Napja mintegy hetven százalékát az iskolapadban ülve, vagy a kanapén mobilozva, fekve tölti a mai gyerek.
Sokan amiatt aggódnak, hogyan őrizhetik meg nyári formájukat és fittségüket az őszi hónapokban. A napfényes napok elmúltával csökken a motiváció a testmozgásra és a helyes táplálkozásra. Ebben segít hasznos tanácsaival Tóth-Leiner Andrea sportoló.
Az eddigi legnagyobb létszámú csapattal vesz részt a magyar közmédia a szerdán elkezdődött párizsi XVII. Paralimpiai Játékokon. A parasport szurkolói a közmédiának köszönhetően a képernyőn, és a rádión keresztül is követhetik a sporteseményeket.
Valter Attila olimpiai 4. helyezése után ismét nyeregbe pattan augusztus 12. és 18. között a lengyel kerékpáros körversenyen. A lenyűgöző tájakon át vezető, immár 81. alkalommal megrendezendő versenyt élőben követhetik az M4 Sporton.
Hazahozza a szurkolóknak a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth Rádió, az M1 és a Nemzeti Sport.
Véget ért a román labdarúgó-bajnokság. Hosszú évek után ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Becali által támogatott FCSB, ezüstérmet szerzett a fellegvári alakulat, ötödik helyen zárt a háromszéki együttes.
Az utazási és vízumproblémák miatt az utolsó pillanatban visszalépő Kamerun helyett április 11-én, csütörtök délután a beugró Nagy-Britannia elleni mérkőzéssel kezdi meg az olimpiai selejtezőtornát a magyar női kézilabda-válogatott.
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte idősebb játékosgeneráció már egyszer megbuktatott. Meghalt a király, éljen a király? – gondolhatta a tulajdonos Varga.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Félidőhöz érkezett a román labdarúgó-bajnokság alapszakasza. Jóslásokba kár bocsátkozni, hiszen sem azt nem lehet megmondani, ki lesz jövőre a bajnok, sem azt, hogy mely csapatok esnek ki. Az viszont egyértelmű, hogy az erőviszonyok már kirajzolódtak.
Különleges idény elé nézünk a hét végén kezdődő román labdarúgó-bajnokságban. Ismét három bukaresti csapat szerepel az elsőosztályban, a kolozsvári vasutas klub hegemóniája véget ért, a Sepsi OSK pedig predesztinálva van arra, hogy megvédje címeit.
Minden esélyét elvesztette arra, hogy ismét bajnok legyen: a CFR-nek már matematikailag sincs lehetősége arra, hogy megvédje címét, és zsinórban hatodik alkalommal hódítsa el a román labdarúgó-bajnokság hőn áhított trófeáját.
A római Lazio csapatával itthon 0:0-ás döntetlent játszó CFR számára lezárult az európai kupamenetelés, miután Rómában 1:0-ás vereséget szenvedett. A mérkőzés után a szurkolók nem hagyták el a stadiont, hanem sportszerűen megtapsolták kedvenceiket.
A magyar fiúk által teljesített cél a bravúr kategóriába tartozik, és kiváló eredménynek számít. Az már más kérdés, hogy az eredményt egyetlen kiváló mérkőzésnek (a rivális izlandiak ellen), másrészt a szerencsének köszönheti a csapat.
Az erdélyi nézők számára továbbra sincs megoldás az M4 Sport élő közvetítéseinek ügyében. Idén például nem lehetett nézni az úszó Európa-bajnokságot, a multisport Európa-bajnokságot, a magyar kosárlabdacsapat válogatott mérkőzéseit és sok más meccset.
Ha a CFR-ről van szó, a közömbösség vagy a lekicsinylés hangján kell beszélni róla. Mert egyesek szerint „magyar csapat”, holott a tulajdonos már rég nem Pászkány Árpád. A klub egyetlen „hibája”, hogy még az Osztrák–Magyar Monarchia idején alakult.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.