A jó pénzt hozó székelykocsárdi fűszerpaprika – Kónya Tibor református lelkipásztor szerint meg kell őrizni a termőföldet

Makkay József 2022. augusztus 06., 12:37 utolsó módosítás: 2022. augusztus 06., 15:33

Marosújvár református lelkipásztoraként Kónya Tibor rendszeresen hazajár szülőfalujába, a közelben fekvő Székelykocsárdra. A falu közbirtokosságának elnökeként nemcsak a legelők szakszerű kihasználásával foglalkozik, hanem kiveszi a részét a fűszerpaprika-termesztők boldogulásában is. A négygyerekes lelkésszel az aranyosszéki falu kertészetének esélyeiről beszélgettünk.

A jó pénzt hozó székelykocsárdi fűszerpaprika – Kónya Tibor református lelkipásztor szerint meg kell őrizni a termőföldet
galéria
Pirosodó fűszerpaprika. A legtöbb székelykocsárdi portán termesztik Fotó: Makkay József

– Erdély-szerte híres a székelykocsárdi őrölt fűszerpaprika. Mikor honosították meg a ter­mesztését Aranyosszéken?
– Kissé vissza kell kanyarodnom az időben, ugyanis őseim – a két Kónya testvér és egy unokatestvér –, az 1600-as években telepedtek át Háromszékről Székelykocsárdra. Akik ma a környékünkön a Kónya nevet viselik, mind ebből a családból származnak. Dédnagyapám az első világháború idején bíró volt a faluban, de a román világ beköszöntével nem volt hajlandó hűségesküt tenni a román államra. Nemcsak az állását veszítette el, hanem negyvenhektárnyi mezőgazdasági területét is. Földjeit kiosztották házhelynek a Kárpátokon túlról betelepített román háborús veteránok számára. Trianonig a falu magyar őslakossága mellett mintegy tíz százalék román élt, a húszas évek eleji betelepítésekkel azonban elkezdődött Székelykocsárd gyors elrománosítása. Sok küszködés árán megszerzett birtokai kisajátítását dédnagyapám nem tudta feldolgozni, ezért öngyilkos lett. Váratlan halála nagyon megviselte a családot, nagyapám a falu református lelkipásztora volt… A harmincas évek gazdasági válsága még nehezebb helyzetbe hozta a helyi magyarságot.

Nagyapám és a mai Basa család dédszülei sokat beszélgettek arról, mi tudná kihúzni a közösséget a bajból. Sok eszmecsere nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a szőlőtelepítés és a zöldségtermesztés lehet a kiút.

– Elsőként a két család kezdte el az új kertészeti irányt?
– Nagyapám olcsón megvásárolt több hektár déli fekvésű, akácos oldalt, ahova rengeteg kézi munkával szőlőt telepített. A Basa család szintén olcsón olyan nádas, ingoványos területeket szerzett, amelyeket lecsapolás után befogtak zöldségtermesztésre. A gazdasági elképzelésük bejött, és pár éven belül módos emberekké váltak. Zöldségre, szőlőre és borra egyaránt volt piac. Már induláskor felvették a kapcsolatot a szegedi paprikásokkal, és hozzáláttak Székelykocsárdon is a fűszerpaprika termesztéséhez.

A Basa család ma is őrzi azt a paprikafajtát, amit a harmincas évek elején hoztak Szeged környékéről: egy folytonérő fajta, három-négy ízben lehet termést szedni a növényről.

Pár év múlva a fűszerpaprika-őrlemény lett a falu fő bevételi forrása, a falu családjainak többsége hozzáfogott a termesztéséhez. A többi aranyosszéki faluba is tőlünk terjedt át a termesztése.


A székelykocsárdiak ,,piros aranya". Közel száz esztendeje ez biztosítja a gazdák jövedelmét Fotó: Makkay József

– A kommunizmus mennyire törte derékba a falu megélhetési forrását?
– Ami megtörtént dédnagyapám földbirtokaival, az megismétlődött nagyapámmal is: a két világháború között összegürcölt földjeiket ismét elvették. Előbb akkora adót szabtak ki a családra, amit képtelenség volt kifizetni. Lelkipásztor nagyapám arra kényszerült, hogy termőföldjeit átadja az újonnan alakuló állami mezőgazdasági vállalatnak, így megúszta, hogy kulákként elhurcolják. Megőrizhették a régi kúriánk melletti 70 áras telket kerthelyiségként.

