HIRDETÉS
„Szüleimmel és két testvéremmel a város keleti peremén húzódó kéthektáros, tóparti telekre épült házba költöztünk. Nyáridőben szüleim megengedték, hogy naplemente után a szokásosnál tovább maradhassak a szabadban. Amit odafönt, a felhőtlen, tiszta, sötét égen láttam, hihetetlenül varázslatos volt, magával ragadó, még akkor is, ha a csillagok teljesen ismeretlenül ragyogtak vagy hunyorogtak. Csak az égboltot kettéválasztó tejfehér színű, hullámzó ködösség mibenlétéről kaptam magyarázatot édesapámtól” – mesél az indulásról a jeles szakember.
A Tejút, Naprendszerünk egyenlítői síkjának látványa már az első égi fürkészések alkalmával emlékezetébe rögződött. Elhatározta, minden igyekezetével azon lesz, hogy a csillagos égboltot minél alaposabban megismerje és tájékozódhasson a tengernyi csillag között. Szintén gyermekkori nagy kedvence az időjárás kémlelése volt, ezen belül a felhők világa. Sokáig csupán figyelte, mi zajlik fent az égen, aztán 1968 nyara óta naponta füzetbe jegyezte a különféle jelenségeket, a felhők típusát és vonulási irányát. A csapadékot egyenes falú bádogedénybe gyűjtötte és vonalzóval mérte, hány milliméter hullott alá.
Még általános iskolába járt, amikor egy nyári estén a tejeskannával hazafelé tartva figyelmeztette családját, hogy éjszaka nagy vihar lesz.
Alig bukott a nyugati ég alá a Nap, abban az irányban karfiolszerű felhők vonulatát pillantotta meg. „A sötétkék zivatarfelhő-láncolat lassan emelkedett egyre följebb, közeledett felénk. Már jócskán álomba merültünk, amikor heves égzengés, zuborgó zápor, ajtó-ablakzörgető szél ébresztett” – emlékszik vissza gyerekkorára.
Aradon a hidro-meteorológiai környezetvédelmi szakon végzett 1975-ben. Munkahelye a város nyugati szélétől két kilométerre feküdt, zavartalan látási viszonyok mellett kiváló alkalmat kínált az égbolt megfigyelésére. Miközben ismerkedett a természettel, a gazdag állat- és növényvilággal, azért fizették, hogy tenyéssze ki a víz tisztítását végző aerob baktériumokat. Szerette a munkáját. A friss levegő, a természeti környezet mellett sokat jött-ment a feladatköréhez szükséges tennivalóknak köszönhetően.
„Az Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológus szakát látogató barátaim révén egyetemi könyvekhez, jegyzetekhez, szakirodalomhoz jutottam, angol nyelvű folyóiratokat böngésztem.
Csillagászati távcsöveket szereztem be, vagy kaptam ajándékba, amelyekkel elsősorban változó fényű csillagokat, üstökösöket, fényszűrő védelme alatt a Nap sötét foltjait, kisbolygókat észleltem” – magyarázza a szakemberré válás göröngyös útját.
A nappali szolgálatból hazatérve derült ég esetén kiült a teraszra a távcső alá, és csaknem reggelig tartott, amíg meghatározta 100–130 változócsillag aktuális fényességét. Máskor egy végigészlelt éjszaka után épp csak bekapta a reggelit és máris igyekezett a 7 kilométerre levő munkahelyére. Éjszakai műszak előtt gyakran pakolt teleszkópot a kerékpárra. Édesanyja olyankor meg is jegyezte: szegény Attila, már megint cipeli a keresztjét…
Szerencsés véletlennek tartja, hogy a földrengéseket megelőző, a földlökés idején fellépő vagy az azt követő fényjelenségeknek is szemtanúja lehetett, de számos távoli vulkán kitöréséből származó gáz- vagy porfelhő okozta fénytani jelenséggel is megismerkedett.
„Mint csillagászt vagy meteorológust meglehetősen sokan ismernek. A 2000-es években az artézi kútnál találkoztam a közmű volt gazdasági igazgatójával, aki így szólt: Attila, magát jegyzik Magyarországon”. Fogalma sem volt, mire vélje szavait, de földije elmagyarázta: „magát mindenütt ismerik Magyarországon, bármerre járok”.
A munkáját égi figyelőként meghatározó Kósa-Kiss Attila szerint akkor végez értékes munkát, ha észleléseit megosztja másokkal.
A látottakat, tapasztaltakat papírra vetette, és havonta rendezve összeírta és elküldte különböző helyekre:
a Román Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézetébe, a Magyar Csillagászati Egyesület lapjába, a Meteorba, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Magyar Meteorológiai Társaság szakmai folyóiratába, a Légkörbe. Továbbá az osztrák Sternenrundschauba, a francia Bulletin de l’AFOEV-be (Association Française des Observateurs d’Étoiles Variables), a németországi Meteoros lapba, az angliai The Journal of Meteorologyba és a The Astronomerbe, Szlovákiába, Olaszországba, az Egyesült Államokba, az AAVSO-hoz (American Association of Variable Star Observers), a Smithsonian Astrophysical Observatory folyóiratába, az International Comet Quarterlybe.
