Ki kit von felelősségre a székelyudvarhelyi tragédia miatt?

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium hétfőn délután beomlott diákotthonának emberi életet is követelő tragédiája mérhetetlen felháborodást váltott ki nemcsak a székelyföldi város lakói között, hanem Erdély- és Románia-szerte. A tragikus falomlásról tudósító sajtóanyagok kommentözönében a felelősök számonkérését követelik, de van, aki az összeomlott épület tulajdonosának, a római katolikus egyháznak esik neki.

A hírek szerint a főbűnös a tragédiát előidéző földmunkákért felelős cég vezetője, de a történetet nem lehet ennyire leegyszerűsíteni. Már csak azért sem, mert nagyon sok régi – elsősorban egyházi tulajdonú – épületben történik Erdély-szerte magyar oktatás és a diákok elszállásolása. Ezzel egy

igen kényes kérdéshez jutunk el, amiről sem a román hatalom, sem a magyar, vagy részben magyar vezetésű önkormányzatok, sem az erdélyi magyar közélet nem foglalkozik érdemben.

A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Az ilyen hátterű oktatási intézmények sorsáról az ingatlan tulajdonjogával rendelkező történelmi magyar egyház és a helyi önkormányzat közötti szerződés rendelkezik.

A szerződés alapján a polgármesteri hivatal meghatározott összegű havi bért fizet az egyháznak. Onnantól fogva az épület karbantartása és felújítása az egyház felelőssége. A helyi önkormányzat a közköltségeket fedezi, az államkasszából pedig a pedagógusok bérét fizetik ki.

Ezzel a kör bezárul: a száz, vagy akár több száz éves épületek karbantartásának és teljes felújításának terhe az egyházra marad. Arra az egyházra, amely az 1989-es rendszerváltás után végeláthatatlan perek nyomán szerezte vissza gondozatlan, lelakott épületeit, vagy egykori tulajdonának egy részét.

A restitúciót követően az egyházak ingatlanjaikat azonnal felajánlották oktatási célra, nem akartak bérpalotákat kialakítani, hogy nagy jövedelemre tegyenek szert.

Ezt a gesztust a román állam semmivel nem honorálta. Bukarest úgy tesz, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a hívek adományaiból élő történelmi magyar egyházak önerőből tartsák fenn iskolaépületeiket.

A 2010-től új nemzetpolitikát meghonosító magyar állam nem nézte tétlenül a magyar egyházakra nehezedő terheket, ezért az elmúlt tíz esztendőben budapesti kormányforrásokból újult meg a legtöbb magyar kollégium és gimnázium Erdélyben. Sokmilliárd forint támogatásból kellett Szatmárnémetitől Nagyváradon, Kolozsváron át Brassóig rengeteg magyar oktatási intézményt megtámogatni, hogy mai körülményekhez illő feltételeket biztosítson diákjai számára. Mindezt olyan körülmények között, amikor a román tannyelvű iskolák mindenhol helyi önkormányzati és román állami támogatásból újultak meg. A magyar egyházi oktatási intézményekre soha nem jutott pénz, vagy ha igen, az volt a szerencsés kivétel.

Több, mint harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a különböző kormánykoalíciós tényezőként is tevékenykedő RMDSZ felismerje, ez nincs rendjén. Az érdekvédelmi szervezet a legutóbbi kormánybuktatás előtt nyújtotta be a bukaresti parlamentbe törvénymódosító javaslatát arról, hogy az iskolákat működtető egyházak is részesüljenek állami támogatásban oktatási ingatlanjaik felújításához. A jogszabálykezdeményezés elfogadása azonban a jövő ködébe vész, ami azt jelenti, hogy továbbra is a magyar kormánytámogatásra számíthatunk.

Jellemző módon az elmúlt napokban a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság vette fel először a kapcsolatot a Tamási Áron Gimnázium és Székelyudvarhely vezetőségével, hogy tudassa:

a magyar kormány anyagi támogatást fog nyújtani az épület újjáépítéséhez.

A helyszínen megforduló román oktatási miniszter asszony ilyen téren sokat nem ígért, a román kormányfő a felelősségrevonásról beszélt.

Talán magukkal kéne elkezdjék.