Olyan szegénység tört ránk, hogy éppen csak túlélésre volt esély. Mivel nagyapám átadta a földeket, megengedték, hogy a gyerekek tanulhassanak.

Apám mezőgazdasági almérnöki szakot végzett, és 1989-es nyugdíjazásáig a marosludasi cukorgyárban dolgozott. Munka után a faluban tanárként dolgozó édesanyámmal együtt gazdálkodtak a kertben. A kommunizmusban jövedelemkiegészítő foglalkozásként megugrott a paprikatermesztés: a háztájiban aki tehette, ezzel foglalkozott. Arra emlékszem, hogy az 1970-es évek elején kisgyerekként néztem, ahogy a konyha mennyezetébe felfogott horgokra felerősítik egymás alá a nagy paprikaszárító rámákat. Ott fonnyadt a paprika a fejünk fölött, és időnként forgatni kellett. Ez a paprikaérlelési szokás fennmaradt a kilencvenes évek elejéig. A családnak a leg­gyengébb hozamú évben is volt legalább 50 kg őrölt paprikája, de jó években megtermett a 300 kg is.


A Kónya család fóliaháza. Saját szükségletükre megtermelnek minden zöldséget Fotó: Makkay József

– Hogyan lehetett értékesíteni az őrleményt? Hol piacoltak a székelykocsárdiak?
– A legtöbb családnak kialakult a saját értékesítési hálózata. Édesapám például a curkorgyárban adta el a megtermelt mennyiséget. A munkatársai feliratkoztak a telefonközpontban, és onnan rendre elvitték a paprikás zacskókat. Szerte Erdélyben kialakultak a hasonló „elosztó központok” Székelyföldtől a Partiumig, de elsősorban a környékbeli városok vállalataiban.

Kevesen piacoltak paprikaőrleménnyel, inkább más értékesítési lehetőségeket kerestek. Az ilyen típusú értékesítési hálózatok napjainkra is megmaradtak.

Ez jó a vásárlónak, mert éveken át megbízható forrásból kiváló minőségű paprikához jut, és jó az eladónak, mert biztos piaca van. Aki már használt főzéshez, sütéshez székelykocsárdi paprikát, az biztosan ezt választja, és nem az olcsóbb nagyáruházi port, amelynek a minősége messze elmarad a mi őrleményünktől.

– Napjainkra mennyire maradt fenn a maholnap százéves székelykocsárdi kertészkedés?
– Aki zöldségtermesztéssel foglalkozik, az kisebb-nagyobb te­rületen fűszerpaprikát is ter­meszt. Még azok is, akik újonnan beköltöznek a faluba. Az első egy-két évben nem, de amikor látják, hogy a szomszéd boldogul a paprikával, ők is hozzáfognak. A faluban több paprikamalom működik, én pedig létrehoztam egy nagyobb szárítót ipari méretű légbefúvóval és páraelszívó berendezéssel.

Sokan elhozzák a megfonnyasztott paprikát, és mi tíznapos turnusokban kiszárítjuk. A mi portánkról egyenesen a malomba kerül.

Mi közben felhagytunk a paprikatermesztéssel, mert lelkészi teendőim nem tették lehetővé, hogy mindennap itthon legyünk a növények között. Paprikát távolról nem lehet termeszteni: ha két-három napig nem vagy itthon, egy gombás betegség vagy kártevő tönkreteszi a teljes állományt. A gazda szeme mindig ott kell, hogy legyen a kertben. De továbbra is részesei vagyunk a hagyománynak, mert mi szárítjuk nagy tételben a falubeliek termését.


Kónya Tibor lelkipásztor hagyományos erdélyi almafajtákat is termeszt Fotó: Makkay József

– Lát-e továbblépési lehetőséget a termesztés és az értékesítés terén?
– A magyar polgármester asszony közgazdász férjével sokat beszélgettünk arról, hogy egy uniós pályázattal építeni kellene egy profi szárítót, paprikafeldolgozót és csomagolót. Ami azt jelentené, hogy székelykocsárdi márkanév alatt közösen forgalmazhatnánk a faluban megtermelt paprikaőrleményt. A helyi gazdák részéről biztosan belevágna négy-öt ember a közös vállalkozásba, utána pedig jönne a többi is, amikor látják, hogy az ilyen típusú gazdasági összefogásnak milyen előnyei vannak.

