Dr. Szabó József margittai újszülöttgyógyász: kevesen vállalnak gyereket Érmelléken is

Sütő Éva 2019. október 11., 08:59

Szabó József margittai újszülöttgyógyászt a Berettyó menti kisvárostól Nagyváradig és Nagyszalontáig mindenki ismeri. Nemcsak azért, mert a szakma kuriózumként tekint rá, hogy férfi létére vállalt ilyen szakterületet, hanem inkább végtelen elhivatottságáért, amit orvosi pályája iránt érez. Az már ráadás, hogy helytörténészként is egyik legismertebb tudora a vidéknek.

Dr. Szabó József újszülöttgyógyász munka közben. Számára minden gyerek egyforma Fotó: Dr. Pop Mircea Városi Kórház

– A vidék szülöttjeként ide is tért vissza orvosi diplomájával. Mi késztette erre?
– Bihardiószegen születtem 1974-ben és ma is ott élek. Apám ágáról hetedíziglen, anyám ágáról az ötödik felmenőig tarja számon Diószegen élő őseimet a családi legendárium. Apai, anyai őseim egyébként gazdálkodó emberek voltak. A nyolc általánost szülőfalumban, a középiskolát a nagyváradi Ady Endre Líceumban végeztem, ott érettségiztem, majd a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karán diplomáztam. Kolozsváron kezdtem el az újszülöttgyógyászati szakosítást, amit 2006-ban fejeztem be. Szakorvosi pályám a nagyszalontai kórház újszülött osztályán indult, de valahogy sosem éreztem rá Arany János szülővárosának hangulatára, ezért az első adandó alkalommal a margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórházban jelentkeztem felvételre, ahol a mai napig dolgozom. A megyében Nagyváradon kívül csak Margittán van hasonló szakorvos.

– Mennyire volt elkötelezett fiatalként az orvosi pálya iránt?
– Gyermekkori álmom volt, hogy orvos lehessek. Talán 12 éves lehettem, amikor egy hirtelen jött betegségem kiváltotta belőlem az elhatározást. A középiskolában vált véglegessé a gyógyítás iránti vágyam. Édesanyám a papi pálya felé szeretett volna terelgetni, de ahhoz nem volt vonzalmam. Tizenegy éves koromban halt meg édesapám, így édesanyám vállára nehezedett jómagam és leánytestvérem nevelése, taníttatása, ami bizony igen megterhel? volt számára. A húgom tanítónőként a szülőfalunkban dolgozik, én pedig onnan ingázom munkahelyemre.

Nagyon szeretem a Berettyó-parti kisvárost: csendes hely és jó a munkahelyi közeg.

– Hogyan esett a választása az újszülöttgyógyászatra?
– Eredetileg inkább allergológiát, immunológiát szerettem volna tanulni. Úgy éreztem, ezekben lennék igazán otthon, ezek voltak az egyetemi évek alatt a kedvenceim. Sajnos itt nem kaptam helyet, ezért választottam a neonatológiát, amit menet közben szerettem meg. Gyakorlatilag a véletlen hozta, hogy neonatológus maradtam, bár később az is motivált, hogy nagyon szeretem a gyermekeket.

Rezidens koromban 10–12 női kolléga között egyedül én voltam férfi, ami elég furcsa felállásnak számított. Néha ugrattak is a kolléganők, hogy kezeim nem igen passzolnak egy újszülött fogásához.

De vettem a lapot és megmutattam: éppen az az előnye egy férfikéznek, hogy kényelmesen elfekszik a tenyérében az újszülött, vagyis semmi gond azzal, hogy férfiként fogom „gondjukat viselni”. Döntésem nem bántam meg, szeretem a gyerekeket, bár egyelőre gyermektelenek vagyunk, de még belefér az életünkbe a gyerekvállalás.

– Margitta kisváros, és az orvosoknak általában nem az álmuk, hogy kis településeken dolgozzanak…
– Maradhattam volna Marosvásárhelyen, Nagyszalontán, vagy próbálkozhattam volna Nagyváradon is. De úgy éreztem, édesanyám közelében kell maradnom, aki erején felül teljesített értünk. Az is közrejátszott döntésemben, hogy helytörténeti kutatásokkal is foglalkozom. A szülőfalum és környéke mindig érdekelt.

Hazatérésemnek harmadik és talán legfontosabb oka a feleségem, Füzesi Laura, akivel nemrég házasodtunk össze, bár sokéves kapcsolat köt össze bennünket. Rengeteg türelem kell hozzám, és ő fel van vértezve ezzel, amiért hálás vagyok neki.

– Milyen manapság egy kisvárosi kórház felszereltsége?
– Egy egyetemi központ, illetve egy nagyvárosi kórház és a kisebb vidéki kórházak ellátottsága között természetesen van különbség. Amikor ide kerültem, első helyen állt teendőim között az osztály fejlesztése és a körülmények javítása. Mindjárt az elején sikerült újrafesteni az egész osztályt külföldi segítséggel és javítani a munkakörülményeken is. Tíz évvel ezelőtt egy országos projekt keretében inkubátorokat és egyéb fontos felszereléseket kaptunk, majd

2010-ben sikerült egy teljesen új, modern újszülöttosztályt kialakítani.

Mindez nem jöhetett volna létre az akkori egészségügy miniszter, Cseke Attila és Bradács Alíz kórházmenedzser támogatása nélkül. Utóbbi nem egyszer bizonyította rátermettségét a kórház igazgatásában. Egyébként a margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórházat évente két alkalommal rendszeresen támogatja egy Rajna-vidéki simmerni (Németország) alapítvány is. Adományaik elsősorban a gyermek- és az újszülöttosztály számára jelentenek nagy segítséget, de számos alkalommal a felnőtt osztályok is részesülnek belőlük.

– Milyen személyzettel dolgozik?
– Számomra legfontosabb a jó csapat, amellyel dolgozni lehet. Meg vagyok elégedve a „lányaimmal” – így nevezem az asszisztensnőket –, akik segítik a munkámat. Nem győzőm hangoztatni: egy jó asszisztens felér egy fél diagnózissal. A női asszisztensek füle és a szeme kódolva van a gyermeksírásra.

Az újszülött sírással továbbítja problémáit. Egy igazi újszülöttgyógyász szinte ebből is tud következtetni a diagnózisra, de sokat segíthet neki a női asszisztencia.

Mindezek mellett sok türelemre, odafigyelésre van szükség. Az orvosnak egy életen át tanulnia, képeznie kell magát. A közeljövőben is hasonló képzéseknek nézek elébe.

– Mennyire tudnak nehezebb esetekkel is megbirkózni, illetve ezek mikor kerülnek át a megyeközpontba?
– Ma is volt egy ilyen esetem. Az egészségügyi ellátó rendszer többrétegű. Léteznek városi és megyei kórházak, valamint egyetemi klinikák. Minden szintű ellátóegységben különböző eseteket kezelnek, és ezt be kell tartanunk, bármilyen jó a felszereltségünk.

– Önt úgy ismerik a környéken, mint aki nem vesz el hálapénzt…
– Ez valóban így van. Sokat hadakozom az emberekkel. Komikusan fogalmazva azt mondanám, hogy néha birkóznom kell a kis páciensek szüleivel, akik a zsebemet keresik és csudamód meg tudnak lepődni, ha kitartok amellett, hogy erre nincs szükség.

Én megélek a fizetésemből, nem kell megfizetni külön pénzzel a munkámat.

– Hogyan kapcsolódik egymáshoz a helytörténeti és a szakorvosi munka?
– Szabadidőmben néprajz- és helytörténet-kutató vagyok. Mivel káros szenvedélyektől mentesen élem az életem, ez az egyetlen passzió, amit megengedek magamnak. Vannak eredményei is a munkámnak: Bihardiószeg kismonográfiája (2003), Irinyi Jánossal és Józseffel kapcsolatos kutatások, vagy hogyan kerültek a Stubenberg grófok az Érmellékre, de más számtalan kiaknázatlan téma is feltárásra vár. Tavaly jelent meg az Ismeretlen Érmellék című kötetem. Foglalkoztat az Érmellék szőlészete-borászata és a lápvidék lecsapolásának története: hamarosan megjelenik egy teljes trilógia e témakörben, amin már jó ideje dolgozom.

– Egy újszülöttgyógyász látja leginkább, merre tart a Berettyó vidéke és az Érmellék népesedése. Tud valami biztatót mondani?
– Jelenleg hét újszülött van az osztályon. Mondanom sem kell, az évente született gyermekek többsége roma, a fennmaradó százalék megoszlik magyarok és románok között. Amúgy nekem teljesem mindegy a gyermek színe és nemzetisége, mindenkit egyformán látok el.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a múlt évszázad 60–70-es éveihez képest – amikor robbanásszerűen megnőtt Románia népessége – ma kevesen vállalnak gyermeket.

Ennek bizony hatása van az én pályámra is, hiszen el kellett kezdenem tanulni a gyermekgyógyászatot is, ezzel pedig mindent elmondtam a vidék népesedésével kapcsolatosan. Nincsenek jó híreim a népesedést illetően, és ezt megtapasztalom helytörténeti kutatásaim kapcsán is. Érmelléken rengeteg ház roskadozik gazdátlanul, az adatközlők pedig lassan kihalnak. Nem marad kinek átadni a múltbéli történéseket sem.

1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat