„Megmentik” Romániát a szétszakadástól

– A szenátus meglepetésszerűen napirendre tűzte a nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló törvénytervezetet, amelyet Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, Sógor Csaba szenátor és a törvénykezdeményező Toró T. Tibor 2004 júniusában nyújtott be a román parlamentbe. A képviselőház 2004. szeptember 28-án utasította el. Hogyan emlékezik a 16 évvel ezelőtti történetre?
– Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), majd ennek résztestületeként megalakult és később önállóvá vált Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2003-ban azzal a céllal jött létre, hogy intézményes gazdája legyen az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek. Az EMNT ügyvivő testületének vezetőiként Szilágyi Zsolt képviselőtársammal azt a feladatot kaptuk az EMNT kezdeményezőjétől, Tőkés Lászlótól, hogy az addigi hazai és nemzetközi tapasztalatot felhasználva – elsősorban dr. Csapó I. József szenátor által kidolgozott dokumentumokat és Bakk Miklós politológus tervezeteit –, szervezzük meg és tereljük mederbe a különböző közösségi autonómiaformáknak konkrét jogszabályi keretet adó műhelymunkát.

Az RMDSZ-frakció azonban nem vállalta fel ennek hivatalos képviseletét, ez nem fért bele az Adrian Năstase által vezetett PSD-kormány és az RMDSZ vezérkara közötti paktumba, ezért hónapokig tartó belső viták után az RMDSZ akkori belső ellenzékének számító néhány parlamenti képviselő egyéni indítványként nyújtotta be.

– Dióhéjban mit tartalmaz a 16 év után előkerült törvénytervezet?
– Két jogszabály-tervezetről van szó. Az egyik egy kerettörvény-tervezet, amely elfogadása esetén megteremtené a személyi elvű – széles értelemben vett kulturális – autonómia intézményének jogi kereteit minden, Romániában számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség számára. Ennek alapján minden kisebbségi közösség politikai képviselete kidolgozhatja, és a törvényre emelés szándékával a parlament elé terjesztheti a saját közösségi igényeihez szabott kulturálisautonómia-statútumát, benne mindazon közjogosítványok felsorolásával, amelyeket a jogszabály alapján az állam különböző hatóságai átadnak vagy közösen gyakorolnak az illető nemzeti közösség által általános és közvetlen választásokon létrehozott testületeknek.

A másik tervezet sajátosan a magyar közösség kulturális autonómiájának adott konkrét formát, ahogyan azt az EMNT a munkacsoport előterjesztése alapján elfogadta. Nyilván a legnagyobb és legösszetettebb államalkotó nemzeti közösségről lévén szó, a kerettörvény által adandó lehetőségek maximális kihasználásával.

– 2008-ig volt parlamenti képviselő az RMDSZ színeiben. A törvénytervezetnek mi lett a sorsa az elmúlt másfél évtizedben?
– Mint említettem, nagy viták előzték meg a tervezetek előterjesztését, mind a képviselői frakciókon belül, mind a nyilvánosságban, hiszen az RMDSZ vezérkarának érdekérvényesítő elképzeléseibe nem fért bele az autonómia ügyének képviselete.

ennek fejében az anyanyelvhasználati jogok területén történtek kisebb előrelépések. A mi álláspontunk az volt, hogy meg kell fogalmazni a hosszú távú stratégiai megoldást és folyamatosan napirenden tartani. Beszédes tény, hogy akik a tiltás ellenére éltek képviselői jogukkal, és vállalták a beterjesztést, azóta mindannyian kikerültek a tulipán ernyője alól. Ami a törvénytervezetek sorsát illeti, azok a képviselőházi elutasítás után még 2003 őszén átkerültek a felsőházba – a közigazgatást érintő jogszabályok esetében a szenátus a döntéshozó kamara –, és mostanáig valamelyik bizottsági fiókban porosodtak, mert sem akkor, sem az azt követő parlamenti ciklusokban nem volt szándék napirendre tűzésükre és megvitatásukra. Mostanáig.

– Az RMDSZ által később benyújtott kulturális autonómiatörvény miben különbözik, illetve miben hasonlít a 2004-es törvénykezdeményezésükhöz?
– Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az RMDSZ kodifikációs műhelyében született és a Tăriceanu-kormány által 2005-ben előterjesztett kisebbségi törvényt a mi kezdeményezéseink katalizálták. Igazából nem lehet kulturális autonómiatörvénynek nevezni, mert nem az, annak ellenére, hogy a nyelvhasználati jogok összegyűjtésén túl van egy rövid fejezete, amelynek címe a kulturális autonómia szóösszetételt tartalmazza. De amit ennek ürügyén megfogalmaz, köszönő viszonyban sincs a mi tervezetünkben részletesen kidolgozott intézményi rendszerrel. Nem véletlenül kérte az akkori autonómiapárti politikai közösség és civil társadalom – beleértve a magyar történelmi egyházak elöljáróit is – a tervezet visszavonását. Akkor még képviselőként megpróbáltam előző tervezeteink alapján módosító indítványokkal kijavítani a törvény hiányosságait, de az igyekezet hiábavalónak bizonyult. Végül az egész tervezet a fiókba került, még ilyen megcsonkított formában sem nyerte el az akkori és az azóta hatalomra került különböző színezetű román kormánypártok egyetértését.