Az erdélyi szakember szerint a nagy magasságban lebegő, jégkristályokat tartalmazó és azokon elhajlást szenvedő nap- vagy holdfény okozta fénytüneményekre vonatkozó megfigyeléseit Walter Tape, a fairbanksi egyetem matematikaprofesszora elemezte. „Jonathan D. Shanklin, a Brit Antarktiszi Kutatóállomás munkatársa, aki kollégájával 1985-ben ózonlyukat fedezett fel az Antarktisz fölött 20 km magasságban, hosszú éveken át közölte üstökösészleléseimet a Comet Tales című lapban. Horst Jaeger, a németországi Garmisch-Partenkirchenben működő Fraunhofer Légkörfizikai Intézet kutatója a légkörbe jutó vulkanikus aeroszol által előidézett fénytani észleléseimet európai, ázsiai és egyesült-államokbeli konferenciákon, szemináriumokon ismertette. Hédervári Péter magyar planetológus földrengésfényekre vonatkozó megfigyeléseimről az EQL (Earth Quake Light)-projekt keretében európai és ázsiai konferenciáin számolt be. Ugyanebben a témában egy kanadai kutatóval, France St-Laurent asszonnyal dolgoztunk számos tanulmányon. Kiderült, az általam 1986-ban észlelt, a Vrancea-térségben kipattant erős földlökés okozta földrengésfény alakja, mérete és fejlődése meglepő hasonlóságot mutatott a kanadai Saguenay-féle földrengésraj által előidézett és szemtanúk szerint Alma nevű helységből látott földrengésfénnyel” – magyarázza együttműködéseit számos világhírű szakemberrel.
Egy pestlőrinci család Los Angeles egyik forgalmas, népszerű terén 1986 nyarán felfedezte a Halley-üstökösről készített megfigyeléseit és rajzait.
Az International Halley Comet Watch program keretében Európából rajta kívül csak franciaországi észlelőtársának munkája szerepelt.
Ahelyett, hogy gépkocsijukkal hazautaztak volna, jókora kitérőt tettek, hogy meglátogassák, hiszen az „angyalok városában” nem magyarországi, hanem Erdélyben élő csillagász nevét találták a kihelyezett munkák között, ami felvillanyozta őket. Ismertségének köszönhető, hogy
a Los Angeleshez közeli Pasadenában működő Jet Propulsion Laboratory (Sugárhajtási Laboratórium, a NASA egyik űrközpontja) állást kínált számára.
Az amerikai intézet ezt annyira komolyan vette, hogy az angol nyelvű formanyomtatványokat készen kitöltve elküldte a nevére, csak alá kellett volna írnia, de ő mégsem hagyta el Erdélyt.
Furcsa véletlen, hogy ez a 17 ezer lakosú kisváros két híres csillagászt is adott a világnak. Kósa-Kiss Attila a Kulin Györgyhöz fűződő ismeretségéről is mesél. „A múlt század hetvenes éveiben szoros összefüggést találtam a napfelszín bizonyos jól körülhatárolt, szigorú szabályoknak eleget tevő napfolt(csoport)ok és a földi időjárási ciklonok között. Erről az első tanulmányomat a kolozsvári Studia Universitatis Babeş–Bolyai közölte. További dolgozataim az European Geophysical Society (Európai Földfizikai Társaság) konferenciaköteteiben jelentek meg Grenoble-ban (1994), Hamburgban (1995), Hágában (1996), Bécsben (1997), Nizzában, majd Visegrádon, valamint magyar nyelven a VIII. Természeti, Műszaki és Gazdaságtudományok Alkalmazása nemzetközi konferencián, Szombathelyen 2009-ben. Felismerésem híre eljutott a Texasi Egyetem professzorához, a Dallasban élő Brian A. Tinsleyhez, aki igencsak jártas a témában. Kérte, feltétlenül dolgozzak, észleljek tovább, eredményeim helyesek, az övéivel jó egyezést mutatnak. Leveleit dr. Attila Kósa-Kiss névre címezte, noha nem doktoráltam...” – mesél tudományos elismeréseiről.
A tudós 1989–1994 között részt vett a NASA Hipparcos műhold változócsillag-észlelési programjában: az űreszköz a légkör zavaró hatásaitól mentes, közegétől távol, a világűrből határozta meg a csillagok fényességét, a partiumi szakember pedig a földfelszínről.
Az 1911-ben alakult American Association of Variable Star Observers (Változócsillag-észlelők Amerikai Társasága) Kiváló változócsillag-megfigyelő címmel elismerő oklevéllel jutalmazta Texasban (1994), Georgiában (1996), Új-Mexikóban (2005), Massachusettsben (2011) és Tennessee-ben (2018). A legutolsó kitüntetést azért kapta, mert elérte a százezredik fénymérést. De sok más díjjal is büszkélkedhet. A Royal Astronomical Society Comet Sectiontől (a brit Királyi Csillagászati Társaság Üstökös Szekciójától) sokéves üstökösészleléseiért 1993-ban Cambridge-ből a David R. Keedy-díjjal tüntették ki.
