Tartalommal megtölteni a várat és a várost

Simon Virág 2016. január 15., 16:43

Igazgatóként fiatal szakemberekkel vette körül magát, leporolta a Maros Megyei Múzeumra évtizedek alatt rátapadt port, élővé tette a kiállítótermeket. Fesztiválokat szervez, nemzetközi kiállításokat hoz Marosvásárhelyre. Vallja, hogy a látogatókat is nevelni kell. Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával beszélgettünk.

Tartalommal megtölteni a várat és a várost
galéria
Fotó: Boda L. Gergely


Soós Zoltán
1974-ben született Marosvásárhelyen, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Egyetemi diplomát Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem régészeti szakán szerzett. Államvizsga dolgozatát a marosvásárhelyi vár építéstörténetéből írta. Budapesten, a Közép-Európai Egyetemen mesterizett és itt fejezte be doktoranduszi képzését is. 2002-től a Maros Megyei Múzeum alkalmazottja és 2006-tól az intézmény kinevezett igazgatója.

– Már gyermekkorában érdeklődött a történelem iránt. Mikor derült ki, hogy a régészi hivatást választja?

– A nyolcvanas évek Romániájában nem olyan volt a történelemoktatás, hogy megszerettesse a múltat a fiatalokkal. Marosvásárhelyen, a művészeti iskolában mégis kiváló tanáraim voltak, akik a művészettörténet kapcsán az erdélyi sajátosságokról is beszéltek. Ők erősítették bennem a hajlamot, hogy a történelem felé induljak el. Érettségi után felvételiztem Budapestre, a régészet szakra, de a fenntartott öt helyre esélyem sem volt bejutni. Végül ősszel Kolozsvárra jutottam be a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakára, és ez jó döntésnek bizonyult. Akkor még nem a mostani felhígított rendszer működött. Az egyetemi képzés ideje alatt jártam ösztöndíjjal Magyarországra, a nyári gyakorlatot a visegrádi Mátyás Király Múzeumban töltöttem. Későbbi munkámban meghatározó lett, hogy a középkor történelmével kapcsolatos ismereteimet elmélyítettem. Az egyetem elvégzése után kerültem doktorandusz-ösztöndíjjal az ELTE-re.

– Mit választott doktori disszertációjának témájául?

– A Közép-Európai Egyetemen mesteriztem, és itt fejeztem be doktori tanulmányaimat is. A doktori dolgozatot még nem sikerült megvédeni, de reményeim szerint erre is sor kerül a közeljövőben. Témája a kolduló rendek a középkori Erdélyben. A domonkosok, ferencesek meghatározó szerepet játszottak mind a kultúra, mind a gazdaság, mind az urbanisztika fejlődésében, ők voltak a középkor „multinacionális cégei”, akik eszmeáramlatokat, tudományokat terjesztettek és honosítottak meg.

– Miért döntött úgy, hogy hazatér szülővárosába?

– 2002-ben a Maros Megyei Múzeum alkalmazott régészként, történészként. Lassan 14 éve vagyok az intézmény munkatársa. Amikor ide kerültem, egy lerobbant múzeum fogadott. Elavult volt a szakemberállomány tudása is: legtöbben a szocialista világban nevelkedtek, amikor a pártpropaganda előírásai szerint kellett bemutatni a történelmet.

A rendszerváltás után bő egy évtizeddel erre azonban már nem volt szükség. A múzeum mégis betokosodva várta a változást: nem volt mozgás, nem voltak kiállítások, és a kevés szakember nem ismerte a múzeum gyűjteményeit.

– Múzeumigazgatóként melyek voltak a prioritásai?

– 2006-ban vettem át a múzeum irányítását. Akkorra már annyira megérlelődött bennem a változtatás szükségessége, hogy teljes erőbedobással láttam hozzá az átalakításokhoz. Sikerült letörölni a port az intézmény nevéről, és olyan hellyé alakítani, ahol élet van: múzeumpedagógia, gyermekfoglalkozás, kiállítás, rendezvények, fesztiválok indultak el. Persze mindez nehezen ment. Rossz állapotban voltak az épületek, hiányos volt a felszereltség. 2002-ben egy számítógépet nyolc ember használt. Miközben elkezdődött a hiányok pótlása, belevetettük magunkat a munkába. Elkezdtünk kiállításokat szervezni és először tartottuk meg a Múzeumok éjszakáját. Évek alatt ez igen sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát: 2015-ben már 7 ezer jegyet adtunk el. Közben a múzeum alkalmazottainak száma 65 személyről 110-re nőtt. A minőségi munkához szakemberekre volt szükség. Működtetőnk, a megyei tanács, mellénk állt.

