A Neptun-gate

Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Tetszik vagy sem, az elmúlt száz évben mindig mások döntöttek Erdély és az erdélyiek sorsáról: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest. Bécsben a német-olasz döntőbíróság – nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind azután a román fél elfogadta, tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt –, 1944-45-ben a román majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest, amely ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról. Mert mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről.

Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli a bukaresti politikát, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetők. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén, ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem heroizálása, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind-mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. Ilyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom józan érvekkel meggyőzhető arról, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy maga döntsön saját problémáiról.

Kisebbségbaráti imázsépítés

Az RMDSZ vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi fórumok nem mutatnak túl nagy érzékenységet irányunkban. Ezt a helyzetet viszont épp ők alakították ki: nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét, és a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék.

Sőt!

És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy épp arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, visszájára fordítani. Románia 1993-ban az Európa Tanácsi felvétel előtt emberijogi, s azon belül kisebbségpolitikai szempontból bizonyítási kényszer alatt volt. Ebben a helyzetben az lett volna a magyar érdek, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az Európa Tanács irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket, s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómiamodell által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen fél éve az RMDSZ élén már nem a végsőkig autonómiaellenes Domokos Géza állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó Béla, az autonómia ügyében konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak és a sajtó berkeiben.

Mi történt ehelyett? Az RMDSZ három élvonalbelipolitikusa, Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselőházi frakcióvezető-helyettes szövetségi mandátum nélkül részt vett a Project On Ethnic Relations (PER) által 1993. június 15-én és 16-án a Fekete-tengeri üdülőhelyen, Neptunon szervezett tárgyaláson a román hatalommal. A politikusok az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat adtak arra, hogy a román  hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító David Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő, az erdélyi magyarság irányában igazságtalan, a román hatalom kisebbségbarátságát kiemelő cikket jelentetett meg. Nem rójuk fel Frundáéknak David Binder minden ferdítését, annál inkább azt, hogy az ET-felvételt közvetlenül megelőzően lehetőséget adtak a nyílt, magyarellenes és korrupt, kriptokommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt. Már a román hatalom kozmetikázását célzó propagandacikkek címei is beszédesek: „Románok és magyarok valamelyest erősítik az egymás közti bizalmat\" (Binder cikke a New York Timesban), „Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat\" (International Herald Tribune, 1993. július 21.)

Csend és békétlenség

A neptuni tárgyalásról az első híradás Erdélyben Csend vagy béke címmel jelent meg: Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kérdezte a magyar részvevőket a neptuni tárgyalásról. A szövegből kiderül: Neptunon a tárgyalássorozatnak immár negyedik fordulóját rendezték. Az RMDSZ hivatalos fórumainak tudta nélkül, „magánemberként\" tárgyalók hangsúlyozták, a pragmatikus szemlélet életképességét, a „kiegyensúlyozott reálpolitika\" fontosságát.
Az autonómia célkitűzését komolyan vevő nemzeti tábor oldaláról elsőként a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szólalt meg. Az 1993. augusztus 7-én megjelent, Toró T. Tibor által elnöki minőségben szignált  hivatalos nyilatkozat kérdések formájában világít rá a Neptun-gate lényegére. Szemezgetünk a szövegből: „Hasznos-e politikailag és erkölcsileg egyaránt tárgyalni akár magánszemélyként is egy szándékaiban és tetteiben bizonyítottan az általunk vallott értékek és érdekek körétől olyan távol álló, politikailag és erkölcsileg válságban levő hatalom legkorruptabbnak tartott képviselőjével?\" „Kihez lojális inkább az a vezérpolitikus, aki ilyen fontos, és már két éve zajló tárgyalásról nem tájékoztatja szervezetének legmagasabb szintű döntéshozó szerveit sem?\" A MISZSZ-nyilatkozat azt is megemlíti, hogy a tárgyalók igen alacsonyra engedték a mércét, s ezzel veszélyeztették alapvető célkitűzéseink megvalósulását.

Tőkés László magyarázatot kért

Egy nappal később lát napvilágot a Romániai Magyar Szóban Tőkés László A hatalom uszályában című írása, amely az ügyet pontos hivatkozásokkal és idézetekkel, a lehető legdokumentáltabban elemzi. Tőkés írásából azt is megtudjuk, hogy a tiszteletbeli elnök már 1993. április 12-én, majd 1993. május 30-án magyarázatot kért a tárgyalás korábbi fordulójáról beszámoló Washington Post cikk kapcsán az illetékesektől, akik a megkeresést figyelmen kívül hagyták. Írását a Washington Post újságírójának egy gondolatával zárja Tőkés, miszerint „ha minden az egyezmény szerint történik, akkor ezek a lépesek példaként szolgálhatnak majd más keleteurópai kormányoknak is.\" „Íme, Románia, mint példa!\" – fűzi hozzá Tőkés László, majd így folytatja: „Iliescu elnök is azt hajtogatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, jobban, mint Európa bármelyik országa. Ezek után van-e még egyáltalán szükség az RMDSZ-re és autonómiára?\" Húsz esztendővel ezelőtt a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk arra, hogy három évvel később a kormányzati szerepvállalással az egész RMDSZ-t neptuni pályára állítják, s hogy a szervezet aktív partner lesz abban, hogy Romániát 1999-re már több meghatározó politikus – Bill Clintonnal az élen – példaként emlegesse. Miközben az erdélyi magyarságot érő jogfosztó, asszimilációs politika zavartalanul folytatódik – immár az RMDSZ által hitelesítve.

Megosztó kísérletek

A rendszerváltás utáni Erdélyben a Neptun-ügyig nem volt példa arra, hogy bármilyen közösségi sorskérdés mentén a nézetellentét szabályos sajtóviharrá emelkedjen. A Neptun-gate kapcsán kialakult polémiában rész vett az eddig említetteken kívül a szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség, az SZKT-frakciók, újságírók, közírók, a közélet iránt érdeklődő írók és tudósok, a középgárda nem kevés tagja, de még az „egyszerű\" újságolvasók százai is. Az írások szépen kirajzolták az 1990 óta egymással szemben álló két tábor eszmei-ideológiai és stratégiai arculatát.

Markó Béla és Takács Csaba ekkor még az autonomista oldalt látszottak erősíteni. Hallgassuk csak a szövetség elnökét: „A neptuni találkozót a közvélemény előtt az különbözteti meg más rendezvényektől, hogy itt a résztvevők nyilatkozatai szerint a kormány és az elnöki hivatal képviselői nem hivatalosan ugyan, de ígéretet tettek bizonyos problémák megoldására, és ezek az ígéretek máris a jelenlegi román hatalom melletti pozitív propagandát szolgálják külföldön, például a New York Times-ban megjelent, kiszámíthatóan nagy hatású újságcikkben, amely egyébként számos, véletlennek aligha nevezhető tényhamisítást is tartalmaz.\" („Markó Béla közleménye az RMDSZ-tisztségviselők figyelmébe ajánlva\", megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában.)

De Takács Csabát is érdemes idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ frakció, Tőkés László tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük. Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól. Az Ügyvezető Elnökség az RMSZ-ből és aNew York Timesból értesült a neptuni találkozóról. ANew York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízs-veszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (...) Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón résztvevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte.\" (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában)
A Neptun ügyet végül a Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (...) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (...) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vett részt és tárgyalt a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (...) A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.\"

Atlanta „legitimálta\" Neptunt?

Az SZKT állásfoglalása nem akadályozta meg a két parlamenti frakciót abban, hogy a neptuni tárgyalókat továbbra is fontos tisztségekkel ruházzák fel s az érintettek politikai vonalvezetésében sem okozott változást. (Sőt, Frunda György nem kevesebbet engedett meg magának 1996-os elnökválasztási kampányában, mint hogy szemrebbenés nélkül kijelentse: az 1995-ös, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, az RMDSZ minden irányzatát felvonultató, legitim szövetségi tárgyalódelegáció által lefolytatott atlantai tanácskozás „legitimálta\" Neptunt. Akkor még Markó Béla nagyon helyesen leszögezte, hogy „Atlanta nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt.\"

Barométerértéke viszont volt: azt igazolta, hogy a többség egyelőre elfogadja az autonómiaprogramot, s elutasítja az attól való stratégiai eltérést. Ez így is maradt az RMDSZ következő, 1995. május 26. és 28. között megrendezett IV. kolozsvári kongresszusáig, amit az is jelez, hogy a szövetség következő, Nagy Benedek Tőkés László elleni támadása által indukált belső viharát is megnyugtató módon, az etikátlanul eljáró képviselő kizárásával oldotta meg az SZKT.