlnének a családellenes vagy polkorrekt irányzatoknak. Ilyen szempontból még a római álláspont is lágyabb, mint az ortodox egyházak kiállása. Nagyon fontos volna tehát, hogy egyházaink megerősítsék és kiszélesítsék ökumenikus együttműködésüket, és ténylegesen szerepet tudjanak vállalni az európai kihívásokkal szembeni küzdelemben. Mondom ezt úgy is, mint az EP volt alelnöke, aki az EU és az egyházak közötti együttműködésre vonatkozó jelentést dolgoztam ki az európai szerződés 17. pontjának megfelelően. Ezt kellene tartalommal megtölteni, de semmiképpen nem kéne engedni, hogy az Európai Bizottság legyűrje az egyházakat, és mint a V4-eket megpróbálja bekényszeríteni saját politikájának ernyője alá.

– Ön szerint akár uniós szakadáshoz vezethet, ha a mai migrációs politikát semmiképp nem sikerül megállítani?

– Amikor arról volt szó, hogy egyes protestáns egyházak le-galizálni akarták az azonos neműek házasságát, püspökként azt mondtam: ha ez megtörténne, akkor nekünk ki kell lépnünk a Reformátusok Világszövetségéből, mert egy ilyen vegyeskereskedésben nem vehetünk részt. Vannak olyan ősi, a természet és az Isten törvényén, a Szentíráson és a keresztény tanításon alapuló értékek, amelyekből nem engedhetünk. Valahol itt van a szakadási pont az Európai Unió és a tagországai között is.

– Ön volt a kulcsszereplője az 1989-es temesvári népfelkelésnek, amely elvezetett a rendszerváltáshoz. Napjainkra a román közélet hátat fordított e történelmi igazságnak, az ön szerepét csak elvétve említik. Hogyan viszonyulnak ehhez a román forradalmárok, akik ismerték akkori kiállását?

– A román kommunisták azt a Metternichnek tulajdonított elvet alkalmazták, hogy ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére. A nomenklatúra és a Szekuritáté teljes mellszélességgel a forradalom élére állt, olyannyira, hogy a forradalmárigazolványok birtokosainak jelentős része bizton nevezhető ellenforradalmárnak, szekusnak vagy szekus besúgónak. Így lett az emberarcú kommunizmus első számú képviselőjéből, Ion Iliescuból forradalmár. Ha ő forradalmár, akkor én nem vagyok az. Nyilván, annyira összekeverték az ocsút a búzával, hogy azt csak a Jóisten tudja majd elválasztani az utolsó ítéletkor. Ez volt a cél: lejáratni a forradalom értékeit és hiteles személyeit, összekeverni az opportunistákkal, az árulókkal, és a régi rendszer híveivel.

Nem csoda, hogy nekem is ez a sors jutott, amely Románia csillagának a megvonásában tetőzött. Ez lényegében a temesvári felkelésben játszott szerepemnek a teljes megtagadása és az egész temesvári felkelésnek és forradalmi megmozdulásnak a lejáratása.

Mára már magányos harcosok visszaszorított ügyévé vált a ’89-es forradalomnak nevezett országos megmozdulás képviselete és folytonosságának továbbvitele. A Temesvár Társaság is magányos társaság lett: olyan ritka csoportosulások közé tartozik, mint a bukaresti December 21. társaság. Maradt néhány szervezet és személyiség, a szellemi és erkölcsi épségét megőrzött egykori forradalmár, akik a folytonosságot biztosítják. A román társadalmat valójában már nem érdekli 1989. Csalódott benne, mert nem teljesítette az elvárásokat, a reményeket vagy éppenséggel az ígéreteket. A legnagyobb baj, hogy az össztársadalom érdektelensége megfullasztja a forradalom örökségét, és ezen nagyon nehéz változtatni.

– Ezzel magyarázható, hogy ma már nincs társadalmi igény a kommunizmussal történő szembenézés és a szekuritátés múlt átvilágítására sem?

– Úgy tűnik, hogy a megbukott román titkosszolgálat, a Szeku­ritáté újraalakuló és átkeresztelt rendszerén egy pillanatig sem engedte ki kezéből az átvilágítást. Ellenőrzés alatt tartotta, adagolta, irányította, látszatát keltette az átvilágításnak, másfelől megakadályozta a tényleges átvilágítást. A bukaresti hatalmi harcok hátterében a titkosszolgálat különféle erőcsoportjainak küzdelmét látom.

