Magyar politikai csatározások – a haza minden előtt

A kilencvenes években a nemzeti és keresztény gondolkodást mélységesen gyűlölő balliberális elit – amelynek politikai képviseletét elsősorban az SZDSZ, másodsorban az MSZP biztosította – úgy igyekezett a magyar érdekek gáncsolását tálalni, mintha ezzel felsőbbrendű értékeket védene, legyen az a jelzőtlen demokrácia, az emberi jogok vagy az állam semlegessége.

Micsoda abszurdum maga a gondolat is!  Miért kellene a több mint ezer éven át vérrel megvédett magyar államnak semlegesnek lennie és a magyar értékek helyett egy maroknyi, ideológiai kommandó univerzalizmusát, hamis egyetemességét, kozmopolitizmusát belecsepegtetnie a felnövekvő generációk szívébe? S mindezt úgy, hogy közben tagadja saját nemzetellenességét.

Ezt a játékot játsszák ma is azzal a különbséggel, hogy értelmes ember ennek már aligha ad hitelt. És ehhez elég egyetlen példa. Gondoljunk bele: mekkora magyargyűlölet szükséges ahhoz, hogy ugyanaz a politikus, aki a 2004-es népszavazáson az erdélyiek özönétől féltette a magyar szociális ellátórendszert, most idegen kultúrájú, zömmel muszlim, beilleszkedni nem akaró tömegeket fogadna be, amelyek évtizedek alatt végérvényesen felszámolnák Magyarországot? Értelmes ember gondolhatja egy pillanatig is, hogy ha az unió megengedő bevándorláspolitikájának az alapjaira állunk, akkor nálunk nem alakulnak ki ugyanolyan állapotok, mint a nyugati városok no-go zónáiban, ahol a rendőrség is elismeri, hogy már nem tudja fenntartani a közrendet?

Ezen a szemüvegen keresztül kell nézni az MSZP-s Újhelyi István „ünnepi” szövegét, aki szerint a Fidesz logikájából az következne, hogy Szent István Soros-ügynök. Méltatlan e szöveg, méltatlan az ünnephez, egy magyar politikai szereplőhöz és egyáltalában az igazságot valamennyire is tisztelő közéleti magatartáshoz. Legszívesebben nem is foglalkoznék vele, de muszáj rámutatni, hogy Szent Istvánnak az idegenekkel kapcsolatos szavait félremagyarázzák.

Első királyunk a tettek szintjén keresztény és magyar országot teremtett, amelyet meg is védett mindenféle idegen, hódító szándékkal szemben.

Soros György és társai pedig éppen azon ügyködnek, hogy mind a nemzeti, mind a keresztény jellegétől megfosszák nemcsak Magyarországot, de egész Európát.

Akik most éppen Soros György csatlósai, a Kádár-rendszerben a kulturális élet kulcspozíciót uralták, és félelmetes hatalmukat átörökítették újabb demokráciánkba is. Igazságtétel nem történt, a gyilkosokat nem vonták felelősségre, ugyanakkor az idegen érdekeket szolgáló, zömében nemzetellenes véleményformáló sajtóhadat és írói-művészi elitet is megörököltük.

A média világában 2010 után sikerült egyensúlyt teremteni, ideje lenne a kulturális életben is teret adni azoknak, akik nem részei ennek a nemzeti-keresztény gondolkodás sunyi gyűlölete által meghatározott szolidaritási hálónak, hanem művészi-írói feladatuknak a magyarság értékeinek gyarapítását, a magyar nemzeti öntudat regenerálását tekintik.

Az anyaországi irodalomoktatás olyan, hogy ha megkérünk egy hallgatót, soroljon fel három kortárs írót, akkor Spiró, Eszterházy és Nádas lesz nagy valószínűséggel a felelet,

miközben ott van egy sor nemzetben gondolkodó épp annyira tehetséges (s nem mellesleg olvasható) író is.

Idézzük fel Spiró 1984-ben írott sorait, csakhogy lássuk, kiről van szó. Szerinte a „mélymagyarok” „a szarból jönnek” és rájuk, Spiró-félékre van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsák, nem csak a „szemetek” tudnak magyarul.

1984-ben nem volt még olyan társadalmi csoport, amelyre rá lehetett volna fogni a szélsőségességet. De itt nem is a szélsőségeseket szidja az „író”, hanem azokat, akiknek kiemelten fontos nemzeti hovatartozásuk, akik mélyen átérzik a nemzet sorskérdéseit. Ez az ember lehet máig ünnepelt író Magyarországon. Évtizedekkel később pedig képes volt azt nyilatkozni, hogy aki felhánytorgatja e sorokat, az antiszemita. Hogyan fogalmazott Csengey Dénes egy Konrád Györggyel folytatott tévévitában? Lehet, hogy az antiszemitizmus nagy bűn, de az antiszemitizmussal való rágalmazás sem marad el mögötte.

De mit érdekli ez a Spiró-féléket, akik azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a magyarság a magyar nemzeti oldal bő kilencven százaléka szerint nem származás, hanem vállalás kérdése. Ez a bevált technikájuk. Ezer jelét adják annak, hogy nem részesei a magyarság történelmi, érzelmi szolidaritásának, hogy ezeket a kötelékeket legszívesebben megsemmisítenék. Majd ha valaki ezt leírja, akkor azt süvöltik, hogy kirekesztő.

