HIRDETÉS

Uralkodik, de nem kormányoz

Kádár Hanga 2017. december 20., 22:33 utolsó módosítás: 2017. december 20., 22:36

A 20. század elején még könnyű volt fejben tartani, hány európai állam működött köztársaságként, a legtöbb ország élén ugyanis szó szerint trónolt egy uralkodó. Mára azonban mindössze tizenkét monarchia maradt kontinensünkön, és kevés az olyan uralkodó, aki ceremoniális szerepnél többet tölt be. 

A királynő születésnapján. Az angoloknak több mint nyolcvan százaléka támogatja a monarchiát Fotó: Facebook.com/Theroyalfamily

Abszolút monarchia a 16. és 18. századok között működött gyakori, népszerű, a feudális rendszerek legfejlettebb államformájaként, amelyben az uralkodó korlátlan hatalommal rendelkezett. Napjainkra kevés abszolutista hatalmi berendezkedés maradt. Ezek többnyire a távol-keleti térségben működnek: az Egyesült Arab Emírségekben, a Borneó szigetén található Brunei Szultanátusban, Katarban, Ománban, Szváziföldön és Szaúd-Arábiában. Alkotmányos monarchia esetén viszont az uralkodó hatalmi jogait az alkotmány alapján korlátozzák. Ez az államforma 1689-ben jött létre Angliában, Magyarországon 1848-ban, majd az 1867-es kiegyezés után működött.

Thomas Macaulay brit történész és politikus úgy határozta meg az alkotmányos monarchia uralkodóinak szerepét, mint aki „uralkodik, de nem kormányoz”. Walter Bagehot brit politológus három fontos politikai jogot nevez meg, amelyeket a monarcha ilyen esetben szabadon gyakorolhat: a jogot, hogy egyeztessenek vele, illetve a bátorítás és az óvás jogát. Az uralkodók sokszor a politikai befolyásukat használják a kormányzati ügyek alakításában.

HIRDETÉS

Ennek egyik típusa a parlamentáris monarchia, amely a legtöbb megmaradt királyságra jellemző, és amely során az uralkodó a parlamentnek alárendelten, államfőként, elsősorban protokolláris szereppel működik.

Globális szemléletben jelenleg nem szűkölködünk alkotmányos/parlamentáris monarchiákban, hiszen Barbadostól Kuvaiton át Ausztráliáig találunk példákat, Európában viszont nem sok maradt fenn.

Az Egyesült Királyságon kívül kontinensünkön Andorrában, Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Liechtensteinban, Luxemburgban, Monacóban, Norvégiában, Spanyolországban, a Vatikánban és Svédországban működik.

Szimbolikus szerep, erős támogatottság

Belgiumban hivatalosan 1831. július 21-től működik királyság, miután az ország kivívta függetlenségét az Egyesült Németalföldi Királyságtól. Először a német Szász–Coburg–Gothai-házból származó Lipót került a trónra, aki 1829-ben elutasította a függetlenné váló Görögország királyi címét. Az alkotmány szerint, a katolikus egyház áládásával és egy egyszerű polgári eskü letételével beavatott belga király országának egységét és függetlenségét szimbolizálja. Belgium uralkodóját nemcsak országa, hanem az összes belga királyaként is emlegetik, miután 1950. március 12-én egy népszavazás során a szavazópolgárok több mint fele tette le voksát amellett, hogy a második világháborúban betöltött vitatott szerepe miatt árulással is megvádolt III. Lipót visszatérhessen a trónra. A zavargások miatt az uralkodó végül azonban úgy döntött, lemond fia, I. Baudouin javára. 2013 júliusától az 57 éves Fülöp ül a belga trónon, miután édesapja, Albert átadta a stafétát az ország hetedik királyának. Számos történész szerint a belga uralkodó csak egy az ország számos politikai befolyással rendelkező közfigurája közül, az általa képviselt értékek azonban meghatározóak a lakosság körében.

Dániában a királyság intézménye egészen a 10. századig, a vikingek idejéig nyúlik vissza, így a skandináv ország Európa egyik legrégebbi monarchiája.

Eleinte a király személye választható volt, 1660-ban azonban örökletessé vált. 1849-ben az új alkotmány értelmében az ország államformája alkotmányos monarchia, 1953-ban pedig bevezették a női öröklés lehetőségét is. A jelenlegi uralkodócsalád, a Glücksburg hercegi família az Oldenburgi-ház egyik oldalága, így rokona a norvég királynak, s az egykori görög uralkodónak. 1972 januárjától II. Margit királynő a dán monarcha, aki hasonlóan az összes alkotmányos uralkodóhoz, pártsemleges, az államigazgatásban ceremoniális szerepet tölt be, s bár az alkotmány értelmében a végrehajtói hatalom a dán kormányon keresztül még mindig a királyi családé, ám a gyakorlatban ma már nincs nélkülözhetetlen szerepe a politikai döntéshozatalban. Az uralkodó kiállításokat nyit meg, évfordulókon vesz részt, hivatali beiktatásokat végez, illetve gyakorolja három alapvető jogát: konzultál, tanácsot ad és figyelmeztet. A monarchiát ugyanakkor a lakosság 80 százaléka támogatja.

