HIRDETÉS
– Hogyan esett a választás a Fekete-Körös-menti magyar közösségek bemutatására?
– Választásunkat elsősorban az a felismerés motiválta, hogy ezek a közösségek egyfajta szimbolikus sűrítményét adják a partiumi szórványmagyarság agrárküzdelmeinek. A Fekete-Körös-mente – különösen Tenke és Bélfenyér – olyan kistérségek, ahol ha megfogyatkozva is, de még élnek paraszti tudásformák, és megmaradtak a mezőgazdaságból élő magyar kisgazda családok is. Ugyanakkor látványos a hanyatlás: a demográfiai, szerkezeti és piaci kihívások szinte tankönyvszerűen mutatkoznak meg, tehát e közösségek vizsgálata fontos tanulságokkal szolgálhat más régiók számára is.
– Az általatok választott kistérség miben hasonlít, és miben különbözik más magyarok lakta Bihar megyei régióktól?
– Hasonlóságot leginkább a szórványhelyzet, az elöregedés, a birtokaprózódás és a piacra jutás nehézségei jelentenek. Ami viszont különbség, az a gazdasági adottság: Tenke térsége viszonylag sík, termékeny, és bizonyos infrastrukturális előnnyel is bír (például a vasút és az Agricover tárolóbázis). Más bihari falvak – főként a hegyvidéki peremeken – sokkal inkább önellátásra rendezkedtek be. Itt viszont adott a lehetőség intenzívebb gazdálkodásra – ha volna elegendő emberi és pénzügyi erőforrás.
– A tanulmány elsősorban a vidék mezőgazdaságáról szól, ugyanakkor egyféle szociográfiai korrajz is arról, hogyan élt, illetve él itt a magyar közösség. Mennyire lehet manapság főállású gazdaként a földből megélni Tenke környékén?
– Őszintén szólva nehezen.
A legtöbb magyar gazda ennél jóval kisebb területen, elavult gépekkel dolgozik, ráadásul a nyers termények értékesítéséből szerény jövedelmet szerez. Így sokan csak kiegészítő tevékenységként folytatják a mezőgazdaságot, miközben másodállásban dolgoznak – gyakran külföldön.
– Tapasztaltatod szerint milyen irányba nyitnának azok a fiatal vagy középkorú gazdák, akik szüleik, nagyszüleik örökségét hasznosítva továbbra is a földből szeretnének megélni?
– Akikben megvan az elhivatottság, azok leginkább kertészeti vagy biotermelési irányba mozdulnának. Néhány fiatal fóliás gazdálkodásba kezdett – paprikát, paradicsomot, fűszernövényeket termel –, a piaci visszajelzések pozitívak. Mások kisüzemi tej- vagy húskészítményekkel kísérleteznek. Ezekhez viszont tőke, tudás és közös infrastruktúra szükséges. A cél, hogy feldolgozott termékkel lépjenek piacra, ne nyers árut értékesítsenek.
– Az alacsony gabonaárak miatt szinte mindenhol Erdélyben gondot okoz a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák boldogulása. Milyen mértékben lehet az általad kutatott térségben átállni zöldség-, illetve gyümölcstermesztésre, vagy más kultúrnövényekre?
– Az adottság megvan hozzá, különösen Bélfenyér térségében, ahol az öntéstalaj kiváló zöldséges termőföld. Ugyanakkor ez munkaigényesebb ágazat, és kevés a szakképzett, fiatal munkaerő.
A közös márkázás és értékesítési pont létrehozása ebben kulcsszerepet játszhatna.
Gazdálkodás, mint életforma
Érdemes bepillantani a mezőgazdasági szakkiállítások mezőgép-, növényvédőszer- vagy vetőmagkínálatába, hogy rájöjjön az ember, az agrárágazat olyan terület, amiben nemhogy szégyellni való nincs, de a gazda egyenesen büszke lehet arra, amivel foglalkozik.
– A tanulmány egyik tanulsága szerint kívánatos lenne a tagosítás, hogy ne nadrágszíjparcellákon történjen a mezőgazdasági termelés. Mekkora esély van ennek megvalósítására?
– Közösségi szándék lenne rá, de a jogi és adminisztratív akadályok, valamint a bizalmatlanság miatt lassú a haladás. Ugyanakkor a közös bérleti portfólió létrehozása – akár csak néhány gazda között – már reális cél lehet. Tízhektáros blokkok kialakítása például lehetővé tenné precíziós technológia alkalmazását, ami most szinte elképzelhetetlen.
– Minden vidék gazdáinak az értékesítés a legnagyobb kihívás. Van-e arra fogékonyság, hogy helyben feldolgozzák, vagy csomagolva értékesítsék a mezőgazdasági termékeket?
– Van, és egyre inkább belátják, hogy ez a jövő útja. A „Bélfenyéri Szabad-földes Zöldség” vagy kisüzemi tejtermékek ötlete például pozitív visszhangot kapott.
Ha ezekre közös megoldást tudnánk adni – akár egy feldolgozó kisüzem formájában – az egy csapásra javítaná a gazdák alkupozícióját.
– Hogyan látod ennek a vidéknek a jövőjét mondjuk 10 év múlva?
– Sorsfordító tíz év előtt állunk. Ha nem sikerül generációváltást végrehajtani, és az infrastrukturális, szervezeti lemaradást csökkenteni, a magyar gazdálkodói jelenlét véglegesen perifériára szorulhat. Ha viszont össze tudunk fogni géphasználatban, parcellák összevonásában, feldolgozásban, és sikerül fiatalokat is bevonni – akár mentorprogramokkal, start-up támogatással –, akkor versenyképes, lokális márkákra építő mezőgazdasági klaszter alakulhat ki. Az alapok megvannak – a kérdés, hogy élni tudunk-e velük.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
