Magyar kutatóként a 21. századi Szibériában

Makkay József 2018. augusztus 06., 21:20 utolsó módosítás: 2018. augusztus 06., 22:18

Összesen 25 ezer km-t tett meg egy hónap alatt a globális időjárás-változást vizsgáló transzszibériai expedíció tagjaként. László Zoltán kolozsvári biológus, rovartanos szakember, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója tudományos munkásságáról beszélt lapunknak.

László Zoltán Vlagyivosztokban: a kolozsvári kutató gazdag rovargyűjteménnyel tért haza Szibériából Fotó: Olaru Sebastian

– Hogyan jutott ki Szibériába?

– A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karáról több szakember ment, rovartanos biológusként engem is megkerestek, hogy vállalom-e az egy hónapig tartó, 25 ezer kilométeres gépkocsis utat. Csábító lehetőségnek ígérkezett, így rábólintottam. A 11 tagú csapatba a biológia különböző szakterületeit felölelő szakemberek kerültek be botanikustól zoológusig, a társaság fele műszaki személyzetből állt. Az expedíció tagjai a kolozsvári egyetemről és a zsibói botanikus kertből kerültek ki.

A globális felmelegedés hatásait vizsgáltuk a szibériai borális erdőkből vett növényi és állati mintákkal.

Egy hónapon át megfeszített tempóban utaztunk és dolgoztunk, naponta 800–1000 km-t is megtettünk.

– Erdélyi kutató számára mennyire újdonság az európai és a távol-keleti növény- és állatvilágot is felvonultató szibériai táj?

– Amíg az Ural hegység déli részén át nem lépünk Ázsiába, mindenhol a nálunk is megszokott európai táj fogad. A labdarugó-világbajnokság idején a hatalmas tumultus miatt nehezen vergődtünk át Moszkván, de a többi utunkba került nagyváros – Cseljabinszk, Omszk, Irkutszk, Novoszibirszk vagy a legkeletibb város, amit meglátogattunk, Vlagyivosztok – is pezsgett az élettől. Felvettük a kapcsolatot néhány orosz egyetemmel, ahonnan a kollégák elmondták, milyen helyeket érdemes felkeresni. Novoszibirszk után kezd megváltozni a táj, megjelenik a tajgai környezet, ritkábbak lesznek a települések, de az igazi változás a Bajkál-tó után következik. Addig a Kazahsztánhoz közeli részen mentünk, majd az orosz–mongol határtól északra kezdődik a végtelen sztyeppe: napokon keresztül kopár sztyeppét láttunk, amit felváltott az erdős sztyeppe. Itt már a fény is furán megváltozott, az otthoni időhöz képest öt-hatórás eltolódás volt.

A kolozsvári csapat: Sandu Stermin, László Zoltán, Cosmin Sicora és Sabin Bădărău Fotó: Olaru Sebastian

– Napi 800 km-t autózni európai utakon sem könnyű. Hogyan bírták ezt Oroszországban?

– Oroszország az utóbbi évtizedekben óriásit fejlődött, úthálózata sok szempontból jobb, mint a romániai.

A mintegy 9 ezer kilométeres Moszkva–Vlagyivosztok transzszibériai út négysávos, gyorsforgalmi út, sok helyen autópályának megfelelő szakaszokkal.

Télen -50 fokos hidegben is lehet itt közlekedni. Számos helyen bővítik, szélesítik, vagy felújítják, de összességében mindenhol jól lehet haladni. A Szibériát átszelő főút mellett benzinkutak, autószervizek, motelek, szállodák sorakoznak, gyakorlatilag európai minőségű az ellátás jóval olcsóbb áron. Magam is meglepődtem, hogy nemcsak a benzin kerül felébe a hazainak, hanem a legtöbb szolgáltatás is jóval olcsóbb – az ottani keresetekhez igazodva.