A régi Szekuritáté viaskodik a változóban lévő új román titkosszolgálattal. Egymással birkóznak, és befolyásuk alatt tartják az egész pártéletet.

Nemcsak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség mögött látjuk ott a mostani titkosszolgálat erőit, hanem ott feltételezhetjük a Szociáldemokrata Párt mögött is. Sok mindenről beszélnek, valójában azonban egy kamarillapolitikáról van szó: a hatalmi vetélkedés mögött mindenféle struktúrák és személyi összetevők húzódnak. Ebben a kamarillapolitikában sajnos minden román párt egyetért és együttműködik.

– Harcostársaival közösen ünnepelték nemrég első EP-mandátumának tízéves évfordulóját. A következő EP-választásokon indul-e újabb mandátumért? 

– Újabb mandátumot már nem vállalok. Úgy gondolom, hogy az európai parlamenti választásokat nagy veszély fenyegeti. A most uralmon levő európai uniós brüsszeli bürokrácia és az Európai Parlamentben többségben lévő balliberális erők összefogása arra irányul, hogy kiszűrjék az enyhén szólva kritikus, de az ő szavaikkal szólva szélsőséges és populista erőket. A valóságra lefordítva ez azt jelenti, hogy ki akarják szűrni a migrációellenes és a balliberális-ellenes politikai erőket az Európai Parlamentből. Véleményem szerint ez nem fog sikerülni, de minden lehetséges eszközt bevetnek ügyük érdekében.

 

Az archimedesi pont: Tőkés László
„Megjön Mihály a repülőtérről, ahol két lányát búcsúztatta. Örömmel »panaszkodik«, mennyire hirtelenül ért véget a család nyugalma. Leülünk az irodában, ahol a telefax szólal meg igen gyakran.
– Honnan, milyen forrásból hallott először arról, hogy Romániában kitört a forradalom?
– Először a rádióban hallottam a temesvári tüntetésről, aztán a tévében is. Feleségem attól kezdve félóránként hallgatta a híreket, és mindenről beszámolt nekem.
– És hirtelen átforrósodott a telefondrótja...
– De még mennyire! Olyannyira, hogy éppen most várom a telefonszolgálat embereit, mert meg kell változtatnom a számot. A világ minden részéről hívnak éjjel-nappal...
– Mi a véleménye arról, hogy az egész forradalom Temesvárott, egy református lelkész, egy magyar ember otthona körül kezdődött?
– Nagy dolog, hogy ez a szerény lelkész bizonyult annak az archimedesi pontnak, amelyre támaszkodva az egész román rezsimet ki lehetett fordítani a sarkából! Már korábban lelkesen figyeltük Tőkés lelkész bátor helytállását. Lassacskán – Prága, Berlin, Szófia után – érezni lehetett, hogy valami van a levegőben, de a sebesség, amellyel ez a forradalom kitört, majd győzött, teljesen meglepett engem. Ismétlem: hallatlanul nagy benyomást tett rám Tőkés László bátorsága. Hiszen ő kezdte az erőszaknélküliség krisztusi eszközeivel a forradalmat, ő és magyar gyülekezete, s a román lakosság később ugyan, de lelkesen csatlakozott hozzájuk. Mi tudtuk, hogy a Magyar Televízió „bombázta” ezt a vidéket, Temesvárt, Aradot, Nagyváradot, Szatmárt, az emberektől rengeteg jelzés érkezett hozzám is, hogy a Panoráma adásaiban láthatták Tőkést is, meg az énrólam készített filmjüket is. Azt hiszem, ennek nagyon nagy és áldásos hatása volt. S ha hozzávesszük, hogy az események felgyorsultak egész Kelet- és Közép-Európában, akkor nyilvánvaló, hogy a románság hatalmas bátorítást, erkölcsi segítséget kapott.
– Így látja?
– Igen. Nem akartak utolsók maradni, akikre ujjal mutogat a világ, hogy »na, ti vagytok a leggyávábbak!«”

(Részlet Sugár András És mit mond Mihály király című kötetéből)
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS