HIRDETÉS

Horthy Miklóst nem kell rehabilitálni

Makkay József 2017. július 25., 19:07 utolsó módosítás: 2017. július 25., 19:12

Folyamatos közéleti vita tárgyát képezi Horthy Miklós személye. A sokak által bűnösnek tartott kormányzó munkásságáról nincs egyetértés a történész szakmában. Raffay Ernő magyarországi történészt, nyugalmazott egyetemi tanárt Horthy Miklós megítéléséről kérdeztük.

Raffay: a magyar történetírás egy része magyarellenes kezekben van Fotó: Szántó György

– Nemcsak a Ceauşescu-rend­szer Romániájában, hanem a kádári Magyarországon is a máig ható Horthy-kép rögzült sok ember gondolkodásában. A közbeszédben gyakran visszaköszön a „fasiszta-Horthy” jelző. Miért kezelte Horthy Miklóst közellenségként a kommunista történetírás?

– Magyarországon a közbeszédben ma is él, nem is kevés ember tudatában a negatív Horthy-kép. Ennek több oka van. Az 1945 után a választásokat elveszítő, azonban a szovjet megszálló hatóságok segítségével, erőszakkal hatalomra került – 1919-es gyökerű, önmagát kommunistának maszkírozó – baloldal a Horthy nevével fémjelzett korszakot megsemmisítendő ellenségének látta. Nem véletlenül, ugyanis 1920–1944 között a szó szoros értelmében üldözték a (csekély létszámú) hazai kommunistát. Sallait és Fürstöt, a két terroristát kivégezték, Rákosit és Vass Zoltánt fejenként 16 év börtönre ítélték. A Horthy-korszakban nemcsak belügyi, hanem szellemi irtóháború is zajlott az osztályharcos kommunizmus ellen. Ennek megfelelően a szovjet Vörös Hadsereg megszállásától (1944–1945) a Moszkvából hazajött (s szinte mindegyik szovjet titkosszolgálatnak dolgozó) kommunisták megkezdték a polgári- és nemzeti erők megsemmisítését és kivonását a (politikai) életből.

HIRDETÉS

Az egész magyar politikai, oktatási- és sajtórendszert úgy alakították át, hogy az gyalázta a Horthy-korszakot. Ez 45 éven keresztül zajlott, és a baloldali (liberális és szocialista) körökben még most is folytatódik.

Horthyról kizárólag elfogult, hazugságoktól és ügyes ferdítésektől sem mentes képet alkotnak ma is az állami egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémián.

– A Tanácsköztársaság bukását követően, a Horthy Miklós által vezetett magyar kormány az Antant támogatását élvezte. Az új hatalom mennyire törekedett a jogállamiság kialakítására, illetve az új kormányzó milyen mértékben hunyt szemet az önbíráskodás felett?

– Az 1919-es kommunista rombolás után – megtetézve a román, cseh és szerb megszállás rablásaival (pl. csak a román hadsereg mintegy 30 ezer vagon rabolt holmit vitt ki az országból) – stabilizálni kellett az országot. Elsőként a politikai stabilizációt, majd a gazdaságit (20-as évek), közben pedig (mivel nemcsak a háborút, hanem a békét is elveszítették a magyarok, jórészt a kommunisták és Károlyiék tevékenységének köszönhetően) a lelki stabilizációt kellett végrehajtani. Tény, hogy először volt a vörösterror, s erre adott válasz volt a magyar nemzeti erők visszavágása. Ez utóbbi nem terror volt, hanem a nemzet egészségesen maradt tagjainak/szervezeteinek jogos visszavágása (lásd Prohászka Ottokár püspök álláspontját). Tehát: nem kell vörösterrort bevezetni, és akkor nem lesz „fehérterror”. Horthy szerepe itt kimondottan pozitív: miután ténylegesen kezébe került a hatalom, leállította a durvább üldözéseket, éppen a mielőbbi normalizáció érdekében.

– A két világháború közötti Magyarország trianoni poraiból éledt újjá. Mai szemmel nézve mennyire nevezhető ez a két évtized gazdasági és szociális sikertörténetnek?

