Mai napig nem tudjuk, hány embert hurcoltak meg, illetve ítéltek el Romániában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek megtorlásaként. Ahhoz nem fér kétség, hogy a román hatóságok ügybuzgalma legalább annyira erős volt, mint a hatalmat magához kaparintó Kádár János „igazságosztó” kommunista rendszeréé, amelyben 21 668 személyt börtönöztek be, mintegy 17 ezer embert internáltak és legalább négyszáz személy került bitófa alá.
Ma már tudjuk: a román titkosszolgálatok több tucat megbízható erdélyi magyar elvtársat dobtak át a határon, hogy a Szekuritáté parancsai szerint minél jobban feltérképezzék a forradalmi terepet, és információt gyűjtsenek későbbi felhasználásra. Időközben idehaza is bevetettek minden besúgót és szekustisztet a szabadság szele által meglegyintett erdélyi magyar diákok és értelmiségiek gyors lefülelésére. A román hatóságok tehát semmit nem bíztak a véletlenre, Erdélyben éppen emiatt nem bontakozhatott ki forradalom, nem születtek utcai tömegtüntetések, így a fiatalok lelkesedése jórészt a Milícia és a Szekuritáté fogdáiban ért véget, ahol vallatótisztek igyekeztek terhelő vallomásokat kipréselni áldozataikból a későbbi kirakatperekhez.
A hatvan évvel ezelőtti események erdélyi történései körül ma is nagyon sok a kérdőjel. A megtorlásokról megjelent visszaemlékezések foghíjasok, és alig van olyan átfogó történelmi munka, ami akárcsak megbecsülné a börtönre ítéltek és a kivégzettek nagy számát. Míg az elmúlt években Magyarországon gőzerővel beindult az 56-os forradalom minden részletére kiterjedő kutatómunka – amit legjobban az mutat, hogy immár minden elítéltről pontos adatok vannak –, Erdélyben ettől még nagyon távol állunk. Pedig a közeli hozzátartozókat, a rokonságot, a szűkebb és tágabb magyar közösséget egyaránt megilletné a méltó emlékezet.
Számarányához képest az erdélyi magyarság óriási árat fizetett a szabadságharc bukásáért. Ebben sorsdöntő szerepet játszott Kádár János pártfőtitkár, aki marosvásárhelyi látogatásán gyakorlatilag szabad kezet adott a román hatóságoknak a magyarsággal szemben elkövethető mindenféle megtorló intézkedésre. Nincs kétségünk afelől, hogy a Szekuritáté e nélkül sem bánt volna kesztyűs kézzel az erdélyi magyarokkal, de ez a legmagasabb szintű „baráti” felhatalmazás csak tovább erősítette állati ösztöneit, hogy bármit megtehet áldozataival.
Az erdélyi emlékezet tehát foghíjas, sok-sok tisztázásra váró körülménnyel. Csak abban reménykedhetünk, hogy nem kell újabb kerek évforduló a történelmi tények tisztázásához.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.