– Miben nem támogatták elképzeléseit?

– Összességében elégedett vagyok, de még sok minden hátra van. Egyelőre nem sikerült meggyőzni a fenntartót arról, hogy szükségünk van egy múzeumi ajándéktárgy-üzletre a Kultúrpalotánál, és szeretnénk egy-két múzeumkávéházat is beüzemelni, ezzel is nőne a múzeum népszerűsége. Az elmúlt egy-két évszázaddal ellentétben mára a múzeumban több mindenre kell hangsúlyt fektetni: kevesebb tárgy és több magyarázószöveg szükséges, és úgy kell bemutatni ezeket, hogy az ember összes érzékszervére hassunk, ne csak a szemére. Ez a szemléletváltás meghozta a gyümölcsét, látogatóbarát kiállításokat szerveztünk. Már nemcsak az a szűk réteg jár múzeumba, amely ért a muzeológiához, hanem sikerült olyanokat is elhozni, akik azelőtt soha nem fordultak meg nálunk.

– Hogyan jellemezné az elmúlt tíz évet?

– Egy évtized alatt elértük, hogy már van nevünk a piacon, el tudunk hozni nagyobb kiállításokat is Marosvásárhelyre. Ez nagyon fontos, mert nem mindenkinek kölcsönöznek műtárgyakat. Bekerültünk a nemzetközi körforgásba, így a következő évekre már lehet merészebb terveket is szövögetni. Fejleszteni kell a személyzetet! Bemutattuk Románia ókori arany és ezüst kincseit, most pedig itt van a Szépművészeti Múzeum rézmetszet gyűjteménye. A reneszánsz és a barokk művészet festményeit is szeretnénk elhozni Marosvásárhelyre.

– Van-e a kiállításokra „vevő” Marosvásárhelyen és környékén?

– Ha megfelelő a kínálat, fel tudjuk kelteni az emberek érdeklődését. Nem hiszem, hogy a marosvásárhelyi közönség rosszabb a hamburginál. Egyszerűen nevelés kérdése, hogy rá tudjuk-e szoktatni az embereket a múzeumlátogatásra. Marosvásárhely a nyolcvanas években arról volt híres, hogy még a traktorista is színházba járt. A színház olyan kulturális élményt tudott nyújtani, amelytől jól érezte magát az ember. Azt nehéz befolyásolni, hogy a látogató mit ért meg a kiállításból, de a lényeg az, hogy bízzon bennünk. Az arany- és ezüstkiállításunkat öt hét alatt hatezren nézték meg. A metszetkiállítás kicsit specifikusabb, valószínűleg nem lesz akkora látogatottsága. Hozzá kell szoktatni az embereket a kiállításokhoz.

– Vesszőparipája, hogy Marosvásárhely műemléképületeit védeni kell. Lát-e erre akaratot?

– Marosvásárhely egyik legnagyobb betegsége a rossz városmenedzsment. A főépítész nem érti a dolgát, a polgármestert messze meghaladja a város múltja, kapacitása, épített öröksége, így nem érti, nem érzi ennek jelentőségét. Öröm az ürömben, hogy a jelentős műemlékek nem a város, hanem a történelmi egyházak vagy a megyei tanács tulajdonába tartoznak. Ez egyedi eset Romániában. Az épített örökség megőrzését tekintve Nagyszebenhez képest rosszul állunk, de Brassóhoz vagy Kolozsvárhoz viszonyítva már jobban. Eddig főleg a magánkézben levő műemléképületeket újították fel. Nagy gondunk, hogy nincs a városnak egy olyan főépítésze, aki egy urbanisztikai tervben a történelmi belváros övezetét kézben tartsa.

– Befejeződött a marosvásárhelyi vár felújítása. Mit jelent ez a város számára?