– Mivel magyarázza autonómia­törvényeink mostani, meglepetésszerű felsorakoztatását, majd gyors elutasítását a bukaresti törvényhozásban?
– Tulajdonképpen örülni kellene, hogy tervezeteink végre – 16 évnyi Csipkerózsika-álomból felébresztve – napirendre kerülnek. Mégsem tehetjük ezt felhőtlenül, mert világosan látszik a szándék. Én is úgy látom, hogy

Erről szól a pártok között zajló szocialista munkaverseny: ki tudja a leghangosabban elutasítani a magyar autonómiatörekvéseket, és ezáltal megmenteni az ország szent földjét a szétszakítástól. És ebben az alaphangot éppen az államelnök adta meg. Abszurdnak látszik, de amíg működik, a román politikai szereplők használják. A gyakorlat mindeddig azt mutatta: a magyarkártya kijátszása rövid távon mindig hozza a remélt politikai hasznot. Sajnálatos, hogy a jelenleg kormányzó párt politikai kommunikációs kreativitása is csak erre képes.

– Klaus Iohannis román államfő magyarellenes kirohanásaira sokan keresik a választ. Ön szerint mi áll ennek az eldurvult hangnemnek a hátterében?
– Az államelnök megválasztása óta semmilyen, még legapróbb gesztust sem tett az őt döntő többségben kétszer is megválasztó magyar szavazók felé. Személyes tapasztalatom is az – nagyszebeni polgármesteri korszakában volt alkalmam együtt szerepelni vele egy-két konferencián –, hogy a román egységes és homogén nemzetállami szemlélet lelkes híve, és ez nem kevés önigazoló magyarfóbiával párosul. Mindazon által Corneliu Vadim Tudor szerepében hamis és mesterkélt, nyilvánvalóan politikai számítás van mögötte: így próbálja válságkezelésben elégtelenül teljesítő pártja bizalmi indexének zuhanását megállítani. Ennek azonban ára van:

– Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnökeként hogyan látja autonómiatervezeteink romániai lehetőségeit?
– Ezek az idők nem kedveznek az autonómiatörekvéseknek, az bizonyos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy erről le kell mondani. Éppen az ellenkezője igaz: össze kell zárni a stratégiai cél körül. Ennél jobbat azóta sem találtunk ki. Elutasításában annyira mélyre süllyedt a román politikum, hogy született idealizmusom azt mondatja velem, ennél már nincs lejjebb, a kiút csak felfele vezet. Kitörési pont lehet a helyét és hatékony szervezeti formáit kereső román transzilvanizmus, amely a járvány által okozott gazdasági válság közepette felerősödhet. Az Erdélyi Magyar Szövetség megszületése pedig azt a kétpólusú, a verseny és a munkamegosztáson alapuló magyar–magyar együttműködés megteremtésének az esélyét növeli, amelynek kontúrja halványan már mutatkozik, de amely nélkül nem lehet eredményes a magyar nemzetpolitika sem. Aki támogat minket ezen egységteremtő szándékban, az az autonómia ügyét támogatja.

– A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének sikeres aláírásgyűjtése esetén mennyire kezdődhet új korszak az autonómiaküzdelemben?
– Ha csak Európától várjuk a megoldást, bizonyára továbbra is csalódni fogunk, ahogyan az elmúlt 30 évben néhányszor már megtörtént. Ugyanakkor nem mondhatunk le semmilyen eszközről, ami közelebb vihet stratégiai célunkhoz. Ilyen a két európai polgári kezdeményezés. A Minority Safe Pack, amely teljesítette az Európai Bizottság által előírt feltételeket, és amely a nyelvi-kulturális identitás védelmének a gyakorlatát próbálja kötelező jogi erőre emelni az Unióban. A Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott kezdeményezés – amelynek sikerre vitele most, ezekben a napokban dől el – a nemzeti régiók, köztük a Székelyföld fejlődésének esélyegyenlőségét hivatott megteremteni a megfelelő kohéziós politikák alakításával. Az Európai Bizottságot az uniós szerződések szelleme kötelezi a járvány okozta hátrányok miatt a leadási határidő meghosszabbítására.

Ha ez sikerül, már önmagában akkora önbizalmat adhat közösségünknek, amely új korszakot eredményezhet a közösségi autonómiák elismertetésének küzdelmében.