Toró T. Tibor: december elseje nem ünnep számunkra

– Kolozsvári sajtóértekezleten jelentette be, hogy feljelentést tesznek egy román párt elnöke ellen, aki Kelemen Hunor állampolgárságának megvonását kérte az RMDSZ elnökének egy interjúban megfogalmazott véleménye miatt, miszerint az erdélyi magyarságnak nincs mit ünnepelnie december elsején. Mennyire szokatlan lépés ez a néppárt részéről?

nem csak beszélünk róla. Bár ezt a lépést sokan szokatlannak vagy meglepőnek nevezték, én inkább természetesnek tartom. Egy közéleti ember, aki történetesen az RMDSZ elnöke, a nyilvánosság előtt megfogalmazott egy mondatot, amellyel – megkockáztatom – közösségünk döntő többsége egyetért. Hogy ezt őszintén és meggyőződésből vagy „érdekből és számításból” tette, én nem tudom, de ebben az esetben nem is fontos. Az ennek nyomán született reakció viszont közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre alkalmas. Lépésünkkel nem az RMDSZ mellett álltunk ki, még csak nem is annak elnökét akartuk megvédeni, bár a politikus is emberből van és a szolidaritás jól eshet neki is. Mi saját közösségünk mellett állunk ki, mert az ilyen megnyilvánulások veszélyeztetettje elsősorban a saját értékeihez és identitásához ragaszkodó, abból engedni nem akaró egyén, aki közösségében szeretne megmaradni és jövőt teremteni szülőföldjén.

– Hogyan vélekedik, a jövő évi román centenáriumi ünnepség kapcsán az erdélyi magyarságnak van mit ünnepelnie 2018-ban?

– Egyértelmű, hogy december elseje számunkra soha nem lesz ünnep.

Tudta azt jól az 1989 decembere utáni rendszerváltozást levezénylő politikai elit minden tagja – amikor ezt a dátumot és a hozzá köthető történelmi pillanatot választotta Románia nemzeti ünnepének –, hogy ez a nap nem békét, kölcsönös tiszteletet és együttműködést, hanem bizalmatlanságot és viszályt kódol Bukarest és az erdélyi magyarok viszonyában. Tudomásul vettük, mint annyi minden mást az „eredeti” román demokrácia vívmányai közül, és megpróbálunk együtt élni vele. De örömre és ünneplésre tényleg nincs okunk. Mint ahogyan szerintem nincs oka ezen a napon ünnepelni Erdély egyéb népeinek, köztük a transzilván értékrendet magukénak valló románoknak sem. De

abszurdba hajlik a szász származásával hivalkodó, megnyilvánulásaiban viszont időnként a mélyromán nemzetféltőket is lepipáló Klaus Johannis államelnök kijelentése is, hogy az erdélyi szászok együtt fognak ünnepelni román testvéreikkel a jövő évi centenárium alkalmával.

Kinek a nevében beszél? Annak a néhány ezernek, aki még itthon maradt vagy annak a több százezernek, akiket darabszámra kivásároltak az elmúlt évtizedekben? És mit is fognak ünnepelni? Hogy sikerült szétverni egy közel milliós államalkotó, évszázadokon át értéket teremtő közösséget?

– Lát-e esélyt a megbékélésre?

– Megbékülni a helyzettel és kigyógyulni a Trianon-szindrómából csak akkor tudunk, ha alkotmányos garanciákat kapunk – mint ahogyan erre ígéret született száz évvel ezelőtt – közösségi jogainkra, a közösségi autonómiák közjogi rendszerére. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, semmi okunk az ünneplésre december elsején. Aki pedig ennek hiányában képes erre, az vagy képmutató politikus – sajnos eleget ismertem ilyet az RMDSZ soraiban is –, vagy asszimilált magyar.

– Hosszú évek óta idén először egy vita erejéig ültek közös asztalhoz a néppárt és az RMDSZ ügyvezető elnökei Tusnádfürdőn. Az ott elhangzottak szellemében mindkét fél nyitottnak mutatkozott a párbeszédre. Lesz-e ennek folytatása?