Az egyensúlyteremtés szükségességéről szól az a vita, amit Szakács Árpád legendás cikksorozata indított, s amely vitáról volt már szó e hasábokon. E vita azóta tovább gyűrűzött, egyre többen mernek megszólalni és kiállni a magyar kulturális önrendelkezésért. Nem véletlen, hogy az ellenoldal hisztizik. Mi sem volt eddig kényelmesebb, mint zsebre tenni a milliókat, majd állami támogatással diktatúráról, elnyomásról hazudozni. Legkomikusabb megnyilvánulásuk az volt, hogy aláírásgyűjtést szerveztek a cikksorozat leállítása érdekében. Azok, akik a szólásszabadság bajnokaiként tetszelegnek, s akik Szakács Árpád egyetlen állítását sem tudták cáfolni.

A cikksorozat lényege: személyre lebontva idézi az adott személy közéleti-politikai megnyilvánulásait, majd mellé teszi, hogy a közpénzből mennyivel jutalmazta őt eddig a kulturális kormányzat.

És íme, megszólalt Markó Béla is a kérdésben, aki ugyebár Gyurcsány mellett az a politikai vezető volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt, s fontosnak tartotta, hogy megtámadja Orbán Viktort a legfontosabb elvi kérdésekben, az illiberális demokrácia, a nemzetállam és a kerítés ügyében. Markó felmondja a hivatalos önvédő ballib sablonszöveget az ideológia-semleges művészi értékekről, miközben amellett érvel, hogy a kormány álljon el a tudatos kultúrpolitika megfogalmazásának és gyakorlatba ültetésének szándékától. Vagyis továbbra is pénzelje saját ellenségeit.

De hát nincs mit csodálkozni, a Markó-vezette RMDSZ visszamondta 1999-ben a MIÉP kongresszusi meghívóját, míg az SZDSZ jelen lehetett az eseményen. Ez elég világos üzenet volt arról, kikhez áll közel az RMDSZ akkori első embere, akinek gondolkodásmódja nem változott. Szerencsére az első kétharmados győzelem óta nem Markó kottájából játszik a magyar vezetés.

Miután Orbán Viktor Tusnádfür­dőn megelőlegezte a jelentős kultúrpolitikai változásokat, legutóbb Kövér László mondott néhány súlyos mondatot e kérdésben a Kurultájon. Rámutatott, milyen eszközökkel vívnak háborút a közösségek ellen, majd beígérte, hogy a magyarság politikai és gazdasági önrendelkezésének megerősítése után az elkövetkező négy évben a kulturális önrendelkezés megerősítésére kerül sor.

Úgy tűnik, végre a tettek szintjén is történik valami. A meghirdetett óvodai nemzeti nevelés a legfontosabb dolog, amit e téren tenni lehet. Míg a vesztébe rohanó Nyugaton transzvesztiták „érzékenyítik” a legkisebbeket, addig Magyarországon a magyar nemzeti gondolat csíráit s a magyarsághoz tartozás érzésének örömteli mivoltát kell a legkisebbek lelkébe elültetni. Kásler Miklós miniszteri ténykedése is bizakodásra ad okot. Úgy tűnik, személyi kérdésekben konkrét lépésekre szánta el magát. Legalábbis erre utal, hogy a Fideszen belüli kripto-SZDSZ egyik ikonikus figurájának, az említett cikksorozat egyik főszereplőjének, Prőhle Gergelynek, inog a széke.

Egy új korszak kezdetére utal az is, hogy kitették a keresztet a parlamentre, és hogy az augusztus 20-i tűzijáték is határozott keresztény-nemzeti üzenetet hordozott. Végre Wass Albertet idézték hivatalosan, a köztévében, a magyar írók legjobbjainak egyikét, akit nyilvánvalóan azért igyekszik a ballib oldal művészi szempontból kisebbíteni, mert lehetősége van rá. Kőkemény nemzetszolgálata, pengeéles szókimondása miatt gyűlölik, de érveivel nem tudnak harcolni, ezért kihasználva pozícióikat lealacsonyítóan szólnak művészi teljesítményéről.

A tűzijátékra visszatérve: végre nemcsak show volt ez az esemény, hanem szimbolikus tartalmat is hordozott.

A rakéták fellövése előtt fényjátékként megjelenő csodaszarvas, a kereszt, majd a műsor végén ezüstfényekből kialakított Szent Korona megmutatta, hogy valójában mit is ünnepelünk: az épp ostrom alatt álló keresztény magyar állam születésnapját.

Hadd idézzük végül kontextusában azt a négy szót, amelyet a köztársasági elnök, Áder János beszédének végére illesztett, s amely rendet vág a közélet, az értelmiségi szféra és a szűken vett politika útvesztőjében. Vannak, akiknek e négy szó által megfogalmazott politikai üzenet a krédó és vannak, akik épp ellenkezőleg, eme üzenet ellenében cselekednek tudatosan és tervszerűen.

„Nemzeti ünnepünkön azt a szeretetet és hűséget, azt a személyességet és összetartozást, azt a felismerést és hazatalálást kérem mindnyájunknak, amit Kányádi Sándor költői szóval így mondott:

»minden más táj csak óceán

ez itt a föld

a föld nekem«. (...)

Ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska:

A haza minden előtt.”