A spanyol király berekesztheti a parlamentet

A korábban Napóleon által elfoglalt Luxemburg 1815 óta független és önálló nagyhercegség. Az uralkodó szerepe valamivel több mint európai „kollégáié”, ugyanis kezében tartja a végrehajtói hatalmat, kinevezi a parlamentnek felelős Minisztertanács tagjait, illetve felállítja a törvényhozói funckióval is rendelkező 21 tagú Államtanácsot. 2000 óta Henrik luxemburgi nagyherceg látja el e feladatokat. A Holland Királyság államformája 1848 óta parlamentáris monarchia, amely az uralkodónak leginkább ünnepélyes funkciót biztosít. 2013 óta Vilmos Sándor a király, előtte 123 évig nők ültek a holland trónon. Norvégiában, 872-es megalakulásától kezdve a királyság intézménye folyamatos, habár az állam – fennállása óta több – unióban is részt vett, többek közt Dániával és Svédországgal. Az ország 1905. június 7-én vált teljesen függetlenné, s bár az utóbbi években a szocialista párt tagjai a monarchia megszüntetését javasolták minden egyes parlamenti ciklus elején, a norvégok kevesebb mint 20 százaléka támogatja a köztársaságot. Számos történész szerint ez adja a norvég monarchia egyedülálló helyzetét, mivel a nép egy évszázaddal ezelőtt választott dinasztiája bizonyos időközönként rendszeresen hivatalos visszaigazolást kap támogatottságáról. 1991 óta V. Harald a király, aki elsősorban szintén ceremoniális szerepet tölt be. Bár a norvég alkotmány szerint az uralkodó kezében van a végrehajtó hatalom, gyakorlatilag az Államtanács viseli ennek súlyát a király nevében. Formálisan az uralkodó saját belátása szerint nevezi ki a kormányt, azonban a gyakorlatban mindezt a parlament már 1884 óta önállóan végzi a mindenkori uralkodó helyett.

A Spanyol Királyság mintegy fél évezrede monarchiaként működik, csupán két alkalommal változott államformája: az 1870-es évek elején köztársaságként működött, amelyet újra I. Amadé lemondása után kiáltottak ki. A második spanyol köztársaság 1933-tól 1939-ig állt fenn, amikor a nacionalisták megnyerték a többszázezer életet követelő polgárháborút, és Francisco Franco diktatúrát vezetett be, de nem szüntette meg teljesen a királyságot.

Franco halála után I. János Károly fektette le a parlamentáris monarchia alapjait,

a király pedig itt is a szokványosnál nagyobb hatalommal bír, ugyanis vétójoggal rendelkezik a parlamentben. Jogilag ő hagyja jóvá a parlament által hozott törvényeket, kitűzi a választások idejét, de hatáskörébe tartozik a parlament berekesztése is.

II. Erzsébet jogainak nagy részét vészhelyzetben gyakorolhatja

Svédország élére a 16. századig választás útján kerültek az uralkodók, majd a Vasa-dinasztiabeli Gusztáv uralma idején örökletessé vált a trón. A jelenlegi királyi család, a francia eredetű Bernadotte-dinasztia 1818 óta áll Svédország élén. Jean Baptiste Bernadotte még Napóleon tábornoka volt. Az államfő szerepét betöltő svéd király csupán reprezentációs szereppel bír, tényleges politikai hatalma nincs. 1973 óta XVI. Károly Gusztáv az uralkodó, a trónöröklési rend szerint pedig elsőszülött lánya, Viktória fogja őt követni. A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában uralkodó Windsor-ház a világ legnépszerűbb királyi családja.

Az állam élén az apai ágon Rhédey Klaudiától származó II. Erzsébet áll, de szerepe névleges, hiszen a kormányzat terhe a miniszterelnök és a parlament között oszlik meg, bár a monarchának van vétójoga bizonyos törvények elfogadásában.

Politikailag független, tehát nincs szavazati joga, és nem léphet be a parlament alsóházába, de saját döntése szerint jelölheti ki a miniszterelnököt, elutasíthatja a parlament feloszlatását, ha a miniszterelnök úgy dönt, elbocsáthatja a miniszterelnököt és a kormányát, beidézheti és elnapolhatja a parlamentet. Parancsot adhat a fegyveres erőknek, elbocsáthat és kijelölhet minisztereket, megbízást adhat tisztviselőknek a fegyveres erőknél, beidézheti a Királynő Tanácsát, kiadhat és visszavonhat útleveleket és, mivel az anglikán egyház feje, kinevezhet az érsekeket és püspököket. Emellett címeket és kitüntetéseket adhat és vehet el, uralkodói kegyelemben részesíthet, akit szeretne, elutasíthatja az uralkodói jóváhagyást, amely a brit törvényhozás utolsó pontja, békét írhat alá és háborút jelenthet be, külföldre küldheti a fegyveres erőket, illetve értékelhet és aláírhat megegyezéseket. A jogok nagy része azonban többnyire vészhelyzetekben gyakorolható, például alkotmányos válság idején.

Andorrában jelenleg a mindenkori francia elnök és spanyol püspök „regnálnak” társhercegként a parlamenttel együttműködve. Liechtensteinban II. János Ádám herceg az államfő, szűkös jogkörrel, de nagy befolyással, a monacói II. Albert herceg szintén államfői szerepet tölt be. A világ egyetlen teokratikus monarchiája, a Vatikán különös politikai berendezkedésű, ugyanis abszolút monarchia, aminek az élén a mindenkori pápa áll, de a legfőbb vezetőt választás útján juttatják hatalomra, és egyes döntésekben jogköre megoszlik az államtitkárral és a kormányzóság elnökével.

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS