„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ilyen és ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sportsajtó megszellőztette, hogy az egykori román válogatott, Mutu a vasutasok kispadjára érkezne. Nem véletlenül mondogatták a drukkerek, hiszen a Fiorentina és a Chelsea volt támadója nem igazán kedvelt fociberkekben, nyilván elsősorban kokainbotránya, de nőügyei miatt is.
Igaz ugyan, hogy Hagi után talán az egyik legtehetségesebb román játékos volt, de emberként sokak számára kevésbé szimpatikus.
Úgy látszik viszont, hogy ami késik, nem múlik. A román sportújsáígrók nem véletlenül cikkeztek már több mint félévvel ezelőtt Mutunak a kolozsvári kispadra való kinevezéséről. Alig kezdődött meg a tavaszi forduló, az első gyenge meccset követően, Andrea Mandorlininek távoznia kellett a Fellegvárról. Azaz nem az első, hiszen késő ősszel a vasutasok szinte egyetlen mérkőzést sem nyertek meg. Kivétel a rivális U elleni utolsó meccs, de hát ott a CFR-játékosok nem akartak leégni hazai környezetben. Ez is bizonyítja részben, hogy a csapat tud játszani, ha akar. Csakhát sokáig nem is akart ilyen vagy olyan okok miatt, amelyeket most hadd ne említsünk.
Kérdés, akar-e és tud-e játszani majd a csapat Mutuval. Merthogy a klub tulajdonosa, Ioan Varga, az olasz szakember, Mandorlini menesztését követően azonnal bejelentette Mutu érkezését. A régi barátét – ahogy a bukaresti sportsajtó hosszú hónapokkal ezelőtt már megírta.
Az egyértelmű, hogy Camora és társai a jövő héttől kezdve sokkal jobban fognak játszani, mert megszabadultak egy olyan edzőtől, akivel állítólag számos nézeteltérésük akadt az elmúlt hónapokban. Gyűjtögetni fogják a pontokat, és valószínűleg tetszetősebb játékkal fognak előrukkolni. Egy ideig. Mert az is
egyértelmű, hogy a CFR Mutuval a kispadon nem fog bajnokságot nyerni, és az európai kupák csoportkörébe sem fog bekerülni.
Ugyanis eddigi csapatainál Mutunak egyszer sem sikerült különlegeset alkotnia. Nagyon nem is volt alkalma, mert többnyire idő előtt távozott, vagy távoznia kellett. Szóval a CFR-rel sem lesz kimondottan sikeres, már csak azért sem, mert amikor a rájátszás kezdődik (remélhetőleg a vasutasokkal a legjobb hatban), a legnehezebb összecsapásokra már sokkal komolyabb taktikai felkészítés szükséges, mint amire ő képes lenne.
Eddigi pályafutása legalábbis ezt vetíti előre. A nagy kérdés csupán az, hogy a kiváló barát, Ioan Varga, a klub tulajdonosa, mikor döbben rá erre. S akkor ahogy mondani szokták, ami késik, nem múlik.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.