Szólj be a papnak! – kötetlen beszélgetés fiatalokkal hitről, pokolról, menyországról és szexről

Marosvásárhely egyik hangulatos kocsmájában egy hétköznap este a Szólj be a papnak! című találkozó keretében Bálint Mihály unitárius lelkész, Furó Félix református egyetemi lelkész, Jakabos Barnabás jezsuita pap és Magó Zsolt-Áron adventista lelkipásztor ült ki a fiatalok elé. A termekben legalább hatvan, többnyire egyetemista korú fiatal tartózkodott, akik közül páran – a kezdeményező kérdésére – bevallották, hogy ateisták, de mindannyian érdeklődéssel hallgatták végig a kétórás találkozót.

A szervezők által feltett kérdésre – hogy mi szüksége van a Teremtőnek az emberre? – különböző válaszok hangzottak el. Bálint Mihály unitárius lelkész kissé zavaros felvetése szerint Isten magányos volt, ezért teremtette meg az embert. Ezt cáfolva mondta az adventista lelkipásztor, hogy Isten Atya, Fiú és Szentlélek, így semmiképp nem lehet magányos.

Értelmezése szerint Isten azért teremtette az embert, hogy visszatürközzük a szeretetét. Az ember legfőbb feladata tehát Isten szeretetét továbbítani.

Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes szerint az alapkérdésben a szükség szót a vágyódással kellene helyettesíteni, hiszen Isten vágyódott az emberre, azért teremtette meg. A református egyetemista lelkész arról beszélt, hogy az ember nem Isten unalomprojektje, és Isten ott van az egész teremtett világban, ami tükörként türközi vissza a Teremtő szeretetét. Furó Félix szerint nekünk, embereknek az a feladatunk, hogy cselekedeteinkkel, beszédünkkel, életünkkel rámutassunk Istenre, a Teremtőnkre.

A fiatalokkal való beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy vajon Isten önzőségből teremtette-e meg az embert? A meghívottak egybehangzó véleménye szerint Isten szeretetből teremtett, gyermekeként tekint ránk, és mint szerető Atya jót akar nekünk. Jakabos Barabás azt ajánlotta a kérdezőnek, hogy egy csendes percben kérdezze meg az önzőnek tartott Istentől, miért tartotta fontosnak megteremteni az embert, mit akart vele, és biztos, hogy válaszolni fog.

Az első kérdés, ami a bevezető után elhangzott, a házasság előtti nemi életre vonatkozott. Mint ismert, a legtöbb egyház a test tisztaságának fontosságát hangsúlyozza és azt hirdeti, hogy nemi életet csak házasságon belül kell élni.

Válaszában Furó Félix fontosnak tartotta elmondani, hogy a Biblia tanítása szerint a nemi életnek a házasságon belül van a helye. Fontos, hogy a fiatalok a házastársuknak őrizzék meg testi tisztaságukat.

Az adventista lelkész egyetértett azzal, hogy a Biblia tanítása alapján a test tisztaságát meg kell őrizni a házasságig

és arról is szólt, hogy családterapeutaként többször beszélgetett olyan krízishelyzetben levő házastársakkal, akiknek életére negatív értelemben nyomta rá a bélyegét a házasság előtti szexuális kapcsolataik.

Bálint Mihály unitárius lelkész szerint a házasság előtti szexuális élet nem bűn, a szexualitás a szeretet kifejezése és ez mindenki számára fontos. Jakabos Barnabás jezsuita arról beszélt, hogy a házasság egy isteni kaland, szabadságot ad, amiben ki tudnak teljesedni a házastársak, és ebben a biztonságos, kizárólagos kapcsolatban tudják megélni a szexualitásukat is. A katolikus egyház a házasság előtti nemi élettel kapcsolatos tanításaival nem akarja megfosztani a fiatalokat a szexualitás megélésétől, hanem arra biztatja, hogy azt házasságban éljék meg.

Hogyan egyeztethető össze a szerető és irgalmas Istennel a pokol? – hangzott az újabb, érdekes kérdés a fiatalok részéről. ,,A füstölő, üstökkel teli pokol – ahogy a naiv festményeken ábrázolják és ahogy sokak képzeletében él – nem létezik” – vélekedett Magó Zsolt-Áron adventista lelkipásztor, aki szerint már az életben megtapasztalhatjuk a poklot, ha Istentől eltávolodva, elszakadva élünk.

Az unitárius lelkész szerint a földi életre kell összpontosítani, itt kell a lehető legjobbnak lenni, nem kell a halál utáni élettel foglalkozni.

