Egyházi gyerektáborok: nyáron is fontos egymáshoz és Istenhez közeledni

Simon Virág 2025. július 25., 22:28 utolsó módosítás: 2025. július 25., 23:04

Közösségépítő, hiterősítő céllal szerveznek nyári programokat a református gyülekezetekben, de a táborok és vakációs bibliahetek azért is fontosak, mert tehermentesítik a szülőket és lehetőséget adnak a gyermekeknek, hogy kimozduljanak otthonról.

nyár
galéria
Egyre többen vannak a bibliahéten Fotó: Vámosgálfalvi Református Gyülekezet

A nagyon várt és viszonylag hosszú nyári vakáció sok fejtörést okoz a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy kisebb-nagyobb gyermekük napjai tartalmasan teljenek. Ma már nagyon sok táborozási lehetőség van, és nappali foglalkoztatók is működnek, de ezek anyagilag megterhelőek lehetnek a szülők számára. Hiszen egy ötnapos tematikus tábor ára ezer lejtől kezdődik, ha ottalvós, de ha csak bejár a gyermek, foglalkoznak vele, és ebédet is kap, akkor is több száz lejes költséggel kell számolni hetente.

A nyári vakációban sokan a nagyszülőkhöz utaznak, ott vakációznak, de ha ők hiányoznak, vagy már nem tudnak a kicsikre, kiskamaszokra vigyázni, a szülők nehéz helyzetbe kerülnek.

Több helyen az egyházak vakációs bibliaheteket, táborokat szerveznek, éppen azért, hogy részben tehermentesítsék a szülőket –, de nemcsak ezért. Ezek ára többnyire zsebbarát, és mindenki számára elérhető.

Marosvásárhelyen nincs szünet

A marosvásárhelyi Alsóvárosi gyülekezetben – amint Imreh Jenő református lelkésztől megtudtuk –, nyáron is rendszeresen tartanak vallásórát és ifjúsági bibliaórát. A vallásóra a vasárnapi istentisztelet idején van, így lehetőséget teremtenek a szülőknek, hogy nyugodtan részt vehessenek a templomi alkalmon, miközben gyermeküket biztonságban, jó helyen tudhatják. A lelkész kiemelte:

fontosnak tartják a folytonosságot, hogy ne szakadjon meg a gyermekek és fiatalok kapcsolata a nyári vakációban sem – egymással, a gyülekezettel és Istennel.

Ezért nem változtatnak a jól bevált programon a nyári vakációban sem.

nyár
A marosvásárhelyi Alsóvárosi gyülekezet lelkipásztora, Imreh Jenő Fotó: Imreh Jenő közösségi oldala

Több táborozási lehetőség is van

Imreh Jenő elmondta, hogy a vakációt a kis ifi-táborral kezdték június végén, amikor is a 13–14 évesekkel voltak táborban. Ebben hatvanketten vettek részt: gyermekek és segítők. Beszélgetésünk idején éppen a gyermektábor zajlott – egy napra Parajdra utaztak 25 gyermekkel strandolni, kirándulni. Előző nap gyümölcssalátát és kekszszalámit készítettek a nőszövetség tagjaival közösen, ez is jó közösségépítő program volt. Megtudtuk, hogy lesz nagy ifitábor is 43 résztvevővel és 15 munkatárssal.

Nem marad el a vakációs bibliahét sem. Ezeken az alkalmakon például bibliai történeteket, igerészeket tanulnak a gyermekek, van sok éneklés, játék, de szoktak lovagolni is, és kreatív foglalkozásokat is szerveznek.

A lelkész kiemelte: azért tudnak ilyen sok programot megvalósítani, mert vannak segítők – többnyire presbiterek és szülők –, akik aktívan részt vesznek a szervezésben.

Jelentős anyagi teher nélkül

A vakációs alkalmakat mindig nagyon kedvezményes áron szervezik, mivel pályázati pénzeket hívnak le a táborokra, és a gyülekezet, valamint támogatók is hozzájárulnak a költségekhez. Így mindenki számára elérhetővé teszik ezeket. Vannak a gyülekezetben olyan családok, akik nem tudnak elutazni nyaralni, számukra a gyülekezeti táborok és foglalkozások jelentik az egyetlen lehetőséget. A mostani gyermektáborban is van három testvér, akiket az átlagosnál kedvezményesebb áron vittek el, hogy mindhárman részt vehessenek, mert ezen a nyáron máshová nem tudnak eljutni.

Ezek az alkalmak fontosak, és pozitív hatással vannak a résztvevőkre. Imreh Jenő lelkész elmondta, hogy sok ifis számára ez a nyár fő programja, ezért már január–februárban meg kell határozni a nyár végi ifis tábor időpontját.

A gyerekek is összekovácsolódnak, hiszen legtöbben különböző iskolába járnak, nem ismerik egymást mélyebben, így a vallásórákon kívül a nyári foglalkozások azok, ahol igazán megismerhetik egymást és Istent.

nyár
Szabó István János lelkész: „Ennyi gyermek lefoglalása komoly előkészületet igényel, de már jól összeszokott csapat vagyunk" Fotó: Vámosgálfalvi Református Gyülekezet

Vidéken sem hagyják magukat

Vámosgálfalván – mint Szabó István János református lelkésztől megtudtuk –, a vakációs bibliahetet általában július végén szervezik meg. Addig – ahogy a tanév közben is –, péntekenként két korosztálynak tartanak vallásórát. Az ifjúsági bibliaórát az egész vakációban megtartják.

