HIRDETÉS
A kilencvenes évek elején falujárás közben a táj elengedhetetlen tartozéka volt a marhacsorda, a legtöbb családi gazdaság tartott tehenet. Nem emlékszem olyan erdélyi falura, ahol az emberek a rendszerváltás után ne folytatták volna a kommunista érában is megőrzött háztáji tehéntartást.
Amikor a borjakat szabadon lehetett értékesíteni, vagy otthon levágni, mindenhol látványosan megnőtt a tehénállomány, a tej, és az élő állat eladása jövedelmezővé vált.
Egykori tapasztalataimat vendéglátónknak, Bagaméri Annának is szóvá teszem, akivel szemügyre vesszük buzai portájukat. Régi ismerősömmel, Szász György helyi mangalicatartó gazdával közösen keressük fel a buzai állattartó családot. Anna asszony szerint a két kezén meg tudja számolni, hogy a faluban hány tehéntartó gazda maradt, pedig harminc évvel ezelőtt a legtöbb portán még tartottak szarvasmarhát az 1100 fős, fele-fele arányban magyarok és románok lakta mezőségi faluban.
,,Több száz tehénre emlékszem a rendszerváltás utáni évekből. Mára néhány portán maradt összesen hatvan állat, ez nagyon megdrágítja a pásztor bérét” – magyarázza a borjakat itató gazdaasszony.
A tehénállomány mellett a gazdaságban hízókat tartanak eladásra. Bagaméri János bérmunkát is vállal a mezőgépekkel, így a több lábon állásból jön össze a megélhetéshez szükséges jövedelem, közben Anna asszony a helyi református egyházközségben is dolgozik.
A fehérorosz gyártmányú traktorával hazatérő Bagaméri Jánossal folytatom a beszélgetést a portán. A mezőségi gazda a magyar kormány által nyújtott támogatásából vásárolta meg az erőgépet, a vételárat önrésszel pótolták ki.
A család rendre vette meg a traktor után kapcsolható mezőgépeket, így nagyjából már teljes gépparkkal rendelkeznek, ami a szántóföldi növénytermesztéshez szükséges.
A családi birtokon elsősorban takarmánynövényeket termesztenek marháknak, disznóknak és majorságnak, de kukoricából eladásra is jut falubeli gazdáknak, akik a háztájiban baromfit és hízót tartanak.
Vendéglátónk 1998-ban tért haza a gyári munkavállalásból szülőfalujába, Buzába. Idős szülei segítségre szorultak, de nem csak ezért váltott munkahelyet és életformát. ,,Bizonyos kor után már nem lehet főállás mellett a második műszakot is bevállalni gazdálkodóként, túl strapás lenne. Aki gazdálkodni akar, az az állattartás és a föld mellett dönt, ahogyan én is tettem. Igaz, hogy nyáron nagyon sok a teendő a mezőn és egész évben az állatokkal, de ez életforma, amit így lehet vállalni” – összegzi a buzai gazda.
A gépesítés sokat lendített a munka hatékonyságán. Már nem kell villával összehordani a mezőről a szénát: a szénabálákat bálázó gép készíti, a szénaszállító utánfutó megpakolása is géppel történik. Éppen ezért a piacra termelő gazdálkodás csak úgy éri meg, ha a gazda rendelkezik a szükséges mezőgépekkel.
Amikor az értékesítésről kérdezem, a Berekméri házaspár az alacsony tejfelvásárlási árra panaszkodik.
Hiába ígérte még tavaly a felvásárló, hogy két lejt fizet egy liter tehéntejért, mert az továbbra is mélyen alatt alatt a beígért árnak. Mégsem keresnek más tejfeldolgozót, mert télen a napi 50 liter tej nem túl nagy mennyiség ahhoz, hogy alkudozni tudjanak. Bagaméri János szerint ezzel együtt is megéri a tehéntartás, mert a tej mellett a borjú értékesítéséből is pénz származik. Gazdaságukat úgy alakították, hogy a tehén- és disznótartásból legyen megfelelő jövedelem, amit mezőgépészeti bérmunkával egészítenek ki. Ha valamelyik gyengébben teljesít, a mérleget helyrebillenti a másik bevétele.
Bagamériék szerint tavaly decemberben a korábbi évekhez képest visszaesett a házi disznó iránti kereslet. Máskor jó előre lefoglalták Szamosújvárról, vagy a környékbeli falvakból a hízót, az idei télen azonban 15-17 lejes élősúly-kilogrammonkénti áron nehezen lehetett értékesíteni a vágóállatokat. Az emberek hozzászoktak az áruházakban megvásárolható friss nagyüzemi importhúshoz, a házi disznó egy szűk vásárlói kör ínyencsége marad.
Jobb jövedelmezőséggel kecsegtetne a háztáji tejfeldolgozás, de vendéglátóim szerint ez rengeteg munkát jelentene, amit már nem tudnak bevállalni. Ráadásul a tejtermékeket értékesíteni, piacolnia kellene, amire nincs kapacitásuk. A nyers tejet napi rendszerességgel egy tejfeldolgozó vállalat tejszállító kocsija viszi el a faluból.
A gazda szerint megérné növelni a tehénállományt, és új, tágasabb istállót építeni, de erre önerőből nem futja.
Utoljára a magyar államtól kaptak jelentősebb gazdasági támogatást a mezőségi gazdák, amiből sikerült egy új traktort vásárolni, ezért ma is hálásak a magyar kormánynak.
,,Ha a román államtól egy hasonlóan jelentős állattenyésztési támogatást kapnánk, azzal tudnánk fejleszteni. A területalapú, és a szarvasmarhák után járó uniós támogatás kevés, arra elég, hogy az emberek na hagyják abba az állattartást. Mi nagyon szeretjük az állatokat, nem akarunk felhagyni a gazdálkodással, de egyre nehezebb talpon maradni, nagyon alacsonyak a felvásárlási árak” – érvel a gazda.
A Buzán működő gazdakör mégis azt mutatja, hogy sok gazda nem adta fel, kitart a családi gazdálkodás mellett.
A helyi magyar és román termelők rendszeresen találkoznak, egyeztetnek, segítik egymást. Összefognak az inputanyagok megvásárlásához, így olcsóbban jutnak műtrágyához, növényvédő szerekhez és vetőmaghoz, ami komoly segítséget jelent a helyi gazdák számára. Ebben a közös munkában vállal szerepet a Bagaméri házaspár is, akik azt vallják, hogy a családi gazdaságban a több lábon állás a siker kulcsa.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