– A politikai megerősödés után (amit jórészt gróf Bethlen István hozott létre) a Magyar Királyság európai demokrácia lett, a szó liberális értelmében. Azzal a kivétellel, hogy az országban nem működhetett olyan politikai párt, amely az osztályharcra uszított. Ráadásul Bethlen a 20-as évek közepén jó kompromisszumot kötött a szociáldemokratákkal. A gazdasági konszolidáció a 20-as évek második felére stabilizálta a kapitalista gazdaság működését (a régi iparágak elérték az 1913-as termelékenységi szintet, új pénzt s új iparágakat hoztak létre: elektronikai ipar, vegyipar stb.). A Horthy-korszak teljesen új szociálpolitikát vezetett be: a dolgozók juttatásait az angol szociálpolitika sarkpontjaihoz mérték, de úgy, hogy a különféle juttatások százalékai nagyobbak voltak, mint Angliában. 1927–28-ban létrehozták az OTI-t (Országos Társadalombiztosítási Intézet), amely koordinálta a teljes szociálpolitikát. Az 1927/XXI. törvénycikk a kötelező betegségi- és balesetbiztosítási törvény az ipar és kereskedelem, a közlekedés dolgozóira, a háztartási alkalmazottakra és a különböző hivatalok (közjegyzői, ügyvédi irodák), az orvosi rendelők és a szerkesztőségek munkatárasaira vonatkozott. Eszerint az igényjogosultságot a monarchiabeli 20 hétről 52 hétre (!) emelték, úgy, hogy a táppénz a fizetés 55–75 százalékára nőtt (Angliában ez 18–32 között mozgott). Baleset esetén a dolgozó 60–66 százalékot kapott (Angliában 31–56-ot). 1928-ban az öregségi-, rokkantsági, özvegységi- és árvasági biztosításról szóló törvény hasonló szemlélettel kezelte a dolgozókat. 1920–1930 között országos lakásépítési program indult (nagyon sokan menekültek, természetesen lakás és pénz nélkül a megszállt területekről Magyarországra): 10 év alatt mintegy 290 ezer új ház és lakás épült; ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer lakosra jutó orvosok száma majdnem a duplájára, a kórházi ágyak száma 329-ről 467-re nőtt. Sokáig elmaradt azonban a mezőgazdasági munkások és a munkanélküliek biztosítása, a hitbizományi birtokok felülvizsgálata – tény, hogy a 30-as években ezekre nézve is történtek változtatások. Tehát: a horthysta kormányok komoly szociálpolitikai intézkedéseket hoztak – természetesen olyan arányban, ahogyan egy kirabolt és megcsonkított ország anyagi helyzete engedte.

– A Horthy-korszak egyik fő vezérfonalává vált Trianonban a magyarsággal elkövetett történelmi igazságtalanság jóvátétele, a revíziós politika. Mennyire volt ebben partner a magyar társadalom, a magyar pártok?

 A korszak mindegyik kormányának legfontosabb külpolitikai célja a területi revízió volt: visszavenni azt, ami a miénk. Megszállás alatt lévő magyar népcsoportok területi autonómiája eszébe sem jutott senkinek.

Megítélésem szerint most is csak ez volna helyes álláspont. A magyar társadalom és az összes politikai párt egyetértett ezzel: senki nem mondott olyan vicceset – a politikai öngyilkosságot kockáztatva –, hogy mondjuk Kassa vagy Marosvásárhely környéke vívja ki a területi autonómiát: ez ugyanis az akkori felfogás szerint a megszálló ország határait stabilizálta volna. Az akkori magyarok pontosan tudták, hogy – a nagyhatalmi erőviszonyokat kihasználva – nagyobb az esélye a revíziónak, mint a megszálló akármelyik kormánytól, parlamenttől kivívott autonómiának. A Horthy-korszak magyar embere (mind Budapesten, mind Kolozsváron) egyetlen, egységes magyar etnikai és politikai nemzetben gondolkodott.

– Egyes történészek szerint a bécsi döntéssel visszaszerzett utódállamokban levő magyar területek elsősorban a német szövetségesnek köszönhetőek. Horthy mennyire volt Hitler megbízható szövetségese?