– Városszinten ez pozitív elmozdulás. Rengeteg munkában segédkeztünk. Már a projekt elején jeleztük: nagy hiányosság, hogy kimaradt a régészeti lelőhelyek feltárása. Végül sikerült közös nevezőre jutni a városvezetéssel, és a felújítás alatt a jelentősebb objektumok mellett feltártuk a ferences kolostort, a kézműves házakat, a középkori bronzfeldolgozó műhelyt, a téglaépítő kemencéket és mindazt, ami a gazdag ipari múltú székely városhoz tartozott. Megnyertük a csatát a várossal. Nincs mindenhol befejezve a felújítás, idén még lesznek munkálatok. Most részben látogatható a vár és a kiállítások is.

– Marosvásárhelyen mindig kényes kérdésnek számít a magyar nyelv használata. Hogyan sikerül ezt megoldani a várban?

– Egyelőre kérdéses a kiállítástechnika: csak most kezdi megérteni a városvezetés, hogy egy felújított várnak funkcionalitást kell adni. A régészeti objektumok már látogathatók, de el kell készüljön a feliratozás is. A nekünk átküldött első verzióban angol, román és francia nyelvű feliratozás szerepel, ami a múzeum számára természetesen elfogadhatatlan. Azt mondtuk, mi csak akkor vagyunk partnerek, ha magyar a nyelvű feliratok is megjelennek. Úgy tűnik, ezt megértették.

– Hogyan illeszthető a marosvásárhelyi kulturális kínálat egységes csomagba?

– Marosvásárhelynek a brandje a Kultúrpalotához kötődik, a látogatók oda jönnek, az a célpont. Azért gyenge a kínálat, mert nem sokoldalú: jelenleg a turistavonalak két-három órás célpontja vagyunk. Ebbe a kulturális csomagba be kell venni a Teleki Tékát és természetesen a várat is. Ehhez meg kell találni a vár turisztikai célpontként történő hasznosítását is. Másrészt hiányzik egy olyan tér, egy olyan utca Marosvásárhelyen, ahol a helyiek, de a vendégek is jól érezzék magukat. A közös marosvásárhelyi brand kialakítása céljából szükség lenne a város és a megye összefogására.

– Mennyire van rálátása a múzeumnak a megye régészeti örökségére?

– Az elmúlt két évben léptünk ki a város területéről, vannak kiállítások, rendezvények máshol is. Mindezt részben kényszer szülte: 2010-ben átvettük a görgényi Bornemisza-kastély fenntartását, mostanra sikerült a tetőzetet rendbe tenni, zajlik az épület felújítása. Mikházán a római régészeti örökség mellett van egy nagyon szép reneszánsz ferences kolostor, illetve egy viszonylag jól megőrződött népi építészeti örökség. Szeretnénk, ha Szováta környékén egy Sóvidékkel foglalkozó részleg, múzeum alakulna. Sikeres tevékenységünknek köszönhető, hogy több feladattal láttak el, így került hozzánk Görgényszentimre, továbbá ott van a mezőzáhi kastély kérdése, hiszen a gyermekjogvédelem az épületet kiürítette. Ez lesz a második nagy kastélyunk. Több más kastély is van a megyében, amelyeket érdemes lenne kihasználni.

– Említette a közönség nevelését. Hogyan lehet ezt már gyerekkorban elkezdeni?

– A Kultúrpalotában, a Teleki Tékában és a vármúzeumban egyaránt vannak gyermektevékenységeink. Arra törekszünk, hogy elmagyarázzuk, megmutassuk a gyerekeknek, mi miért jelentős. Számukra mindez akkor válik érdekessé, kézzel foghatóvá, ha természetes alapanyagokból elkészíthetnek például egy középkori, római kori parfümöt. Ha kipróbálják a fazekasságot vagy a papírnyomtatást. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek többek között azt is megtudják, hogy az első városháza a vármúzeumban volt, vagy hogy régebb milyen kicsi volt a városháza ahhoz képest, hogy most mennyi mindennel foglalkozik. A gyermekfoglalkozásokat történelemleckével kötjük össze. Számunkra nagyon fontos a hagyományátadás. A kommunizmusban sok helyen kiirtották a hagyományokat, és emiatt terjed manapság a Halloween vagy a szerelmesek napja. Mi ezzel szemben a farsangot vagy a húsvéti szokásokat népszerűsítjük.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.