– Egyesek szerint a mostani klímaváltozás a földtörténeti ciklikusság része. Volt erre precedens?

– A régiek és a mostani felmelegedés közötti alapvető különbség az, hogy korunkban pár évtized alatt annyit változott a klíma, mint korábban évszázadokon vagy évezredeken keresztül. A jégmintákból kiszámolt –a jégkorszakos meg a hőemelkedési –grafikonok tökéletesen mutatják ezt. Ilyen gyors ütemű klímaváltozás még nem fordult elő. Nézzük meg a svédországi erdőtüzeket, hogy csak egy példát ragadjak ki a korunkra jellemző időjárási rendellenességek közül. Ma már bármit lépünk, nehéz javítani a helyzetünkön.

Beindult az a visszafordíthatatlan folyamat, ami elvezet oda, hogy előbb-utóbb egyre furcsább dolgokat fogunk látni az időjárás-változásban.
Fenyves-nyíres Habarovszk környékéről Fotó: László Zoltán
– A biológus miben lát többet klímaváltozás terén az egyszerű szemlélődőnél?

– A növények nem úgy mozognak, ahogy az állatok. A magok valamilyen irányba elkerülnek, és ha megfelelő körülményeket találnak, kikelnek. A kiterjedt erdőségek nagy mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el, és oxigént termelnek. A hidegebb klímát igénylő fenyőerdők, ha azt tapasztalják, hogy emelkedik a hőmérséklet, elkezdenek északra, a hűvösebb helyekre vándorolni. Így volt hosszú évezredeken keresztül, de a hirtelen klímaváltozásra már nem tudnak reagálni, és kipusztulnak. Hasonló jelenség mutatható ki a szibériai nyírfaerdőkben is. A növekvő felmelegedés hatására elszaporodott a nyírfát pusztító új bogárfaj. Most láttuk élőben azt, amiről a szakirodalomban már olvastunk: hatalmas területeken száraz, fehér karók váltották fel az erdőségeket, közben a sztyeppei növényfajok kezdenek behatolni az erdőkbe.

– A vadrózsákon, a csipkebogyó cserjéjén rovarok által létrehozott gubacsok megfigyelésével és kutatásával foglalkozik. Mire ad választ ez a tudományos munka?

– Még egyetemista koromban köteleződtem el a rovarok mellett, Markó Bálint tanárom oktatta számunkra a rovartant. Az egyetemen is a rovartan lett a fő csapásterületem, ökológiai modellezésre használom fel az évről évre gyűlő adatbázist. Ki kell emelnem a parazitikus darazsak kutatását, amelyek megölik a kártevőket, és máris egy olyan alapkutatási témánál vagyunk, amelyet a növényvédelem a mezőgazdaság számára fel tud használni. Ennek az alapkutatásnak az eszköztára a digitális térkép, amiből adatokat nyerünk. Az éveken keresztül gyűjtött rovartani adatokból meg tudjuk mondani, hogy bizonyos kártevőkre milyen környezeti tényezők hatnak. Ma már tízéves adatsorunk van. A vadrózsákon olyan rovarok találhatók, amelyek furcsa képződményeket, gubacsokat hoznak létre. A gubacsokban nemcsak az azt létrehozó rovar fordul elő, hanem teljes fogyasztói közössége is. Egy ilyen élőközösség kutatása alapján nyomon követhető, hogy a táji szintű változás milyen mértékben képes befolyásolni e finom élőrendszerek tulajdonságait.

Jellegzetes szibériai táj Fotó: László Zoltán

– Ma hányan kutatják a világon a gubacsok életközösségét?

