Gandhi és Teréz anya Indiája

Miért utazunk annyit? – teszem fel magamnak a kérdést. Miért vállaltuk, vállaljuk a sokszor adódó stresszet, kényelmetlenséget? A német nyelvben – írja Lomb Kató tolmács – a Heimweh (honvágy) szó mellett létezik a Fernweh (távolba vágyódás) szó is. A fényképeinket nézegetve adódik a válasz: a szépség, az idegen tájak vonzanak. Indiából hazatérve kavargott bennem a színek kavalkádja, a szüntelen dudálások hangja, a szemétben turkáló tehenek, a gondozott parkok, a felvillanó mosolyok, a lebbenő szárik, a mesterien tekert turbánok és a zsúfolt szent helyek látványa. Úgy tartják, aki Indiában eltölt egy pár hetet, az könyvet ír róla, aki több hónapot, az cikket, s aki éveket időzik, semmit, mivel belátja, hogy ennek az országnak színes szőttesét nem lehet szavakba önteni. Jómagam ugyan mindössze tizenkét napot lehettem ott, mégis megpróbálkozom egy kis ismeret- és élményátadással.

A világ figyelme egyre jobban a szubkontinensnyi India felé fordul. Lakosságának száma (1,3 milliárd fő), gazdasági növekedésének üteme, hosszú évezredek során megőrzött kultúrája egyértelművé teszi meghatározó szerepét. A Krisztus előtti évezredekbe nyúlik vissza India szövevényes történelme. Alapvetően négy birodalmi korszakot különböztetnek meg. Az első a Kr. u. 4. századig tartott. A másodikat a mogulok megjelenéséig, a 16. századig számítják. A harmadik a mogul, a negyedik a brit uralom létrejötte. A brit gyarmatosítókat portugál, francia, holland hatalmi törekvések előzték meg. Nehéz meghúzni az időbeli, de a területi határokat is, mivel újabb és újabb királyságok, szövetségek alakultak ki, s szűntek meg az évezredek során.
Az ország kétszáz éves elnyomás után 1947-ben vált függetlenné. A fiatal köztársaság története politikai pártok vetélkedésévé vált.

Indira Gandhi miniszterelnök jelmondata a Garibi hatao!, (Győzzük le a szegénységet!) volt. A nyomorban élő indiaiak helyzetén keresztények is próbáltak segíteni. Ki ne ismerné a Nobel-békedíjas Kalkuttai Szent Teréz – Teréz anya – nevét, aki a nyomornegyedek szegényeit támogatta.

Ferenc pápa 2019 októberében is szentté avatott egy indiai szerzetes nővért.
A maharadzsák kiváltságos helyzetét Indira Gandhi vagyonuk államosításával szüntette meg. A pártját támogatók között azonban akadtak olyanok, akik komoly tisztségekhez jutottak, s olyanok is, akik a megmaradt épületeik hasznosításával a turizmusból komoly bevételekkel számolhattak. Nyilván a külföldre kimentett értékek is lehetővé tették életszínvonaluk megtartását. Az országban az elmúlt évtizedek intézkedéseivel sem sikerült a szegénységet felszámolni, a lakosság egynegyede a nyomorszint alatt él.

India 20. századi történetének második fele milliók életét változtatta meg. A vallási alapon meghúzott államhatárok – a muzulmán hitűek Pakisztánjának létrehozása – örök tűzfészket teremtettek. Aki szeretne erről az időszakról, a hangulatról többet tudni, annak ajánlom a Bombayben született Salman Rushdie Az éjfél gyermekei című realista-szürrealisztikus könyvét. Az Allah-hívők családjához tartozó író művét átszövik a hindu vallás jelképei, jelezve a kultúrák, hitvilág jelképeinek egymásba fonódását.
India próbálta a hazai termékeket előnyhöz juttatni, a Coca-Cola például tiltott volt, pótlékul a helyi Campa-Cola szolgált. Ezt Rushdie is említi önéletrajzában, s A fénykép című indiai filmben is fontos szerepet játszik. Valóban mi, koro­sabbak is tudjuk nosztalgiával emlegetni a valamikori – valljuk be nem tökéletes – Bambi italunkat.

Több kézműves műhelyben is kicsit belekukkanthattunk az indiai díszítőművészet néhány ágába.

A márvány megmunkálása kiemelkedő szerepet játszott a templomok, a mogul birodalom uralkodóinak palotaépítéseinél. Az ékszerek a gazdagság jelzői voltak. Ha egy asszonyon kevés ékszer volt, annak jeleként könyvelték el, hogy nem szereti őt a férje. Egy ékszerműhely üzletében mély turistaismeretről tettek tanúbizonyságot. Honnan jött? – kérdezte az eladó egyik útitársunktól. A Magyarország válaszra közölte: akkor az ezüstékszereket nézze, mert az arany drága.
A szőnyegek, textilek színpompásak. Nemzetközi szervezetek becslése szerint még manapság is hatvanmillió gyermeket foglalkoztatnak a házi műhelyekben. Kiállításokon látni a miniatúrafestészet remek alkotásait. A mai selyemfestő műhelyek eredeti színvilággal, gyorsított technikát is alkalmazva kínálják portékáikat. Jellemző, hogy a különböző kézműves mesterséget űzők a földön ülnek. A púpos szent tehenek is a földön matatnak, a városok szemétkupacait túrják – néhol vidéken disznók is társulnak hozzájuk –, de az autópályák s a forgalmas utak szaporodásával a mellékutcákba szorulnak vissza. Megdöbbentő leírások találhatók G. Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz című könyvében, mi mindenre használták a tehenek ürülékét.