– Magyarországon háromféle történész létezik: szocialista (kommunista), liberális és konzervatív. Az első két irányzat (szocialista és liberális) történészei szerint Horthyék Hitlertől kapták vissza a területeket 1938–1941 között. Ez nem felel meg a valóságnak: a magyar kormányok kiváló diplomáciai tevékenységgel, helyenként katonai fenyegetéssel érték el a négyszeres határmódosítást. A részletes bizonyító tények leírására itt nincs tér, ám való igaz, hogy a történelem által akkor felkínált lehetőségeket a magyar kormányok ügyes politizálással és brutális haderőfejlesztéssel ki tudták használni. (Hasonló nagy lehetőségek adódtak volna 1999–2009 között, amikor egyetlen magyar kormány sem ismerte fel az adott lehetőségeket, pedig három utódállamból kettő fölbomlott.) Ami Horthy személyét illeti: 1920 után a Magyar Királyság harapófogóba került: Leninékkel ideológiai különbség, a szomszédos megszálló országokkal területi gondok, s az őket támogató nyugati hatalmakkal pedig ezek támogatása miatt nem lehetett politikai szövetséget kötni. Maradt az egyre erősebb Németország – ott meg az volt a baj, hogy Hitler a román olaj miatt inkább Romániát, mint Magyarországot támogatta.

A magyar vezetés a II. bécsi döntés előtt éppen a Románia elleni katonai fenyegetéssel győzte meg Hitlert az erdélyi kérdés rendezéséről.

– A Horthy-korszak sokat vitatott része a kormányzó és a magyar zsidóság viszonya. A kormányzó idején jelentek meg a zsidótörvények, illetve hozzá köthető a vidéki zsidóság egy részének a deportálása. A háború után Horthyt nem állították bíróság elé. Nem volt ellene terhelő bizonyíték, vagy ebben más okok is közrejátszottak?

– Szerintem Horthy, mint minden normális ember, nem szerette a Tanácsköztársaság gyilkosait, akik között aránytalanul sok volt a zsidó (az első népbiztosok közül 89,5 százalék zsidó, egy részük korábban szabadkőműves). Bethlen gróf tanácsára azonban az ország gazdasági konszolidációjához felhasználta a zsidó kézben lévő nagytőkét. Emiatt eltörölték a numerus clausust, s teret engedtek a hazai zsidó nagytőke további tevékenységének. A háború végén mind az amerikaiak, mind Sztálinék tudták, hogy Horthy nem bűnös, emiatt nem állították bíróság elé. Horthy 1944 kora nyarától sok hazai zsidót mentett meg annak ellenére, hogy politikai, sőt katonai hatóköre csökkent. E megmentett emberek és leszármazottaik 1945 után mind a mai napig sajnos gyalázzák a kormányzót.

– Magyarországon folyamatos viták vannak a szoborállítások ügyében. Miközben Horthynak vagy a hozzá hasonló jobboldali politikusoknak nem lehet szobrot állítani, az ország tele van kommunista múltú emberek szobraival. Mennyire jellemzi ez a kettős mérce a mai magyar történetírást?

– Ma sok magyar azt gondolja, ne bántsuk az egykori áldozatok itt élő leszármazottait, tehát ne állítsunk szobrot Horthynak sem. Aki ugyanis nem akar vagy nem mer szobrot állítani, az kimondatlanul is elfogadja a kormányzó bűnösségét. Ez helytelen álláspont, mivel Horthy a 20. század három legnagyobb magyarjának egyike. A megoldás az lehetne, hogy Horthy szobrot kapna az Országgyűlés előtti téren. Természetesen lovas szobrot. (Egyes Horthyt gúnyoló szegény kollégáimnál néha nem tudom eldönteni, Horthyt utálják-e jobban vagy a lovát.) Ez nem a kormányzó, hanem a szoborállítók számára jelentene megtiszteltetést.

A magyarországi történetírás szellemileg katasztrofális helyzetben van: az MTA történészei között kizárólag liberális és szocialista (volt kommunista) történészek vannak. Amíg ők vannak ott (és az állami egyetemeken), addig Horthy megítélése változatlan marad.

– Lehet-e rehabilitálni Horthy Miklóst a maga eredményeivel és bűneivel együtt?

– Ez komoly és fontos kérdés. Nem is rehabilitálni kellene – hiszen őt semmilyen bíróság nem ítélte el, – hanem értelmes politikai, előtte szakmai vitával tisztázni kellene a történelmi szerepét. Sajnos ameddig a magyar történetírás ilyen tragikusan nemzetellenes kezekben van, erre nem sok az esély.

 

HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS