Őshonos fajtákat ment a Partiumi Tündérkert – szembe kell állítani a szemrevaló piacképességet a gyümölcsök beltartalmával

Ez a gondolat vezérelt, amikor úgy döntöttünk, hogy a Négy Folyó Egyesület és a Traditum Értékmentő Egyesület támogatásával létrehozzuk az Első Partiumi Tündérkertet. Ennek eszmeisége eredetileg három személyhez kötődik. Kovács Gyula pórszombati (Magyarország) erdész a Göcsejben járva felfigyelt a tanyavilág gyors pusztulására és ezzel együtt az ott termesztett gyümölcsfajták tragikus arányú eltűnésére. Nem nézte tétlenül, és kezdte oltani, menteni e fajtákat.

Létrehozta Európa legnagyobb nemzeti génbankját több mint 3500 régi magyar Kárpát-medencei gyümölcsfajtából.

Sokszor hangoztatta, hogy „meg kell menteni a Kárpát-medence páratlan fajtagazdagságú gyümölcshagyatékát”, mígnem Szarvas József színművésznek – saját elmondása szerint – a felszólítás „beakadt”. Ő is létrehozott ezekből a fákból egy gyűjteményt, amelynek a Tündérkert nevet adta. Azóta folyamatosan népszerűsíti a mozgalommá vált kezdeményezést. Ambrus Lajos író a harmadik, nincs olyan dolog az őshonos gyümölcsészetben, amiről ne tudna.
A mozgalom Kárpát-medencei elterjedése révén az alulról induló és magától építkező kezdeményezés mintapéldánya. Székhely, szabályzat, ügyvitel, nyilvántartott tagság híján egy önjáró, folyamatosan terjeszkedő és virágzó jelenség. Magyarázata maga a néplélek közelisége, a még élő, zsigereinkben tárolt természet és hagyomány iránti tisztelet és szeretet. Az intézményrendszerekbe merevedett gondolkodásunkban a jelenség népszerűsége kissé érthetetlen. A „haza a magasban” eszméje a légiesedő határok felett ezúttal megvalósult. Éltetője a határokon átnyúló őshonos fák gyökérrendszere, amely összefonódik egy közös kultúra gyökereivel. Az ősi magyar fajták több helyen való felbukkanása a Kárpát-medence földrajzi-szellemi egységének a bizonyítéka, fogyásuk pedig ezen egység megbomlásának a jele. A romboló erőt ez esetben az extenzív világfajták testesítik meg.

Nem túlzás állítani, a mozgalom a 21. század hangadó nemzeti eszméje. Itt, a Móricz Zsigmod-féle erdélyi Tündérkert földrajzi határán, a néhai kelet-magyarországi részeken, a Partiumban, Tündérkert jellegű őshonos fajtagyűjtemény nem létezik. Örömteli hír viszont, hogy a Kárpát-medencében rohamosan szaporodnak, így Belső-Erdélyben s főleg a Székelyföldön, ahol a kitartásnak mély gyökerei vannak. Ezért jelzésnek is szántam a nyugati felsőbbrendűség bűvöletében élő szatmáriaknak, hogy a híres gyümölcstermesztő faluban, Kőszegremetén, létrehozok egy, az avasi tájegységre jellemző helyi fajtagyűjteményt, amelyet folyamatosan bővítünk az elszakított Szatmárban felbukkanó új-régi, régi-új fajtákkal és a történelmi jelentőségű Kárpát-medencei ősi gyümölcsfákkal. Jelenleg tíz tájfajta almának, körtének, baracknak és cseresznyének az oltóágait sikerült beszereznem Kőszegremetéről és Szatmárhegyről, ezek vadalanyba oltását Kovács Gyula vállalta, és hamarosan konténeres formában visszajuttatja. Ők lesznek az Első Partiumi Tündérkert első „őshonos jövevényei”.

De

a Tündérkert nemcsak szigorúan a gyümölcsfákról szól. Embereket is keresünk, történeteket, leírásokat, mindent, ami a gyümölcshöz, annak felhasználásához (ecet, aszalvány, pálinka, lekvár, befőtt, pite stb.), gasztronómiájához tartozik.

Sajnos ott tartunk, hogy már az idősebb nemzedék sem ismeri a túlélő példányokat, leírást, felhasználási módot még kevesebben tudnak nyújtani, így elvész a több évszázados gyümölcsészeti tudás.
Még miről szól a Tündérkert? A harmóniáról, az ember, a kultúrnövény és a természet kapcsolatáról, a hosszú távú gondolkodásról és a megmaradásról. A vadalanyba oltott tájfajták csak később fordulnak termőre, de akár egy évszázadon át is adják termésüket. Szól még az önfenntartásról, a gondoskodásról, amit a gyümölcsfa meghálál. A kitartásról, a közösségről, amely köréje szerveződik és szaporítja, gondoskodik róla, felhasználja és továbbviszi az örökséget.