Az Indiába szervezett utak jó része az arany háromszöget veszi célba. A mostani s az egykori főváros – Delhi és Agra után – Radzsasztán emlékeit mutatja meg. Új-Delhi India fővárosa nyüzsgő forgalommal, sok-sok szeméttel, szép, gondozott parkokkal, kerített lakónegyedekkel, szegényes kunyhókkal.

Elképesztő helyeken élnek emberek. Felüljárók oszlopai mellett, körforgalmak szigetein, járdákon ülve, heverve, néha egész családok táboroznak így.

A mi bekerített játszótereink jutottak eszembe, amikor totyogó gyerekeket láttam játszadozni a járdaszélen, a suhanó autók mellett.
A delhi Vörös Erődöt a 13. században a perzsák foglalták el. A legenda szerint az akkori császárt úgy elandalította egyik háremhölgyének éneke, hogy nem készült fel a várost fenyegető támadásokra. A múlt század embertelen eseményeire is emlékezhetnek a falak: ide terelték össze a muzulmán hitűeket kitoloncolásuk előtt.

Ó-Delhi kiemelkedő látványossága a világörökség részeként számon tartott Qutub Minar, a 72 méter magas minaret a téglából építés mestermunkája. A körötte lévő mecsetrom faragott kőoszlopainak mintái megfogják a szemet. Különlegesség az a színtiszta vasoszlop, ami több mint másfél évezrede, rozsdásodás nélkül állja az idők viharait.
Az uralkodók látványos síremlékei közül Humayun mauzóleumának arányai szépek. Tömegek, iskoláscsoportok látogatták a Rádzs Ghátot, Mahátma Gandhi gondozott parkban található nyughelyét. Az erőszak nélküli forradalom meghirdetője mozgalmának köszönhető India végső elszakadása gyarmatosítójától.
Baktay Ervin, a jeles orientalista és író – aki több évet töltött az 1920-as években az országban, s több könyvet írt róla, például Kőrösi Csoma Sándor életéről is – találkozott Gandhival, a Nagy Lélekkel. Erről így ír: „...belépek. A csaknem üres szobában, az ablakkal átellenes fal mellett ül Gandhi a padlón, fehér kelmével bevont, vékony matracon. Előtte áll a csarkha, a rokka, amelynek pergő kattogása a nagy indus mozgalom kísérőzenéje.

Igazi élményünk volt a Chandni Chowk, a régi bazár felfedezése riksákon. A lábbal hajtott járművel szikár vezetőnk varázslatos ügyességgel kanyargott a szűk sikátorokban, miközben fejünk felett elektromos vezetékkötegek lengtek, s velünk szemben óriási csomagokat cipelő emberek özönlöttek.
Agra a történelem során fővárosként is szolgált. Vörös Erődje méltán része a világörökségnek. Kettős kőfala több mint húsz méter magasan emelkedik ki a vizesárokból. A masszív falak meglepően szép, könnyed építményeket rejtenek. Tetten érhető a mogul korra oly jellemző stílus: egyszerű épületek bonyolult díszítéssel. A mogul építészet remekei találhatók meg minden általunk meglátogatott város erődfalain belül álló palotákban. A nyilvános és magánkihallgatások csarnokai, az uralkodók és hölgyeik magánlakosztályai mind az egykori mesés gazdagságról tanúskodnak.

Tádzs Mahal, India legvonzóbb turisztikai látványossága • Fotó: Csermák Judit

Agra világhírű nevezetessége, a Tádzs Mahal a világörökség része. Érzéseimet ezzel a síremlékkel kapcsolatban – amit Sáh Dzsáhán építtetett szeretett hitvese, Mumtáz Mahal (a palota dísze) számára, aki a tizennegyedik gyermekének szülésébe halt bele – hadd jellemezzem Lomb Kató Egy tolmács a világ körül című írásából vett sorokkal. „Előre elhatároztam, hogy nekem nem fog tetszeni. Az emberben elvégre van némi büszkeség: csak nem fogok meghatódni olyasmitől, amitől előttem már százezrek estek ámulatba! … A látvány erősebb volt, mint a fogadalom.”
Hosszú, színes ruhás sorok kígyóztak a bejárat előtt. A külföldiek a belépőjegyhez egy üveg vizet s eldobható papucsot kaptak. A park bejáratánál biztonsági ellen-
őrzés volt. Még tollat sem szabad bevinni, ugyanis „lelkes” látogatók már több drágakőberakástól „megszabadították” az építményt. A nőknek és a férfiaknak külön biztonsági kapun kellett áthaladniuk. Sok helyütt a hölgyeket elfüggönyözött kamrán keresztül engedik be.

Gondozott parkon át lehet megközelíteni a síremléket, egy nagy boltíves kapu keretében pillantható meg először. Húszezer munkás dolgozott rajta. Felsorolni is sok, hányféle drágakövet használtak fel a 17. században épült fehér márványépülethez.

A belső részben, ahol Mumtáz Mahal és férje síremléke található, kőcsipke korlát sejlik a sötétben. Az épület mellett lomhán hömpölyög a Dzsamuna folyó. Az indiai kriptakertek tele vannak szimbólumokkal, a ma embere számára csak magyarázattal érthetők. Fekete márványból a síremlék pandanját akarta megépíttetni Sáh Dzsáhán magának, de fia az agrai Vörös Erődbe záratta, ahonnan vágyakozva nézhetett csak a folyó párájába burkolózó, látótávolságra eső Tádzs Mahal felé. India épített emlékeinek kiemelkedő értékei születtek meg uralkodása alatt: felesége síremlékén kívül például a delhi nagymecset.

(folytatjuk)

Csermák Judit