Az 1946-ban alakult Magyar Csillagászati Egyesület 2014-ben adományozta Kósa-Kiss Attilának az akkor újonnan alapított Kulin György-díjat. Egy évvel később az Országos Meteorológiai Szolgálat Az év MET-ÉSZ (Meteorológiai Észlelések) észlelője 2014 elismerő oklevelet vehette március 23-án, a Meteorológia Világnapján.
Kérdésemre, hogy az egek fürkészője mit gondol Istenről, vendéglátóm így fogalmaz: „a csillagász által belátható, mérhető, elemezhető 13 milliárd fényévnyi sugarú Metagalaktika, amely megszámlálhatatlan csillagot és csillagrendszert, por- és gázfelhőt tartalmaz,
amelyet ma, 13 milliárd év után érzékelhetünk, vizsgálhatunk és nem utolsósorban csodálhatunk. Ugyanilyen bonyolult, rendkívül összetett minden egyes élőlény” – foglalja össze ezzel kapcsolatos véleményét a csillagász.
Egy másik nagy kérdésre keresik a választ a biokémia és biofizika szakma legnagyobbjai: keletkezhet-e élettelen szerves anyagból szerves élet? Dr. Gánti Tibor akadémikus és kutatócsoportja az ún. chemoton anyagot (egy fajta fehérjét) vizsgálva rájött, miszerint ahhoz, hogy az élettelenből élet lehessen, mindenképpen valamifajta külső beavatkozásra lenne szükség. Mindkét esetben kénytelenek vagyunk következtetni az isteni teremtés lehetőségére. Stuart Hameroff altatóorvos, az Arizona Egyetem professzora és Sir Roger Penrose kvantumfizikus, az Oxford Egyetem professzora szerint az ember nem pusztán hús-vér alak. Az agyban levő mikrogömböcskék vagy kapszulák tárolják mindazt az információt, amit az ember megél. Halálával a szív leáll, az agyi részecskék elvesztik ugyan fizikai mivoltukat, de az említett mikrogömböcskék tárolta információk megmaradnak, elhagyják a testet, és kilépnek a világűrbe. „Úgyis fogalmazhatnánk, hogy létünk nem hiábavaló: életünk tapasztalatait megosztjuk Istennel vagy Világtudattal. Ha csakugyan van Isten – szerintem lennie kell –, olyan formában létezhet, amelyet talán soha, de soha nem fogunk megérteni, megismerni, de elképzelni sem” – magyarázza Nagyszalonta csillagtudora.
A csillagászati távcsöves bemutatás a tudományos ismeretterjesztés egyik fontos része. Ma ezt járdacsillagászatnak hívják. A nagyszalontai Művelődési Ház udvarán egy 262-szeres nagyítást biztosító teleszkóppal mutatta be az esti égbolt aktuális, érdekesebb látnivalóit a diszkózó fiataloknak, napközben speciális fényszűrőn át központi csillagunk sötét foltjait, de a zsidó és a református templom, valamint a Csonkatorony tetejét is. Sötétedés után sokszor a vállára tette a súlyos, háromlábú állványt, a távcsővel a város számos helyére ment el, hogy minél többen részesülhessenek az úgynevezett Galilei-élményben, amely a Hold krátereit, a Jupiter bolygót és holdjait, a Szaturnuszt és annak fantasztikus gyűrűrendszerét, a Holdéhoz hasonló fázisváltozást mutató Vénuszt vagy a feltűnően vörös Mars bolygót jelentette.
A nyolcvanas években diákok százainak mutatta meg a híres Halley-üstököst, a Nap felszínén sötétlő napfoltcsoportokat. A kilencvenes években a Szalontai Napok rendezvényein 400–600 ember láthatta a csillagos égbolt csodáit.
A Rejtőző sasbérc–Csillagvilág című könyve 2003 nyarán jelent meg a nagyváradi Literátor Kiadó gondozásában. A könyv szerkesztője és kiadója, Fábián Imre a bemutatót késő estére rendezte szülővárosában, a Magyar Házban, hogy derült idő esetén távcsöves bemutatót is tartsanak. A könyvismertető után a szép számú érdeklődőnek kristálytiszta égbolt alatt mutatta meg csillagrendszerünk, a Tejút szomszédját, az Androméda-galaxist, kettőscsillagokat, csillaghalmazokat és néhány látványosabb csillagképet, például a Nagy- és a Kis Göncölt, a Cassiopeiát, a Perseust és az Ökörhajcsárt. Egy adott pillanatban nagyon fényes, csillagszerű objektum bukkant fel nyugati irányban, amely szép lassan kelet felé mintegy két perc alatt átvonult az égen, éppen fölöttük. A Nemzetközi Űrállomás volt az.
Rég elkészült második kötetének kézirata is, de nem tudja, melyik könyvkiadóhoz forduljon a szűkös anyagi helyzetére való tekintettel...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