A több száz éves munkával létrehozott ősfajták változatos ízvilágukkal, különleges felhasználhatóságukkal és ellenálló-képességükkel térnek el a „piacképes” nemzetközi fajtáktól,

amelyek mindenütt elérhetőek és kiábrándítóan egyformák. Világfajtákként állandó törődést, metszést és permetezést igényelnek, hiszen csak így lehet azokat futószalagon termelni és életben tartani. Gép, ember, üzemanyag, vegyszer, ráfordítás – egy iparág épül az átható gyümölcstermesztésre, és tömegcikket termel, környezetét szennyezi, s látszathasznot hoz létre.
A városi, ha falun vesz telket, hajlamos láncfűrésszel kezdeni a „rendteremtést”, a hitványnak hitt vackort tájidegen tujákkal felcserélni, térkővel megakadályozni az anyafölddel való érintkezést. Pedig nagyobb gondot jelent a jelentős napsugárzás és kánikula, amely ellen egy diófa vagy almafa lombja alatt lehet menedéket találni. De sajnos az őslakos is egyre kevésbé becsüli az öreg fát. Szemtanúja voltam, amint tarvágással „végeznek ki” évszázados gyümölcsöst, helyébe tesznek tököt meg málét a hegyre. És pár év alatt az eső lemossa róla még a termőföldet is. Ezt maga az őshonos falusi teszi saját kezével, azzal amellyel lebontotta a tökéletesen klimatizált vályogházát, hogy helyébe korszerűnek gondolt egészségtelen házat építsen.

Szembe kell állítanunk és az ésszerű megállapodás erejéig össze kell békítenünk ellentétes fogalmakat, mint például a szemrevaló piacképességet a beltartalommal. Nyílt titok, hogy az élelmiszeripari cikkek többsége inkább vegyipari terméknek mondható. A mezőgazdasági termények beltartalmi értéke drámaian csökkent és vegyszerekkel terhelt.
A Tündérkertnek szemléletváltás helyett visszatérésre és visszatekintésre kell vezetnie: a földhözragadtsághoz. De nem bús merengésre, hanem az ősi tudás felkutatására, visszatanulására és alkalmazására. Az egyedi aromát különböztessük meg az émelygős cukortartalomtól. A türelmes gondoskodást a sürgetett neveléstől. S fontos lenne teljesen új alapokra helyezni a haszon fogalmát, amely végső soron nem pénzben mérhető. Megtapasztalni, visszatanulni, hogy a dolgoknak megvan a maguk üteme és rendje, ezt nem szabad siettetni, mert visszaüt. A kevert fajú és mesterséges alanyok jó esetben másfél vagy két évtizedet élnek, szemben az egy évszázadot is megélt, akár több mázsát is termő fákkal.

Hosszú távon a külterjes fajta sokkal jobb és több, még ha látszólag nem tűnik jó üzletnek...

A globalista rendszerbe való beterelés és befolyásolás helyett kötelező iskolai tananyaggá kellene tenni az oltás, szemzés, palántázás, szaporítás tudományát és gyakorlatát. Ehhez paradigmaváltásnak kellene bekövetkeznie, miközben a világ más irányba halad, s ez alól nem tudjuk teljesen kivonni magunkat. Addig is a Tündérkert lenne a legalkalmasabb hely e feladat elvégzésére. Mert most más az ellenség, mint 1849-ben vagy a tatárjárások során, amikor faodúban kellett megbújni (bár a mozgató szálak ugyanoda futnak össze).
A jelenlegi fenyegetés idegen neve globalizmus, egyetlen célja a jövedelem, amely ördögi módon egy hihetetlenül vékony réteg kezében összpontosul. Nem tudjuk legyőzni, de kis önellátó világunk függetlenségét a Tündérkertek közvetítésével meg tudjuk teremteni. Tágabb, nemzeti, Kárpát-medencei érték a tündérkertekben megőrzött génállományban összpontosul, ami a fajtagazdagságon és biodiverzitáson túl újabb, ellenállóbb fajták létrehozásának anyagát is adhatja.

Az Első Partiumi Tündérkert elsődleges feladata tehát a fajtamentés.

Ehhez mindenki hozzájárulhat. Akinek őshonos, tájfajta (tehát nem nemzetközi kereskedelemben forgalmazott) gyümölcsfáról van tudomása az ahhoz fűződő gasztronómiai leírással, történettel, az értesíthet a csokasi.attila@gmail.com címen, valamint az Első Partiumi Tündérkert–Kőszegremete című Facebook-oldalon. 

Csókási-Budaházi Attila

A szerző a szatmárnémeti Négy Folyó Egyesület ügyvezetője,
a Traditum Értékmentő Egyesület elnöke