Több család megél a zöldségtermesztésből, és még többen jövedelemkiegészítő foglalkozásként űzik ezt a mesterséget. Ennek jövője van Székelykocsárdon és a környéken.

– Mi a jó fűszerpaprika titka?
– Az asztalra kerülő őrölt paprika egy hosszú folyamat eredménye, amit a termesztés és feldolgozás minden fázisában el lehet rontani. Emlékszem, amikor gyerekként körülülték rokonok, barátok a nagy ebédlőasztalunkat, és mindenki hozta a frissen őrölt paprikáját, hogy megvitassák, melyik milyen minőségű. Előbb megnézték a színét: ha élénk, erős színe volt, az „átment” a vizsgán, utána pedig jött a kóstolás. Jó fűszerpaprika-őrlemény egészséges termésből nyerhető, amit a szárítás során még egyszer át kell válogatni, hogy a hibás, beteg egyedeket eltávolítsák.

A nálunk megtermelt és feldolgozott kiváló minőségű őrölt paprika gyakran jobb, mint a nagyüzemi körülmények között feldolgozott szegedi paprika.

Ennek a minőségnek szeretnénk biztos piacot kiépíteni a közös feldolgozással és értékesítéssel.


Kónya Tibor legújabb ültetvénye, a fekete berkenye. A daganatos betegségek megelőzésére ajánlott bogyós gyümölcsre nagy a kereslet Fotó: Makkay József

– Mennyire bevett szokás, hogy a református lelkész gazdálkodik, mezőgazdasági termeléssel foglalkozik?
– Az én ismeretségi körömben a lelkipásztorok kilencven százaléka valamilyen szinten földműveléssel foglalkozik. Nem is lehetne másként, hiszen az egyházmegyében legfennebb két-három gyülekezetben tudják havi rendszerességgel felvenni a fizetésüket a kollégák, a szükséges pénz rendszerint év végére gyűl össze a hívektől. A lelkipásztoroknak jellemzően több gyerekük van – nekünk például négy – ekkora népes családnak pedig valamivel pótolni kell az év közben kiesett fizetést. Legkisebb gyerekünk most megy kilencedikbe, a legnagyobb már elvégezte az egyetemet. Megtermeljük a család számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, és disznókat tartunk. Ez komoly segítség számunkra.

A gazdálkodó lelkész nem új keletű történet a református egyházban: a két világháború között minden lelkipásztor kötelezően végzett mezőgazdasági gyakorlatot is ötödéven a nagyenyedi református kollégiumhoz tartozó Csombordi Gazdasági Iskolában.

Ebből a fajta gazdasági képzésből vissza kellene hozni valamit a mai teológiára is. Amikor a kilencvenes években kezdő lelkészként a mezőségi Palatkára kerültem, ott tanultam meg, hogy egészen másként áll a gyülekezet gondjaihoz az a lelkipásztor, aki a híveihez hasonlóan él, mint az, aki valamiféle burokból szemléli a körülötte levő világot. Jobban megérti az emberek gondolatvilágát, és azonosulni tud velük.

– Milyen jövőt lát az erdélyi falvak mezőgazdaságában?
– Ez elsősorban rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e őrizni földjeinket. Erdély-szerte hatalmas pénzek jelentek meg földvásárlásra. Már nemcsak tehetős külföldi befektetők járják a falvakat, hanem román vállalkozók is egyre több földet vásárolnak fel.

Ha a föld átkerül nagyvállalkozók tulajdonába, többé nem lesz érdeke a helybélieknek, hogy a településen maradjanak.

Lehet, hogy a gyerekek máshol sokkal többet keresnek, de egész falvak néptelenednek el. Ezzel szemben látni kell, hogy aki komolyan gazdálkodik, az megél belőle. Sok olyan zöldségtermesztőt ismerek, akik Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen drága tömbházlakásokat vásároltak jövedelmükből, és kiadták bérbe. Egy hektár intenzív kertészetből egy család jól megél. A lelkipásztor feladata az, hogy tudatosítsa az emberekben: a termőföld minden család és a közösség vagyona.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.