Jakabos Barnabás is úgy értékelte, hogy a pokol az Istentől való elszakítottság állapota, amikor az embernek már semmi reménye nincs.

,,Ha van olyan hely, hogy pokol, remélem, hogy üres, senki nincs ott” – fogalmazott a jezsuita pap, aki arról is beszélt, hogy bizonyára sokan voltak már Istentől távoli állapotban, de nekik és mindenkinek fontos hangsúlyozni: Isten a Fia által kiengesztelődött és semmiképp nem akarja az embert a pokolba juttatni.

Barnabás arról is beszélt, hogy míg a pokolban az ördögök veszekednek, perlekednek, bántják egymást, addig a mennyországban az emberek egymáshoz és Istenhez kapcsolódhatnak. Úgy értékelte, hogy ha a haragosunkkal, ellenségünkkel elkezdünk beszélni, ha meg tudunk bocsátani azoknak, akik megbántottak bennünk, ha időt tudunk tölteni azok társaságban, akiket nem szeretünk, az már a földi mennyország.

A fiatalok azt is kifejtették, hogy kissé ellentmondásosnak érzik a Ószövetségből megismert büntető Istent és az Újszövetségből visszaköszöntő szerető, kegyelmes Jézust.

Tudni szeretnék, hogy melyik az igazi? A válaszokból elhangzott, hogy Isten az Ószövetségben és az Újszövetségben is ugyanaz: Jézus csodát tesz, de ostort is használ, azzal kergeti ki a kereskedőket a templomból.

Amint várható volt, felmerült a különböző vallások kérdése is, illetve az, hogy az egyház szétszakítottságáról mit mondanak a meghívottak. A református lelkész szerint mindenki annak az egyháznak a tanítása szerint kell keresse és megismerje Istent, amibe beleszületett, hiszen ez nem véletlen.

Jakabos Barabás számára fájó, hogy Erdélyben ilyen sokfelé szakadt a magyar közösség, hogy a házastársak különböző templomokba járnak ünnepekkor,

nem tudnak közösen, egy helyen imádkozni. Tudnak-e a különböző vallások ajándékok lenni egymás számára? – tette fel a kérdést.

Az adventista lelkész szerint Istent nem lehet egyetlen vallási dobozba sem bekényszeríteni, a Teremtő megismerése egy folyamat és ennek különböző szakaszai vannak. Ma már nem az utcaszám határozza meg, hogy ki melyik gyülekezetbe jár, melyik templomba hallgatja Isten igéjét, hanem az, hogy hol érzi meg Isten jelenlétét, hol tudja Őt megismerni.

Az adventista lelkész felvetésére Jakabos Barabás kissé kritikusan jegyezte meg, hogy ha az egyházából – újat keresve –, kiléphet az ember, akkor a házasságából is kiléphet? Az adventista lelkész válaszában azzal érvelt, hogy a reformációt elindító Luther Márton nem akart kilépni az egyházból, nem akart új egyházat létrehozni, ő csak meg akarta reformálni az egyházat, amelynek szerzetese volt. De kénytelen volt továbblépni, mert az egyház akkori vezetői nem fogadták el a reformokat, amit Isten igéje alapján akart bevezetni.

Az adventista lelkész szerint a házasságban is megtörténhet, hogy bár a felek egyike vagy akár mindketten mindent megtesznek annak megmentéséért, ez mégsem lehetséges,

csak az elválás az elfogadható, a jó megoldás. Jakabos Barabás ezt az érvet elfogadta, de többször is kihangsúlyozta, hogy neki fáj a megosztottság, az erdélyi családok vallási téren tapasztalható elszakítottsága.

Végül a fiatalok arra is kíváncsiak voltak, szabad-e a lelkészeknek politizálni? Itt szinte egybehangzó volt a vélemény, hogy a lelkészek elsősorban Isten igéjét kell hirdessék, de nem szabad kivonni magukat a közösségi életből. A templomban, a szószéken nem kell, nem szabad politizálni, magánemberként viszont véleményt nyilváníthatnak fontos, közéleti kérdésekben.

A kétórás beszélgetés után sokan kisebb csoportokban elmélkedtek a hallottakról, volt, aki a meghívott lelkészekhez fordult további dilemmáival, és szinte biztos, hogy sok kimondatlan kérdés is maradt. Kiderült, hogy a fiatalok fontosnak tartják, hogy a sokszor tabunak tartott kérdésekben hiteles emberek véleményét hallják. Keresik a válaszokat, keresik a közösségeket, keresik Istent.