HIRDETÉS
Amikor néhány hónappal – vagy inkább héttel – ezelőtt a nemzetközi kupákban elszenvedett súlyos, 7–2-es vereség, valamint egészségügyi okok miatt lemondott a CFR vezetőedzői posztjáról Dan Petrescu, s kinevezték helyette Andrea Mandorlinit, már akkor tudtam: ez a házasság sem lesz hosszú életű a kolozsvári labdarúgásban.
– mondtam otthon. És olyan biztos voltam benne, mint abban, hogy a román sikeredző előbb-utóbb ismét a fellegváriaknál köt ki.
Nem is tévedtem. Egyrészt Andrea Mandorlinit a sorozatos gyenge eredmények – mondhatni szégyenletes játék – miatt kedd este menesztették hivatalából. Másrészt nem hivatalos sajtóértesülések szerint – fellegvári forrásokból táplálkozva – az egészségügyi problémáit részben rendező Dan Petrescu ismét visszatérhet a CFR kispadjára. Immár ki tudja hányadik alkalommal (megjegyzem, még mindig jobb lenne, mint pl. Dorinel Munteanu). A futballberkekben járatos drukkerek közül sokan azonnal Niccolo Napolira gondolnak, aki az elmúlt másfél évtizedben több mint tíz alkalommal tért vissza Craiovára edzőnek: őt különben hol kirúgták, hol önként mondott le az edzői státusáról.
Nos, Dan Petrescu többnyire önként távozott a kolozsvári kispadról, mert hol Dél-Koreában, hol máshol kapott jobb (értsd anyagilag előnyösebb) ajánlatot.
Hogy aztán egy idő után ismét visszatérjen Kolozsvárra. Mert sok helyen fordult meg ugyan edzőként, de sehol sem tudott olyan eredményeket felmutatni, mint a kincses város csapatánál.
Kérdés, most ismét visszatér-e. Az viszont nem, hogy a CFR-nél valami nagyon nem működik. Egy-két évvel ezelőtt a viszonylag gyenge eredmények miatt – a bajnoki cím elvesztése, a nemzetközi kupákból való korai kiesés – sokan bosszankodtak. Részben alaptalanul. A játékoskeret ugyanis a korábbi évekhez képest úgy cserélődött ki, hogy közben jelentősen gyengült. A tehetséges játékosokat jó pénzért eladták, az újak pedig ingyen érkeztek viszonylag gyenge bajnokságokból kevés meccsel a lábukban. – Ilyen kerettel örvendjünk, hogy még mindig az elsők között vagyunk, és ne álmodjunk bajnoki címről, nemzetközi menetelésről – ismételgettem magamban.
A helyzet a fentebb említett 7–2-es vereséget követően azonban változott. Ioan Varga tulajdonos is megunta a sok botladozást, és mintha rájött volna: a gyengébb képességű játékosoktól nincs mit várni. Ezért nagytakarításba kezdett, és számtalan játékostól megszabadult. A helyükre szerződtetett újak pedig igencsak jó renoméval rendelkeznek.
Jelenleg szerintem a CFR kerete az egyik legjobb, legértékesebb a román bajnokságban.
Az eredmények pedig kritikán aluliak. Ezért van baj a klub háza táján. És a gond nem is csak az edzővel van. Hogy miért? Emlékszem, hosszú évekkel ezelőtt az egyik játékossal készült interjú után az illető védő azt mondta nekem: annyira jó a keretünk, a bajnokság pedig oly gyenge, hogy ha leütnének a kispad elé egy botot (az edző helyett), akkor is képesek lennénk megnyerni a bajnokságot.
Nem azt állítom, hogy most is ez a helyzet, de a jelenlegi játékosok, akik között valóban világhírű labdarúgók is szerepelnek (a BL-győztes francia válogatott Zouma vagy az egykori algériai csodacsatár, Slimani), edzőtől függetlenül is játszhatnának sokkal jobban és eredményesebben.
Baj van tehát a klubban, s ezt az is jelzi, hogy az éveket az elnöki székben töltő Cristi Balaj néhány napja közös megegyezéssel szerződést bontott a CFR-rel.
Ugyanakkor visszahívták az egykori sikerkovácsot is, az immár 71 éves Iuliu Muresant. Aki nem mellesleg hét éve a futballvilág környékére sem nézett. Kérdés, az elnök ennyi idő után mit tud tenni (első intézkedése különben épp az edző menesztése volt).
Az biztos, hogy a károgók – értsd a bukaresti sajtó jelentős része – már „kiültek a fákra”. Egyre-másra jelennek meg a hírek arról, hogy a klubnak óriási tartozásai vannak, ismét a csőd szélén áll, hamarosan eltűnik a süllyesztőben. Ami nem csoda, hiszen még mindig nagy szálka sokak szemében. Bár Pászkány Árpád már rég lelépett a színtérről, nem is él Romániában, a csapat pocsék teljesítményt nyújt, a vasutas klubot továbbra is magyar csapatként aposztrofálják, és korábbi eredményeiért irigyelik. S egy-egy meccsen ennek hangot is adnak – legalábbis szurkolói szinten.
Mint ahogy magyar csapatként könyvelik el a Csíkszeredát is. Igaz, sem a neve, sem a vezetősége, sem a támogatói köre, de még a kerete sem a román nevektől hemzseg. Hogy a szurkolói táboráról ne is beszéljünk. Éppen ezért nem értem, egyes vezetői miért vannak felháborodva azon, hogy a csapatot lenézik, kettős mércével mérik, jogtalanul büntetik stb. Értem én, hogy a 21. században vagyunk, az Európai Unió tagjai vagyunk, léteznie kellene toleranciának, egymás iránti tiszteletnek és multikulturalitásnak. De hát szembe kell nézni a valósággal:
Romániában élünk, s nekünk tudnunk kell, hogy a változások után 35 évvel is csupán megtűrtek vagyunk szülőföldünkön, a román labdarúgó-szövetségben sem akadémikusok ülnek, a sajtót a szenzáció és a kattintásvadászat vezéreli, a lelátókon a kemény magot pedig többnyire tudjuk, kik alkotják.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