– Vannak gubacsológiáról szóló nemzetközi kongresszusok, tehát elég sok szakember érdeklődik a téma iránt, amely sok mindenre adhat választ. Többek között a klímaváltozás kérdésére is. Észak-amerikai és ázsiai kutatókkal tartom a kapcsolatot, idén már részt vettem egy tajvani konferencián, de jártam Floridában, és ha idén nyáron nem kellett volna Szibériába mennem, eljutok Japánba is. A mostani oroszországi út orosz kutatókkal hozott ismeretséget, és remélhetőleg tudományos együttműködést is. Vlagyivosztokban olyan kutatóval találkoztam, aki magyarul is beszélt: kiderült, tanult budapesti egyetemen is. Szibériai utunkon az elérhető lepkék és rovarok mellett gubacsmintákat is gyűjtöttem.

– Hogyan történik ezek feldolgozása?

– Gazdag mintagyűjteménnyel érkeztünk haza, amelynek feldolgozása időigényes.

A fákból vett gyűrűminták alapján – a fa kora szerint –50–60 évre visszamenőleg meg lehet állapítani, milyen évek váltogatták egymást.

Csapadékos, napsütéses évben a fa többet növekszik, ínséges években kevesebbet. A begyűjtött rovarfajok még okozhatnak meglepetést, hiszen vannak olyanok, amelyet egyelőre nem tudunk sehova besorolni. DNS-mintákkal és egyéb módszerekkel hasonlítjuk össze az ismert és leírt fajokat.

Hajnalhasadás egy szibériai úton Fotó: László Zoltán

– Egy erdélyi tanintézet számára mennyire megfizethető a külföldi kutatóút?

– Egy szibériai kutatóút megfizethető. A zsibóiak a botanikus kert fejlesztési tervéből támogatták, mi az egyetemi keretből, de támogatta utunkat a zsibói polgármesteri hivatal is. Meg voltam lepődve, hogy ott-tartózkodásunk milyen kevésbe került, az országosan előírt kiszállási költségvetés harmadát, ha elköltöttük. Gyakorlatilag minden olcsóbb, mint nálunk.

– Kutatóként anyagilag hogyan boldogul Erdélyben?

– Kutatásra a Nemzeti Pályázati Hivatalban lehet támogatást szerezni. Az utóbbi években több pénz jutott tudományra, és ez megmutatkozott abban is, hogy a romániai kutatók könnyebben eljutnak nemzetközi konferenciákra. Most annyiban változik a helyzet, hogy a tudományos pályázatokat az eddigi gyakorlattól eltérően nem külföldi, hanem hazai szakemberek bírálják el. Ez rossz irányú váltás, mert éppen az előző évek gyakorlata mozgatta jó irányba a tudományos életet. A szakterületenként, találomra kiválasztott külföldi szakértők elfogulatlanok voltak, így elsősorban a pályázat tudományos értékét vizsgálták. Ha idéntől ezt hazai szakemberek veszik át, félő, hogy ez megváltozik. Optimizmusra ad okot, hogy a romániai tudományos szféra prioritásai között szerepel a biológia és a környezettudomány.

Távol-keleti táj: a lombokon túl, a messzeségben a Japán-tenger Fotó: László Zoltán

– Számarányunkhoz képest hogyan veszünk részt a romániai tudományos életben?

– A magyarság alulreprezentált, aminek sok oka van. Egyrészt sok erdélyi magyar kutató nemzetközileg jelenik meg a tudományos életben, és nem feltétlenül Erdélyben akar lenyomatot hagyni. Erdélyi magyarként Magyarországon is lehet pályázni, és ezzel a lehetőséggel sokan élnek. Aki Nyugat-Európában doktorál, az nem feltétlenül néz majd vissza Bukarestre.

Nagy gondot jelentenek az anyagiak, mert az állami támogatási rendszer kiszámíthatatlan.

Ha idén kiírnak egy pályázatot, lehet, hogy csak négy év múlva lesz ugyanabban a témában. A kitartó kutató számára nem megoldás ennyit várni. De az sem kedvez az erdélyi kutatónak, hogy egyetemi munkája túlterhelt: oktatási, kutatási és adminisztrációs feladatait nehezen tudja egy személyben lefedni.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat