HIRDETÉS
– Honnan érkezett az Európai Parlamentbe?
– Szakácsnőként dolgoztam egy gimnáziumban. Egy olyan elitista testületben, mint az Európai Parlament, a hétköznapi valóságot kell megismertetni és képviselni. Mit tudhatnak például egy vidéki kórház bezárásának következményeiről az erről döntést hozó technokraták, akik csupán a gazdaságosság szempontjából értékelik egy térség gondjait a helyi emberek kárára? Ezért is fontos a jelenlétünk a döntéshozatali testületekben.
– Milyen manapság bretonnak lenni Franciaországban?
– Franciaország továbbra sem ismeri el nemzeti kisebbségeit, egy és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg magát. Ha valaki bretonként akarja meghatározni önmagát, az kihívást jelent számára.
Amennyiben gyerekeit breton nyelvű oktatásban akarja taníttatni, nehézségekbe ütközik, mert a kisebbségi oktatás finanszírozása elmarad a franciától.
A breton nép jogai nincsenek elismerve: még egy breton keresztnév miatt is könnyen bíróság elé kerülhet az ember, amennyiben breton írásjeleket akar a francia anyakönyvezésben használni.
– Legenda-e vagy valóság, hogy a múltban tiltótáblák figyelmeztettek arra, hogy ,,tilos a földre köpni és bretonul beszélni”?
– Nem legenda, ez a bretoni iskolákban hétköznapi gyakorlat volt! A breton nyelvet sokáig megvetették, csak az első világháborút követően állt be fordulat.
– Történészek szerint a futóárkokban történt a nagy nyelvcsere, a paraszti világból mozgósított breton katonák itt sajátították el a francia nyelvet.
– Nem csak a bretonokkal történt ez meg, hanem a többi nép fiaival is, akiket a francia állam ágyútöltelékként, kisebbrendű népekként kezelt. A háború felgyorsította a folyamatban lévő franciásítást.
A franciák elmaradott népként és gazdaságilag érdektelen területként kezelték Bretányt.
Csak a második világégés után változott meg a szemlélet, ekkortól emelkedik ki a térség a nyomorból. Az elvándorlás Párizs felé irányul, amely a legnagyobb breton város elnevezést kapta, ott akadt munkalehetőség a képzetlen munkavállalóknak, és cselédsors a nőknek.
– Az 1960-as és 70-es éveket a fordulat, a breton öntudatra ébredés korának nevezik. Ebben az időszakban azonban nem fogalmazódtak meg olyan politikai követelések, ahogyan azt az ön pártja teszi, amely autonomista igényekkel lép fel. Mennyire áttörés ez a breton politikában?
– A legutóbbi választásokon jó eredményt értünk el, eddigi szerény támogatottságunkat megkétszereztük. Hogy ez mekkora áttörés, az az idei EP-választásokon válik el. Önállóan most sem indulhatunk, mivel a megváltoztatott választási törvény nem kedvez a kis pártoknak, a kisebb lélekszámú választói körzeteknek. Továbbra is a franciaországi őshonos népek közös listája és valamely nagyobb párttal kötött egyezség szavatolhatja az EP-mandátumot.
Egyre több figyelmet szentelünk a bretonok hétköznapjait érintő kérdéseknek, mint a lakhatási gondok.
Bretány az ingatlanspekuláció térfele, a gazdagok hétvégi rezidenciái és turisztikai befektetései ellehetetlenítik a helyiek lakhatási esélyeit. A központi állam a közkórházak felszámolását tervezi, amibe a bretonoknak semmiféle beleszólást nem enged, így a vidék betegellátás nélkül marad. Hasonló nehézségekkel küzd a tengeri halászat is, mert erről sem a helyiek dönthetnek.
– Az Európai Unió nem rendelkezik olyan jogi kerettel, amely kötelezettségszerűen szavatolná a kisebbségi jogokat, az alanyi alapon járó anyagi forrásokat a kisebbségi nyelvek és kultúrák védelmére. Mire számíthatunk az idén nyári európai parlamenti választások után?
– Az Egyesült Bretány szervezet nemrégiben petíciót nyújtott be az Európai Parlament Petíciós Bizottságához arról, hogy az Európai Unió ismerje el a breton népet annak teljes területi határain belül. A petíció azon akadt fenn, hogy a kérdés befogadható-e ilyen megfogalmazásban? Ez szemlélteti a legjobban, hogy uniós szinten mennyire távoli az őshonos nemzeti kisebbségek elismerése. Ez annak bizonyítéka, hogy államok és nem népek, nem régiók Európájával van dolgunk. Dacára annak, hogy létezik a Régiók Bizottsága, csak konzultatív és nem határozati jogköre van.
Célunk, hogy a jövőben az államoktól függetlenül minden európai nép és régió hallathassa hangját.
A föderális megoldások meggátolhatják, hogy a kisebbségeket tagadó szemlélet továbbra is érvényesüljön.
– A breton nyelvű oktatás terén milyen előrelépés tapasztalható?
– A helyzet nem rendeződött olyan szinten, ahogyan azt elvárnánk. Habár a francia állam nyíltabban kiáll a regionális és kisebbségi nyelvek túlélésének biztosításáért, ehhez sem a jogi, sem az anyagi feltételek nem kielégítőek. Bretányban három szinten működik breton nyelvű oktatás. Az állami iskolákban választható nyelvként, a magániskolákban – amelyek felekezeti iskolák –, részleges breton-francia nyelvű oktatás folyik. A civilszféra által fenntartott iskolákban működik teljes körű breton nyelvű oktatás, de
mindhárom oktatási rendszerrel az a legnagyobb gond, hogy a finanszírozása messze elmarad a szükséges szinttől, amiben a francia anyanyelvű gyerekek részesülnek.
– Milyen társadalmi rétegek részesítik előnyben a breton oktatást?
– Régebb a breton nyelv az elmaradottság jelképe volt, a francia pedig a társadalmi előrehaladásáé. Ez az előítélet egyre inkább a múlté. A gyökerekhez való visszatérés igénye nem csak a népzene és néptánc szintjén jelentkezik, hanem a breton öntudat is egyre markánsabb: gazdasági, szociális és identitásszintű követeléseket fogalmaz meg. A középréteg mellett a szülők minden társadalmi rétegből igényelik a breton identitású oktatást. Érdekes példa erre a katolikus magániskolák gyakorlata: hagyományosan a karácsonyi istentiszteletet tartják breton nyelven, de ma már más alkalmakkor is miséznek bretonul. Meggyőződésem, hogy ha a nyári választáson sikerül breton EP-képviseletet biztosítani, ez még több bretont mozgosít további követeléseink kiharcolásához.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
