Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak

EN-összeállítás 2025. október 20., 21:13 utolsó módosítás: 2025. október 20., 21:27

A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban. Szijjártó szerint Brüsszelben nem érdekeltek a budapesti béke-csúcstalálkozó sikerében.

Szijjártó
galéria
Szijjártó Péter Luxemburgban: az Európai Unió háborúpárti álláspontot képvisel az ukrajnai konfliktusban Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter tárcavezető az Európai Unió külügyi és energiaügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kollégái továbbra is a háborús pszichózis állapotában vannak, így a budapesti békecsúcs kapcsán ,,zavar, tanácstalanság és irigység uralkodott el, illetve mindennek a szánalmas leplezési szándéka”.

Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy egyes résztvevők nevetés nélkül olyan kijelentéseket tudtak tenni, hogy ,,nem az a lényeg, hogy Budapesten milyen döntés születik, mivel a stratégiai döntések az Európai Unió asztalánál születnek”, valamint hogy ,,az európai stratégia működik”.

,,A világ előtt álló nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, és így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget. Az ilyen szereplőt soha nem hívják meg azokra a helyekre, ahol a békét csinálják” – vélekedett.

,,Az Európai Unió továbbra sem arra helyezi a fókuszt, hogy sikeres legyen az amerikai és az orosz elnök csúcstalálkozója. Az európaiak nem arra helyezik a fókuszt, s nem is érdekeltek abban, hogy a budapesti béke-csúcstalálkozó valóban békét hozzon, és én a mai felszólalásokból arra kell, hogy következtessek, hogy az európai politikusok egy jelentős része nagyon sok mindent, sőt minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák eleve ennek a csúcstalálkozónak a létrejöttét" - folytatta.

,,Ahelyett, hogy örülnének, hogy újabb amerikai-orosz csúcs lesz, ahelyett, hogy örülnének annak, hogy újabb nagy lépést lehet tenni a béke irányába, az európai politikusok továbbra is a háború folytatását és meghosszabbítását támogatják”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ismét ki lett adva a jelszó, hogy még több pénzt és még több fegyvert kell küldeni Ukrajnába, és ahogy telik az idő, úgy válnak egyre esztelenebbé a számok és az ötletek.

,,Ukrajna 60 milliárd eurót követel magának további fegyverkezésre. Ez mintegy 24 ezer milliárd forint. Egy esztelen összeg (…) Azt akarják most az Európai Unióban, hogy a tagállamok védelmi képességeinek erősítésére szánt közös európai hitelt az európai országok saját védelmi képességeik fejlesztése helyett inkább Ukrajna felfegyverzésére költsék. Ez egészen elképesztő” – hangsúlyozta.

,,Ahogy az is világossá vált, hogy a következő két évre az ukrán állam működtetésére 130 milliárd eurót céloznának meg átutalni az európai adófizetők pénzéből” – jegyezte meg.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy emellett nyilván majd lépéseket tesznek ,,az úgynevezett befagyasztott orosz vagyon” felhasználásának irányába is, ami a várható ellenlépések miatt súlyos veszélyt jelentene, tájékoztat az MTI.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
2025. október 18., szombat

Eltűnő román közösségek a Balkánon – Brüsszelben kongatták meg a vészharangot

A szerbiai és a bulgáriai románok helyzete miatt Șerban Dimitrie Sturdza EP-képviselő szervezésében nyilvános közmeghallgatásra került sor október 15-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben.

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.