A vakációs bibliahetet első alkalommal 2014-ben szervezték meg, amikor a lelkészházaspár a gyülekezetbe került.

Az egész hetes alkalmon átlagosan 80–100 gyermek vesz részt, idén azonban a beszélgetésünk idején ez a szám elérte a 120 főt. Vannak gyerekek, akik a nagyszülőknél nyaralnak, és így kapcsolódnak be a vámosgálfalvi bibliahétbe, de a szomszédos települések gyermekei is jönnek ezekre az alkalmakra. Az ifisek önkéntesen segítenek legalább tízen, de idén majdnem harmincan vettek részt segítőként. „Nagyon megleptek” – mondja jólesően a lelkész.

nyár
A sport sem maradhat el a tábori rendezvényeken Fotó: Vámosgálfalvi Református Gyülekezet

Van, akivel dolgozni

A vakációs bibliahéten a lelkész, lelkészfeleség, kántor és az ifis önkéntesek mellett nagy segítséget nyújt a programok megszervezésében és lebonyolításában egy helyi óvónő, egy vallástanárnő és egy iskolapszichológus is. A református lelkész örömmel számolt be róla, hogy idén az állandó csapathoz csatlakozott még két óvónő és egy zenetanárnő is: „Ennyi gyermek lefoglalása komoly előkészületet igényel, de már jól összeszokott csapat vagyunk, mindenki tudja, mit kell előkészítsen. A KOEN program szerint dolgozunk, de fenntartjuk a programváltoztatás jogát.

Idén az üveggyárból üveglapokat kaptunk támogatásként, így vettünk festéket, és üvegfestést is beiktattunk a programba.

Mózes történetéhez kapcsolódva egyik nap kosárfonást szerveztünk: Székelyföldről jött egy kosárfonó, ő tanította a gyermekeket, akik haza is vihették az alkotásokat. Évek óta meghívjuk egy napra a sóváradi házi fagyisokat is, ezt mindig nagyon várják a kicsik és nagyok. A fiatalok közül többen IKE munkatársképzőt végeztek, így ők vezetik a játékokat.”

Vannak költségek, de adományok is

Szabó István János elmondta, hogy a bibliahét vasárnap ünnepéllyel zárul a templomban, délután pedig talentumvásárt szerveznek. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek, akik egész évben részt vettek a vallásórákon, istentiszteleteken, bibliahét-alkalmakon, talentumokat gyűjtöttek, és ezeket levásárolhatják. A vásárra az egyház szerzi be a tárgyakat: írószereket, kreatív játékokat, labdákat. A bibliahét és a talentumvásár összköltsége idén 12 000 lej volt. A szülők önkéntes adományaiból már 5000 lej összegyűlt, emellett az anyukák, nagymamák minden nap süteménnyel és édességgel kedveskednek a gyerekeknek, a vizet pedig a helyi önkormányzat biztosítja.

Vámosgálfalván bár a vakációs bibliahét az az alkalom, amely a nyár folyamán a legtöbb gyermeket megmozgatja, a református gyülekezet minden nyáron szervez ifis–vallásórás tábort is.

Mint a lelkész elmondta, ezen részt vesznek a frissen konfirmáltak és a már nagyobb ifisek is – ez egy összerázó tábor, amely segíti a fiatalokat, hogy összeszokjanak, és jó bizalmi viszonyok alakuljanak ki. Ennek eredménye meglátszik, hiszen a közös foglalkozásokon a kisebbek mindig tudják, melyik nagyhoz szaladjanak.

A református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy a fiatalok bekapcsolódnak az egyházmegyei ifitáborba is, volt képviselete a gyülekezetnek a Csillagponton, és jövőre a Válts irányt fesztiválon is többen részt kívánnak venni.

nyár
Vakációs bibliahét Vámosgálfalván Fotó: Vámosgálfalvi Református Gyülekezet

A vámosgálfalvi gyerekek és fiatalok ezenkívül részt vehetnek a tánctáborban is – idén a Gyimesekbe utazhattak, ez is mindig nagy sikernek örvend. Van egy testvértelepülési kapcsolat Nagyhegyessel, ami nincs messze Hajdúszoboszlótól. Az ottani önkormányzat ingyen táboroztatja a diákokat, ezt is kihasználják a gyermekek, fiatalok. A lelkész kiemelte: a szülők hálásak ezekért az egyház és az önkormányzat által szervezett alkalmakért.

A vakációs bibliahét fontossága
A KOEN – Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány 2005-ben jött létre. Az alapítvány munkatársai minden évben megírják, kiadják és bemutatják a Vakációs Bibliahét (VBH) programját, amelynek célja a keresztyén erkölcsi értékek terjesztése, a gyermekek hitbeli és erkölcsi nevelése, valamint nemzeti identitásuk erősítése és egymás elfogadásának elősegítése. Ezt a programot 30 000 gyermekhez juttatják el, 800 csoportban, a Kárpát-medencében. Vannak református, római katolikus, evangélikus és unitárius csoportok is.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.