– Ha rajtam múlna, bizonyosan lenne, hiszen van elég olyan feladat, amely esetében egyről kettőre csak együtt juthatunk. Ehhez viszont szakítani kellene a kizárólagosság doktrinájával – erre az RMDSZ jelenlegi ügyvezető elnökénél felfedezni véltem némi hajlandóságot. Remélem, komolyan gondolta, és nem csak kommunikációs fogás volt részéről. Ezt a közeljövő dönti el. Vannak bíztató jelek, de azért ránk férne néhány konkrét pozitív gesztus. Például szívesen állunk a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés mellé, és európai szövetségeseinket, az Európai Szabad Szövetség tagpártjait is erre biztatjuk. Mint ahogyan szívesen dolgoznánk együtt az önkormányzatok keretében is az RMDSZ tanácsosaival bizonyos közösségi ügyekben. Viszont azokkal, akik képesek keresztbe tenni még egy nemzeti ünnepi rendezvénynek is csak azért, mert a néppárt képviselői kezdeményezték – mint ahogyan történt ez legutóbb Nagyváradon –, azokkal nehezen fog találni a szó.

– A tusnádfürdői vitán elhangzott, hogy a néppárt szavazói magja talán soha nem szavazna az RMDSZ-re. Ők vajon mennyire nézik jó szemmel az RMDSZ vezetőivel újrainduló párbeszédet? Kap-e ezért kritikát a párton belül?

– Igen, sokan vannak – és nem csak a néppárt támogatói között – olyanok, akik szerint az RMDSZ nem érdemel több esélyt, elég lehetősége volt bizonyítani rátermettségét és elkötelezettségét az elmúlt 27 évben. Megértem bizalmatlanságukat és kiábrándultságukat, azt, hogy sokan már nem az RMDSZ-től, sőt egyesek már nem is a politikumtól várják a megoldást. Nekik próbál a néppárt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal, továbbá a kisebbségi jogvédő szervezetekkel együttműködve alternatívát kínálni, hogy ne kelljen a Bukarest-központú román pártoknál keresgélniük, mert tudjuk, ott még a számunkra fontos kérdések helyes felvetéséig sem jutottak, nemhogy a helyes válaszokig. Vannak viszont ügyek, amelyekben egyrészt csak a politikum kínálhat megoldást, másrészt pedig közös fellépés nélkül kudarcra vagyunk ítélve. Ezért

arra kérem a szkeptikusokat, ne zsigerből utasítsák el az együttműködést, hanem mindig az ügyet nézzék.

– A Magyar Polgári Párt háromszéki parlamenti képviselője nemrég úgy fogalmazott: ha az RMDSZ nem nyújtaná be az autonómia törvénytervezetét, ezt megteszi ő maga. Ön szerint esély-e vagy nyűg az RMDSZ–MPP koalíció számára ez a törvénytervezet?

– Az RMDSZ vezetői, amikor saját székelyföldi autonómiatervezet kidolgozása mellett döntöttek, tulajdonképpen azt az egységet bontották meg, amelyet a Székely Nemzeti Tanács ebben a kérdésben kialakított a belső népszavazás megszervezésével. Ennek során több mint 210 000 székelyföldi polgárt sikerült a saját törvénytervezetű mögé felsorakoztatni. Ha az RMDSZ javítani akarta volna az SZNT tervezetének szövegét, megtehette volna célzott módosító javaslatokkal, és akkor most nem beszélnénk két székelyföldi autonómiastatútumról azt a közvélekedést támasztva alá, hogy a székelyek nem is tudják, mit akarnak. Ez rendkívül káros helyzet, de most még orvosolható lenne, ha az RMDSZ meghatározó vezetői elfogadnák ezt a szemléletet. Ha az MPP képviselői ez irányba terelnék az autonómiáról szóló diskurzust, az ügyet szolgálnák. De én nem látom ennek szándékát. Inkább azt érzem, hogy az SZNT elnökére és vezetőire próbálnak nyomást gyakorolni: fogadják el az új helyzetet, illetve az autonómiastatútum benyújtásának időszerűtlenségéről próbálják meggyőzni a választópolgárokat. Ha a nevezett háromszéki képviselő e kérdésben tiszta vizet tudna önteni a pohárba, például úgy, hogy egyenesen beszélne arról, melyik tervezetben gondolkodik és azt milyen formában fogja a parlament elé terjeszteni, tisztábban látnánk. Egyelőre azonban csak sumákolást és ködösítést érzek mind az ő, mind pedig az RMDSZ állásfoglalásaiban. Ez azt erősíti bennem, hogy az MPP egyre rövidebb sugarú pályán gravitál az RMDSZ körül, de az is lehet, hogy már belezuhant, csak a közvélemény ezt nem vette észre. Az egész autonómiaügy pedig számukra inkább szavazatgyűjtő kommunikációs kampányfogás marad, mint reálpolitikai cél.